Idős rokonról való gondoskodás? Hogyan lehet megoldani?
Próbálom röviden felvázolni, de válaszolok a kérdésekre, tudok adni plusz infót.
82 éves nagymama, akinek jelenleg még nincsen semmilyen komolyabb definiált egészségügyi problémája, sem fizikai sem mentális. Értelemszerűen rajta is meglátszik a kor és ez már nem lesz jobb, csak rosszabb. Fáj neki itt-ott, nehezebben mozog, elfelejt dolgokat, ügyetlen, már nem úgy gondolkozik, rosszul hall és lát, szóval tulajdonképpen öregszik. Emellett nagyon naív, könnyen kihasználható, nem sok ismerete van a mai világról, ellenben nagyon büszke, makacs és önfejű. Ebből pedig azért adódik elég sokprobléma, amit most nem sorolnék fel (de, ha valakit érdekel tudok írni konkrétumokat). Eddig együtt élt egy nagy kertes házban az egyik gyerekével, aki viszont most elköltözik. A család nem igazán támogatja az ötletet, mert nem ez a legjobb időzítés, de legyen. Viszont ezt követően meg kell oldani a mama életét, mert nem biztos, hogy jó ötlet lenne egyedül hagyni ott.
Nyilván a mama is meg lett kérdezve, mindenki gondolkozik, de kíváncsi vagyok, hogy kinek milyen megoldási javaslata lenne a helyzetre.
"Igen, csak a "mindenkinek megfelelö megoldás" szerintetek az, ha a harmadik testvér az, aki kizárólagosan gondoskodik a mamáról, a többi meg csak járatja a száját, de tenni nem hajlandó semmit!"
Már többször leírtam, hogy eddig sem kizárólag a harmadik testvér gondoskodott a mamáról és a jövőben sem kizárólag neki kellene gondoskodnia a mamáról. Őt a mama befogadta, amikor rászorult a segítségére és azt követően 20 évig ott élt vele együtt, aminek következtében az egy közös háztartássá vált és ennek megfelelően kivette a részét a teendőkből. Magyarul ő is főzött, ő is takarított, ő is vásárolt stb. ahogyan azt a mama is tette, majd az utóbbi években (nem 20 évvel kezdődően!) inkább az ő javára billent a mérleg, mivel próbált több mindent átvállalni a mamától. Ez nyilvánvalóan elismerendő, senki nem is mondta, hogy ez nem egy szép dolog tőle vagy ő nem tett volna semmit, nem segített volna sokat a mamának. Viszont nem ő volt az egyedüli! Mivel ő ott élt vele egy háztartásban, ezért sokkal közvetlenebben tudott neki segíteni és így az ő segítsége sokkal "látványosabb" is. Ugyanakkor mindkét testvére támogatta őt anyagilag (az egyikük számára az ország másik feléből szinte csak ez az egy mód van), ami szerintem önmagában is nagy segítség és már nem tudom hányadik alkalommal írom le, hogy mi is megtettük, amit tudtunk (pl. mi is bevásároltunk neki, vittünk neki főtt ételt, meglátogattuk, fuvaroztuk, vettünk neki ruhákat, vagy amúgy bármit amire szüksége volt). Mivel a két másik gyerek különálló háztartásban él saját családdal, ezért ők nem tudtak jelen lenni a mama életőben olyan mértékben, mint a vele élő gyereke. Viszont még egyszer leírom, hogy egyértelmű legyen, ők is próbáltak minél többet segíteni, ahogyan tudtak.
A "nem hajlandó tenni semmit" részhez is csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy szerinted mégis mit kellene tenniük? A komplett családunk 4 fővel költözzön be a mama házába a megüresedő szobába? Vagy egy fő hagyjon itt csapot-papot és költözzön be a mamához, a család többi része meg akkor él külön? Vagy az ország másik felében élő gyereke hagyja ott a munkáját, a családját, a barátait stb., a komplett életét és költözzön be a mamához? Vagy ugyanúgy számoljon fel mindennel, csak a családját is kiszakítva onnan cuccoljon be a mamához és öten kuporogjanak egy szobában a mama házában? Vagy a mamát költöztessük be valamelyikünk folyosójára (mert kb. ott lenne neki hely maximum)? Vagy adjunk el két házat, aminek az árából tudunk venni egy belvárosi kis lakást és akkor nyomorogjunk ott együtt? Komolyan nem tudom, hogy mégis mit lehetne tenni...
Egyébként mègis mit kèpzeltek magatokról, nem sül le a kèpetekről a bőr? Egyikőtök 20 èvig gondozta vele èlt az eddigi èletèt feláldozta míg ti jómódban megszdtètek magatokat, ès most elvárnátok hogy a hátralèvő èletèt is a nagyi mellett töltse ès ne tudjon vègre ÈLNI is ègy kicsit?
Nem, nem sül le a bőr a képünkről, mert nincs miért. Ne haragudj, de neki is megvolt a lehetősége, hogy kialakítsa a saját életét és ez nem sikerült, a másik két gyereknek pedig igen és ezért ők nem tartoznak semmivel sem, sem bocsánattal, sem szégyenérzettel, sem felelősséggel, semmivel sem. Én őt sem okolom azért, mert így alakult az élete. Ugyanakkor fontos helyretenni, amit itt már nem tudom hányadik felhasználó feltételez, hogy ő NEM hős, ő NEM feláldozta az életét a mama miatt és ő NEM gondozta egyedül a mamát 20 évig! Ő összeteheti a két kezét, hogy a mama felajánlotta a segítségét és megengedte neki, hogy beköltözhessen a házába. Neki nem volt semmije és senkije, szóval a mama mentette meg tulajdonképpen és a mama volt az az ember, aki feláldozta a saját életét a gyerekéért. Évekig a mama segített neki, támogatta őt anyagilag és mindez kellett neki ahhoz, hogy most el tudjon költözni. A mama elég hosszú ideig nem szorult rá az ő segítségére, csupán azért segített, mert egy háztartásban éltek és ennek megfelelően neki is illett kivennie a részét az otthoni teendőkből. Az utóbbi években fordult a helyzet annyit, hogy már ő is tudott miben segíteni a mamának. Ezt senki sem vitatja, mindenki el is ismeri és nagyon jó dolog, hogy ő ezt meg tudta tenni. Viszont nem egyedül rá volt utalva a mama, mindkét másik gyereke is segítette őt olyan formában, ahogyan tudták és ez is igenis számít.
Az idősotthon még mindig teljességgel lehetetlen, az ápoló még kérdéses... azért valahol is abszurd, hogy az ember fizet egy ápolót azért, hogy tulajdonképpen ne ápolja az ápoltat, nem?
Hát igen, nem csak annyi a baj, hogy idegeneket enged be. Plusz, senki sem ül otthon egész nap, hogy azt nézegesse, hogy most éppen mi történik a mama házában. Ha odaköltözne hozzá valamelyikünk, akkor sem lenne otthon napközben, mert dolgozik/tanul. Egy idő után már vele élő gyereke is dolgozott, tehát ő sem volt ott 0-24... Nem is feltétlenül lenne erre szükség, de azért minél jobb lenne több időt vele tölteni és felügyelni, segíteni neki.
válasza:Sajnos nem olyan egyszerű ebben a helyzetben ápolót fogadni. Az én mamámnak volt ápolója, mert 85 feletti, gyenge, elfelejti a gyógyszert is bevenni, és ha nem szólnak rá, nem iszik, különben jól van. Most az ápoló hazament. Az az unoka költözött hozzá, akié a ház lesz, a többi unoka meg besegít (a mama gyereke 62 éves korában nemrég halt meg). De munka mellett az unokának ápolgatni a mamáját se könnyű.
Most azonban nem látunk más megoldást, idősotthonba nem akarjuk adni ( szerintem nem is lehetne most), ápoló meg nincs.
válasza:
válasza:aha, eddig sem a vele lakó gondoskodott csak róla
- gondolom a családos, ország másik felén lakó másik testvérek keltek a demens nagyihoz minden éjjel, zártak ajtót minden nap, amikor a nagyi nyitva hagyta, főztek rá, mosdatták (82 évesen is szüksége van és volt segítségre, kizárt, hogy teljesen egyedül elintézett mindent), emelgették, ápolták, amikor beteg volt.... meg ugye számlákat fizettek, gyógyszereket adtak be neki....
pontosan mit is csináltatok ti, amíg 20évig ellátta a mamát a lakhatásért cserébe a saját pénzén nagy eséllyel?...vagy ha már 20 éve csinálja, a maradék jó esetben 10 már úgyis mindegy ...lényeg, hogy költözzön vissza mert a másik kettőnek úgy jó... hány éves is a harmadik tesó 55-60? több sokkal nem lehet, hiszen még dolgozik...
válasza:Te megoldási javaslatokat kértél, megkaptad. Mindenre van kifogásod, de itt nem minket kell meggyőzni. Ezt nektek kell megoldani, és meg is lesz oldva. Te még nem nőttél fel ehhez a kérdéshez, mert csak hárítasz mindent. Hidd, el, meg fogják oldani a "nagyok". Nélküled is.
Nálunk a férjem volt 40 évet a szülei mellett. Miután megismerkedtünk és összeköltöztünk, fordult a kocka, és most a testvére viseli gondja a szüleinek, odavitte magukhoz. Nem volt felesleges szoba, de a nappali is ki van most használva. Megoldották, mert muszáj volt. Néném mikor segítségre szorult, mert ugyanezek a gondjai voltak, amíg dolgozott a fia, ápolónő volt a nénémmel. Mikor már 24 órás odafigyelésre szorult (merthogy lesz ez még rosszabb is), akkor otthonba került, nem volt más kiút. Az önkormányzatnak van kijáró emberkéje, annak lehet még utánanézni. De ha a mamád nem eszik, akkor mellette igenis folyton ott kell lennie majd valakinek. Vagy odaköltözik valaki (vagy hozzá, vagy a környékbe, hogy bármikor átugorhasson amikor kell), vagy valakit megbíztok (szomszéd figyeljen rá, vagy hivatásos), vagy otthonba kerül. Az, hogy alapvetően el tudja látni magát, kevés. Ez demencia. Innentől rohamosan lesz rosszabb.
válasza:Még mindig négy megoldás van;
1, Valaki oda költözik hozza
2, Ó költözik oda valakihez
3, Otthonba megy
4, Ápolót fogadtok mellé.
Ezen kívül még a xarjatok rá lehetőség van, de az ugye nem gondoskodás, akkor sem ha közben nyavalyogsz miatta. Ergo, a fent említett négy lehetőség közül kell valamit választanotok. De ha mindenre van kifogás, akkor bizony csak az alternatív, xarjatok rá maradt, nyavalygásai vagy anélkül.
válasza: válasza: válasza:Voltam hasonló helyzetben édesanyámmal. Ez még nem alzheimer, de már bejátszik az időskori demencia enyhe megnyilvánulása. Tudom, mert átmentem ezen. Leégette folyton a kaját, elfelejtette a számlákat, állandóan nyitva hagyta az ajtót, többször besurrantak és ellopták a pénzét, stb.
Mi sem tudtuk rávenni semmire, a bátyám semmivel nem törődött, rám maradt a felelősség. Dolgoztunk a férjemmel és van két gyerekünk is, szóval eljártunk minden nap, mert muszáj volt. Ha hozzánk költözik, ott is egyedül lett volna napközben, ráadásul mennyivel jobb, ha a mi ajtónkat hagyja nyitva, vagy nálunk hagyja égve a gázt a kaja alatt.
3 évig ment így, idegileg felőrölt bennünket a dolog, mert ha ellopták a pénzét, nekünk kellett pótolni, ellopták az okmányait, nekünk kellett rohangálni újat csináltatni és aggódtunk is érte. Egyre több mindent felejtett el, de nem volt hajlandó ezt belátni és a idős otthonról hallani sem akart. Mindez addig ment, míg télen elesett az udvaron és majdnem megfagyott, mert nem bírt felállni. Az utolsó pillanatban értünk haza a munkából. Na akkor összeültünk és megbeszéltük, mi legyen. Ő is megijedt szegénykém.
Csak jelzem, hogy ápolót fizetni 24 órában lehetetlen, annyi pénz nincs a világon, az 1-2 órás "ránézés" meg semmit nem jelent.
Végül aláírta az idős otthont, mi olyat választottunk, ami egy kész kis apartman és 1 ágyas, csak az övé az egész. Teljes ellátás minden szempontból, de ha akar, magára csukja az ajtót. Eladtuk a házát, abból lett finanszírozva. 10 évig élt ilyenben, a haláláig. Nem mondom, hogy nem hiányzott neki az otthona, de belátta, hogy erre rámegy a család is, nem csak ő és mindenkinek kompromisszumot kell kötnie. A végén egészen megszerette a helyet. :)
Talán beszéljetek vele erről, nézzetek meg pár helyet, ahol apartmanszerű otthonok vannak orvosi ellátással, teljes kiszolgálással. Persze ne most a járvány idején, de talán neki is be kell látnia, rámegy a család idegrendszere, ha folyton aggódni kell miatta, de az nem megoldható, hogy valaki mindig mellette legyen, mert dolgozni muszáj. Sok sikert!
válasza:Talán lehetne a közelben keresni egy friss nyugdíjas kedves hölgyet, aki naponta többször pár percre átmenne hozzá, körülnézne, hogy minden rendben van-e.
Megnézné, hogy evett-e, bevette-e a gyógyszereit stb.
Amiket írtál a mamára, az fiatalokkal is előfordul, de azért természetesen a mamára vigyázni kell.
Az üres szobát nem lehetne kiadni egy egyedülállónak, aki ránézne a mamára?
Persze ez rizikós, nehéz olyat találni, aki megbízható és a mama is elfogadná.
Esetleg, ha valamelyik gyerek családi házban él, nem lehetne a házhoz 1 szobát toldani, ahol ellenne a mama?
Bár szerintem egyenlőre ne bolygassátok, többet ártana mint használna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!