Gyakori, hogy egy mama az eltérő nevelési elvekben a saját nevelése kritikáját látja?

Az előző generációk döntő többsége lelkileg, érzelmileg és sokszor fizikailag is meg volt nyomorítva a családja által. Sok dolog a háború hozománya. Én azt mondom, akkor ahhoz, hogy túlélj, keménynek, ridegnek, érzéketlennek kellett lenni, különben megőrültél. Én elhiszem, hogy régen nem volt más opció, ez volt a jó. Megszenvedték ők is, de tény, hogy ez kellett a túléléshez. Viszont már más világ van. Ha azt látják, hogy te törődsz a gyerek lelkével és érzéseivel, az leginkább arra emlékezteti őket, amit nem kaptak meg, pedig kellett volna, de akkor nem lehetett, vagy nem így.

Szerintem egy élet kevés lenne a szüleink generációjának a lelki gyógyulásához, de épp ezért én nem is állok ebbe bele. Lefektettem a szabályaimat, hogy nálunk, hogy lesz, nem kell ezzel egyet érteni, de nem lesz máshogy és a pocskondiázást se fogom tűrni és hallgatni. Nálunk ez működik. Nem optimális, de belőlük ez a max, amit ki lehet hozni.