Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Felejtsem el ezt neki?

Felejtsem el ezt neki?

Figyelt kérdés

Az a helyzet hogy múlt héten össze veszett velem a mamám.

Eddig viszonylag jó volt a kapcsolatunk. Azon kívül hogy a az alakomba mindig bele köt hogy mennyit híztam és vigyázzak hogy ne hízzak tovább. Most viszont felhívott és mindenbe bele kötött. Ezek nekem nagyon rosszul estek és nem tudom kivel megbeszélni. Meg kérdezte mit eszek amikor mondtam hogy szendvicset akkor elkezdte mondani hogy " miért mindig szendvicset eszek, miért nem főzök? " Szerinte én lusta vagyok ahhoz is,pedig ez nem igaz.

Minden héten főzök csak akkor éppen elfogyott a főtt étel.

Most éppen nincsen munkám sajnos és bele kötött ebbe is. Hogy voltam egy próba napon ami nem sikerült, pedig az már régen volt de csak felemlegeti. Tisztában van vele hogy igyekszem és mindent megteszek amit tudok

de ő csak piszkál. Ráadásul

" ingyenélőnek nevezett. "

Mondtam neki, hogy ez szép hogy így beszélsz a saját unokádról.

Aztán még próbált kioktatni

arról hogy mi tartozik a házimunkába. Azóta én nem beszélek vele a telefont sem veszem fel neki. A találkozásokat is kerülöm vele. A leveleimért is a párom ment el helyettem.

Félek tőle, attól hogy veszekedne velem meg haragszom is rá egy kicsit. Most azon gondolkodom hogy megszakítom vele a kapcsolatot de nem tudom

lehet hogy ki kellene vele

békülnöm.. Köszönöm előre is

a válaszokat!



szept. 13. 16:09
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
0%

"miben nyilvánult meg, hogy nem jó módszer a kapcsolat megszakítása? ... Most meg nem tetszik neki, hogy ki merem mondani a véleményem, és hogy elkezdtem határokat szabni. Szóval igen is jó megoldás a kapcsolat megszakítása..."

Ha annyira jó módszer lenne, te is megszakítottad volna a kapcsolatot, nem csak határokat szabtál volna...

Határokat szabni, az igen, az jó módszer. A kapcsolat megszakítása nem jó módszer.

szept. 13. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
57%
Az is igaz, hogy egy kapcsolatot csak nagyon alapos megfontolás alapján szabad megszakítani, ha nincs más kiút
szept. 13. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
61%
11-es. Én a 2-es és 7-es válaszoló vagyok. De, pontosan megszakítottam a családommal a kapcsolatot. Elkezdetem határokat felállítani, ami végül anyámnak nem tetszett, elkezdett zaklatni, azóta nem próbálom meg vele megértetni, hogy mit miért teszek. Nem beszéltem vele már vagy 2 hónapja. A többiek szerencsére alapból nem keresnek maguktól sem.
szept. 13. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 A kérdező kommentje:

7_ es

Én is így gondolom ahogy te

nem fogok csak azért kapcsolatot

tartani valakivel mert a rokonom

akkor is ha bánt.

szept. 13. 21:36
 15/30 A kérdező kommentje:

9_ es

Igen, igazad van valahogy eddig

nem vettem észre hogy bánt.

Pedig ellőtte is meg tette

pl: a súlyommal piszkált

de akkor még nem tulajdonítottam

neki nagy jelentőséget.

Azzal is bánt folyton hogy

úgy tesz mint aki segíteni probál.

Való igaz hogy anyagilag segíteni

szokott pl: most egy orvosi dolog

miatt.De már arról is kérné az

igazolást.. Szóval nem könnyű

vele.

szept. 13. 21:44
 16/30 A kérdező kommentje:

Teljesen jó a meglátásod. Sajnos

a mamám most kezdek rá jönni hogy

mindig is ilyen volt. Az anyám mindig mondta nekem hogy ő milyen

hogy rosszindulatú meg gonosz de

én nem hittem neki. Nem hallgattam rá mert azt hittem csak az iránta való utálata beszél belőle.

Egyébként az anyám is hasonló

de ő legalább nem probálja megjátszani magát. Lehet hogy a mamám rosszabb nála,nem tudom..

szept. 13. 21:49
 17/30 A kérdező kommentje:

Az utolsó kommentem a 10_ esnek

szólt.

szept. 13. 21:50
 18/30 A kérdező kommentje:

Na, vannak azóta fejlemények.

Bocsánatot kért a mamám

én meg úgy döntöttem el megyek hozzá. De kiborultam tőle annyira meg akarta mondani hogy mit hogyan csináljak. Ugye írtam hogy jelenleg nincsen munkám.

Ezzel kapcsolatban kezdte el mondani hogy " ő aggódik értem

és ha nem lesz a párom akkor mi lesz velem? Neki már nem sok ideje van hátra. Szóljak a párom haverjának hogy segítsen beajánlani valahova."

( Meg bele szólt abba is hogy mi a párommal miért nem intézzük a küldöldi pénzemet. )

És folyamatosan csak mondta mondta. Én meg annyira kiszolgáltatottnak, sérülékenynek éreztem magam, hogy el sírtam magam. Ő meg nem értette hogy mi a bajom, teljesen meglepődött.

Féltem tőle, hogy megint bántani fog? Most emiatt bennem van a hiba?

okt. 21. 15:47
 19/30 anonim ***** válasza:
El kell kerülni, soha nem lesz jobb. Kontrollmániás. Ha rajta múlna, soha nem engedne felnőni. Ne dőlj be a bocsánatkérésnek, nárcisztikusok kedvenc módszere: érzik, hogy el merészelt távolodni tőlük az áldozatuk, nosza édesgessük vissza. Majd mikor ismét a hálójában vagy, kezdi elölről.
okt. 21. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
57%

"kiborultam tőle annyira meg akarta mondani hogy mit hogyan csináljak"

Bárki bármiről elmondhatja a véleményét. Te is. Bármiről. Miért baj az?

És mindenkinek a véleményével azt kezdhetsz, amit csak akarsz:

- megfogadhatod

- részben megfogadhatod

- leszarhatod

- bármi más.

Miért nem azt teszed ezek közül, amelyiktől te magad a legjobban érzed magad? Miért olyat választasz, amelyiktől sírva fakadsz?


"kezdte el mondani hogy " ő aggódik értem és ha nem lesz a párom akkor mi lesz velem?"

Tehát aggódik érted, érdekli, hogy mi van veled. Mi ezzel a baj? Miért nem tudod erre lefordítani, amikor ilyeneket mond? Van róla fogalmad hány millióan örülnének neki, ha lenne a világon legalább egyetlen egy ember, akit érdekel, hogy mi van velük, aki aggódik értük?


"Szóljak a párom haverjának hogy segítsen beajánlani valahova."

Tanács, amit leszarhatsz, megfogadhatsz, vagy bármi árnyalat a kettő között.


"bele szólt abba is hogy ..."

Vagyis elmondta a véleményét arról is, hogy ...

Mi ezzel a baj? Éljen a szólásszabadság!


"És folyamatosan csak mondta mondta."

Szólásszabadság van, hadd mondja!

Neked nem kötelességed végighallgani, ha nem akarod. De akkor minek mentél oda?... Tudhattad nagyon jól, hogy mire számíthatsz, hiszen ismered őt, és rájöhettél volna már arra is, hogy egy nagymama korú embert nem fogsz tudni megváltoztatni. Úgyhogy ha már odamentél, hallgathattad volna eleve úgy is, hogy "Lássuk, hátha ad valami használható tanácsot - a többit meg majd leszarom! :D"


"bennem van a hiba?"

1. Senki sem tökéletes, tehát mindenkiben van hiba.

2. Ne azt keresd, hogy kiben van a hiba (azt már tudod: mindenkiben), hanem azt, hogy mikor fogod jobban érezni magad a bőrödben!


Másokon nem tudsz változtatni, csak a saját hozzáállásodon. Azon viszont nagyon is tudsz.

okt. 21. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!