A gyereketek nagyszülei is “szenvednek”, ha egy hétig nem láthatják az unokát?
válasza: válasza:szerintem anyosnak nincsen jobb elfoglaltsaga. de szerintem orulj hogy igy velekedik az unokajarol.
nalunk papam utalt ram figyelni. lett egy ido utan egy baratnoje, az ottani unokaknak odaadott mindent (nem verszerintiek) es nekem meg semmit sem. ha anyukam atvitt hozza mondta hogy kajat hozzon nekem mert o nem vesz kulon nekem semmit sem.
válasza: válasza:Azért érdekes mennyire megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint ez jó és örüljek neki (13,15) és miért panaszkodom, mások szerint teljesen abnormális (14) és miért hagyom.
Amúgy nyilván lelki zsarolás. Az érdekelt volna, hogy más szülei is csinálják-e, főleg olyanok tapasztalata, akik évekig jóban voltak. Mert ilyen miatt még nem akarok borítani a bilit, bíznék benne, hogyha megmarad a jó viszony, akkor később tényleg számíthatunk rá gyerekfelvigyázásban (azért is költöztünk közel hozzájuk, mert így autóval csak 15 perc). Még azt valahogy el is viselném, hogy folyton itt lóg, csak érezném azt, hogy tudja, hogy ez nekem mekkora erőfeszítés. A fő problémám, hogy inkább elvárás, hogyha ők öt napot nyaralnak, akkor mi igazodjunk a maradék kettőben, hogy láthassák az unokát. Vagy megy a szenvedés, hogy nem fogják látni, aztán vagy négyszer elmondja, hogy már mennyire hiányzott és milyen szörnyű, hogy nem láthatta (és nyilván ezt érzi, szóval nem akarom elvitatni az érzéseit, csak nem tudom ki hol húzza meg a határt).
Az érdekelne, akinek van hasonló tapasztalata, nem pedig olyanok elképzelései, akikre rá sem néztek a nagyszülők és elképzelték, hogy “milyen jó lenne”.
válasza:Pár hónapos babáért könnyű rajongani. Elnézegeti a kiságyban, kicsit rázogatja a popsiját, ha nyíg, visszapasszolja anyunak.
Majd nézd meg milyen lelkes lesz, ha már nem marad ott a kicsi, ahová leteszik és takarítani kell miatta meg szaladni utána, esetleg tiltakozik a mama "zaklatása" ellen, vagy ne adj isten nekiáll nézegetni-kóstolgatni a mama porcelánkutyáit (bármi egyéb nem gyerek-kompatibilis csetreszt). Vagy horribile dictu, nem eszi (esetleg allergia miatt nem eheti) a mama főztjét. Akkor kitör a háború, te leszel a hibás, mert nem neveled meg/ellene neveled.
Jobb ennek elejét venni, mamát maximum kéthetente vasárnap látogatni (másik héten a te szüleidet, nekik is jár az unokázás), esetleg egyszer-egyszer a köztes időben meghívni. Ha hívás nélkül jön, nem beengedni, menj csak el otthonról a babával, bárhova (sétálni, vásárolni, barátnőkkel kávézni), ne a mamához igazísd a programot.
válasza: válasza:Nem a vélemények oszlanak meg, hanem te nem írsz félreérthetően.
A heti 3 találkozásról írva szerintem senki nem arra gondolt, hogy anyósod egész nap ott van nálad reggeltől délutánig. Hanem hogy közel laktok egymáshoz, és találkoztok fél órát, esetleg hét közben 2-3-4 óràt, ilyesmi, ami szerintem tényleg egy tök jó dolog, én sajnálom, hogy nálunk ehhez távol laknak a nagyszülők, így marad a heti/kétheti találkozás, mert látom, mennyire más, szorosabb a kapcsolat azikkal az unokákkal, akik meg ott laknak és heti 3 találkozó simán megvan.
De heti 3 napot senki nem ülne nálam, anyám sem.
#17 Saját tapasztalat alapján mondod? Mondjuk igen, az eddigiek alapján (az ő gyerekei bezzeg…), lehet ez lenne.
A két hetenkénti dolgot anyumék miatt nem akarom bevezetni, mert náluk eü okokból sajnos elég gyakran kell lemondani a találkozókat. Náluk, ha egy héten háromszor tudnak jönni, akkor akarom engedni, mert utána lehet, hogy 3 hétig nem tudunk összehozni egy alkalmat sem sajnos és nem akarom, hogy az legyen belőle, hogy az “én szüleimnek miért lehet, ők csak másodikok, álljon ki a férjem magáért”, mert nem hiányzik a plusz feszkó.
De tudni szeretném, hogy ez mennyire normális, mennyire lehet ezzel együttélni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!