Hogyan lehet kezelni az ilyen típusú nagyszülőket?

És egyáltalán hogyan viszonyuljunk hozzájuk?

Az apai nagyszülők, vagyis apósomék sosem rejtették véka alá nemtetszésüket, hogy a fiuk engem választott. Elsőre sem voltam szimpatikus, amúgy nekem sem ők. Próbáltam egy elfogadható viszonyt kialakítani, de nem ment, mivel rendszeresen lesenkiztek és még sorolhatnám. Végül úgy döntöttem, a sarkamra állok, kiállok magamért, aminek a vége az lett, hogy onnantól levegőnek vettek, kizártak a családból. Ez nekem nem már nem probléma, kellett pár év, hogy túltegyem magam rajta. A lényeg az, hogy a gyerekeimnek maradjon valamiféle normális kapcsolata velük, mert csak egymás vérrokonai. Ők ezt úgy gondolták, hogy elviszik időnként magukhoz a gyerekeinket. Mivel nekem van pár szabályom, pl. ovis gyerekről nem engedek fürdőkádban ruha nélküli fotókat készíteni (ne feltételezzetek semmi rosszat, egyszerűen nekik mániájuk, talán régebben szokás is volt jobban, de én még kisbabáról sem szeretem az ilyesmit) és ezt is megszegték, meg más dolgokat is, nem engedtem a gyerekeimet hozzájuk nyaralni. Azóta a találkozások abban merülnek ki, hogy ha valamelyik gyerekem - egyiknek komoly sportsikerei vannak, másik a tanulásban jeleskedik, szóval akkor jönnek, ha valami eredmény van, amit mikor átveszi a gyerek az első sorból fotózzák, fontoskodnak. Semmit sem adnak a gyerekeknek, pedig hozzánk képest tehetősek. Egyszerűen csak arra használják már őket, hogy lehessen velük dicsekedni, lehessen a képeiket mutogatni. A gyerekeim is észrevették ezt. Mondják, más nagyszülők születésnapkor megajándékozzák az unokájukat, vagy van valamiféle kapcsolat. Ők meg ha esemény van, megjelennek, mert lehet büszkélkedni és mindenfajta kapcsolat kimerül ebbe! Elvihetnék őket fagyizni, sétálni, beszélgetni. A nagylányom meg van zavarodva, nem tudja, hogy viszonyuljon hozzájuk. Már ott tartok, megkérdezek erről egy szakembert, keresek egy pszichológust. Szívesen fogadok tanácsokat, meglátásokat.