Van olyan, akinek a férje "semmihez" sem ért? Vannak belőle konfliktusok?

pozitiv példa? esélytelen...

anyám első férje(biologiailag tőle vagyok papiron) ezermester,egy segédmunkással épitették az akkori házunk,pedig egyszerű szakmunkás...anyámra ragadt sokminden

második,jelenlegi férje viz-gázszerelő...még a csapot is anyám csinálja,egy villanykörtété nem képes megszerelni,10 éve azt hallgatom,hogy hogy volt képes hozzámenni egy olyanhoz,aki még erre sem képes...

a te sorsod is ez sajnos ha hozzámész...

(párom meg hiába keres annyit,hogy alkalmazhatnánk akár villanykörte kicserelésre is embert,megcsinál ő mindent,meg én is,tényleg csak ahhoz hivunk szakembert,amihez muzsáj,vagy ami sok idő,és nekünk nincs rá idő...)

Nem tudom mi van azóta, de elmondom én is a véleményemet. Nem lesz jobb.

Ilyen a férjem. Áldott jó természete van, türelmes, megbízható, kedves, megcsinál bármit, amit mondok.

Itt van a hangsúly. Amit mondok. És lehetőleg, ha mellette állok. De sokszor akkor már úgy vagyok vele, hogy inkább hagyjuk a p1csába, csinálom én, mint szóljak neki, várjam meg míg valahogy neki kezd, magyarázzam el, hogy csinálja, hallgassam, ahogy szitkozódik, ha nem megy (ezt extra rondán szokta, és igazi szánalmas vesztes benyomását kelti tőle) utána ellenőrizzem le mi lett a végeredmény és szükség esetén korrigáljam.

Persze vannak dolgok, amiket gond nélkül megcsinál, mos, mosogat például. Be is vásárol, de mikor ő a maga eszétől vásárol, anélkül, hogy velem konzultálna, akkor gyakran a dolgok fele olyan lesz, ami nem is kell, a másik fele, ami meg kéne az nincs is, mert fel se tűnik neki, hogy akkor mit eszünk. Vesz hozzávalót sajtos kenyérhez (kenyér, margarin, sajt) meg 10 tojást és csókolom.

Hobbija a gép előtt ülés.

Bármi van, engem kérdez, MINDENT nekem kell tudni, és mindig azzal jön, hogy de én olyan jól utána nézek, meg én úgy is mindent tudok.

Néha nagyon nehéz. Szeretem de néha legszívesebben elásnám.

Az előrehaladás szempontjából is gáz, mert mindig terveznék kertes házat, aztán pl. most is voltunk segíteni anyukámnak a kertben. Ez úgy nézett ki, hogy felkelt, beült a gép elé. Anyám nem akarta ugráltatni, gondolta csak megkérdezi már, hogy mit kell segíteni, elvégre azért jöttünk. Később felkeltem, kimentem anyámhoz kint ganézunk a kertben. Nem szóltam semmit kíváncsiságból. Egy óra múlva ki dugta az orrát, tett egy kört, morzsolgatta a kezét, közölte, hogy milyen szép vagyok, majd bement és visszaült a gép elé. Jóval később bementem és kizavartam, hogy álljon neki csinálni valamit, nem hiszem el, hogy ledöglik a gép elé, jöttünk segíteni, kint kubikolunk és eszébe se jut nem, hogy megkérdezni, mit csinálhat, de legalább odaállni, hogy segítek már abban, amit te csinálsz.

Na meg, terveznénk a gyereket, de nem tudom mi lesz. Így is annyi minden rám szakad, mi lesz, ha gyerek is lesz?

Áhhh.. Mondhatnám még reggelig, sokszor én sem értem, hogy bírom, meg borzasztó ez a része, de másrészt meg, legalább nem is kötekedős, nem okoskodik, nem akadályoz semmiben, nem türelmetlen stb. De aki jót akar magának, az 100x meggondolja kell-e ez neki.