A szülőktől elköltözés a konfliktusok miatt=megfutamodás?
Nagyon sokszor olvasom, hogy azért akarnak különköltözni, akár belerokkanva a lakáshitelbe, hogy a "saját életüket éljék", hogy a "szülők ne szóljanak bele mindenbe", sőt sokan ellennének így is, de valahogy a "fősodor" az általános értékrend is azt diktálja.
El is fogadom, de: Senki nem gondolkodott még el azon, hogy olyan szintre fejlessze az egóját, az önbecsülését, határozottságát, egyéniségét, hogy ott tudjon maradni és erősebb legyen a szülőknél? Hogy merjen és tudjon is visszavágni, hogy legyen ereje az érdekérvényesítéshez és vissza tudja szorítani a szülői negatívumokat. Mindenki az első egyet nem értés egyből pucolni akar, mert ez a kényelmesebb, a konfliktuskerülőbb, holott ezt is tekinthetjük kihívásnak. Ha valaki megfelelően acélozná magát, lehet, hogy le tudná törni az erőszakos szülők szarvát és tudna "király lenni a szemétdombon". Nekem kicsit afféle konfliktuskerülő "gyávaság"-nak is tűnik, mint aki nem tudja az érdekeit érvényesíteni és inkább kereket old.
válasza:
válasza: válasza:Az "erőszakos szülők" talán szeretnék megóvni az "erőszakos" egyszem csemetéjüket, hogy hülyeségeket csináljon
"Király lenni a szemétdombon" = építs magadnak egy szemétdombot, és légy király ott!
Minden kakas a saját szemétdombján kukorékol, senki nem lehet kakas más szemétdombján.
válasza:Kedves kérdező!
Te a szüleiddel laksz még?
Ha igen, akkor vannak konfliktusaitok?Nyilván ha vannak, akkor te király lettél a szemétdombon, amihez gratulálok. Akkor viszont azt nem értem, miért érdekes, hogy más hogyan csinálja.
Én pl el szeretnék költözni, azért, hogy önállóbbnak érezzem magam,hogy kevésbé legyek a gyerekszerepemben, hogy érezzem, saját az életem, ne pedig a szüleim gyereként tekintsek magamra. Hogy miért nem "edzem "magam acélozottá? Mert energiapocsékolás lenne, amikor úgyis el fogok egyszer költüzni.Egy életem van, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy szar helyzetet tegyek valamivel jobbá, ahelyett, hogy jó helyzetet is teremtek.
válasza:Szerintem a legtöbb esetben nem megfutamodas, hanem egy jol atgondolt döntes.
Bocs, de olyannak tünik a kerdesed, mint aki csak lanyregenyekböl es szappanoperakbol ismeri az eletet, es otthonrol olvasva/tevet hallva ilyen temakrol tajekozodik.
Nem lehet altalanositani, minden eset mas, es ha masokrol gondolod igy, egesz biztos, hogy nem latsz minden körülmenyt, inkabb csak ha a sajat eletedröl! :)
Egesz biztos, hogy van olyan is, akinek a sajat szemelyiseget, önbecsülését, határozottságát, egyéniségét lenne a legjobb megoldas fejleszteni, hogy erősebb legyen a szülőknél. Azonban mindenhol rengeteg penzröl is van szo, szerintem a külön költözes szinte mindenhol sokkal jobban atgondolt kerdes, mint ahogy szerintem (a kerdesed alapjan) gondolod, es szinte senki sem az "első egyet nem értés" miatt döntött igy. :)
Lehet acelozni, visszavagni, "eröszakos szülök szarvat letörni", csatarozni, de ez mihez vezet szerinted? Majd biztos meghajolnak a "gyerek" feje elött, nem gondolod? (Persze ritkan ez is elöfordulhat, de ezerböl egy...)
Konfliktuskerülő "gyávaság"? Talan, ha szemelyes tapasztalatod lesz benne, akkor megerted azt, ami kivülröl ennek tünik, am ehhez szerintem sokkal több erettseg szükseges.
Kezdjük ott, hogy alt. ha valaki lakas/haz vasarlas mellett dönt, akkor azt a mai arak mellett, ha jol meggondolta, a parjaval teszi (ha annyira felsö reteg es megteheti, akkor egyedül, DE normal modon nem a szüleitöl függesben), es gyakran az alberletbe költözes oka is az, hogy oda a parjaval költözik. Miert? Lehet, hogy az illetönek meg meg is felelne a szüleivel, de a parjanak ugye nem kell "kakaskodni", csatarozni majd velük, csak mert a szülök sok apro dologban mashogy döntöttek? Mert a viragagyast ide es ide akarjak abban a hazban, ahol eddig laktak, az "uj meny" meg mashova?
Több dologrol van itt szo, par gondolat:
1. Mindenki maga dönt. (Nemcsak az eleteröl, a kis apro hetköznapi dolgokban is, ami hatassal van masok eletere is.) Ha az idösebb generacio mashogy, akkor döntsön mashogy, de ez addig oke, amig ez csak a sajat eletüket erinti, ha mar a fiataloket is, akkor öket is figyelembe kene venni. Es ha nem veszik figyelembe?
Akarhogyan is csatarozol, ervelsz, eröszakoskodsz, aki nem akarja, azt nem tudod meggyözni! Mert ezt ö dönti el! Ahhoz, hogy meggyözd, ehhez olyan szülök kellenek, az ö döntesük.
2. Minden felnöttnek joga van a sajat eletet elni. Es ez nem mindig összeegyeztethetö a szülökevel, plane nem a parjanak a szüleivel, akik neki gyakorlatilag "idegenek". Az is lehet, hogy az illetö gyerekkoraban nemcsak pozitiv mintakat tanult, amit követni akar, hanem negativokat, amit majd mashogy szeretne.
3. A masik eletteret illik tiszteletben tartani, es nem eröszakoskodni, raeröszakolni az akaratunkat a szülökre. Ahogy a szülönek sem kene a mar felnött gyerekere, es sajnos a legtöbb esetben erröl van szo. A szülö, aki ovta-felnevelte a gyereket, nem mindig engedi el a kezet (föleg a ferfiaket) a pubertaskorban, szivesen egyengetne meg tovabb is a sorsat, csakhogy a kisfiu mar massal kellene, hogy tervezze. Ahogy a bibliai idezet is bölcsen mondja: "elhagyja az ember anyjat es apjat, a felesegehez ragaszkodik, es ketten lesznek egy csalad". Logikus, hogyha az "ember" szülei ugy döntöttek, ezt nem toleraljak, akkor egyszerübb ezt külön hazban/lakasban megvalositani.
(Az idezet vege nem szo szerinti, bocs.)
válasza: válasza:Te hol élsz?Mert nálunk tuti, hogy nem ugrálhatnál, az biztos.Ha a gyermekem, ha nem, nekem akkor is van egy életem, az én házamban meg amíg élek, én vagyok a király, nem más.
Mielőtt kérdeznéd, 18 éves fiam van, aki nagyon szeret itt lakni velünk, pedig már kapott saját házat, de inkább kiadta, így itthon maradt.De nem akar "királykodni", ahogy te fogalmaztál.
válasza:Úgy gondolom, hogyha ilyen megközelítésben teszed fel ezt a kérdést, csak azért lehet, mert nem olyan családban élsz, ahol mindennaposak a konfliktusok.
Ha valahol olyannyira elmérgesedik a helyzet, hogy a gyerek már inkább költözne, csak hadd mehessen végre, az mindig visszanyúlik a múltba.Egy félelemmel, veszekedéssel, balhékkal zsúfolt gyerekkor egyszerűen megnyomorítja az ember lelkét, és épp azért nem lehet letörni az erőszakos szülők szarvát, mert olyan lelki terorrban nő fel a gyerekük, hogy azon már nem lehet "megerősödéssel" segíteni.
Könnyűnek hangzik, hogy az ember legyen bátor és álljon ki a maga érdekeiért, emelkedjen felül a szülőkön, fejlessze az önbecsülését és határozottságát - de a való életben ez szinte elérhetetlen. Hidd el, tudom, mert én is próbálkozom vele, ugyanis egyelőre nem tudok elköltözni, de amikor állandóan megaláznak, állandóan veszekednek veled, bántalmaznak és még csak lehetőséget sem adnak a kompromisszumra, az kikészíti az embert....
Persze, nem kell az első konfliktus után sértetten elrohanni otthonról. Csakhogy akik "menekülnének", ahogy te mondod, már rég nem az első sérelmekben élnek.
Üdv! Mindenkinek köszönöm, aki beírt. Nem kell egyetérteni velem és nem is vagyok "hittérítő" egyszerűen csak az eddig megszokottakhoz képest egy teljesen újszerű megközelítésnek szántam. Átlagos mennyiségű konfliktussal bíró családban élek. Több generációsan élünk, megvannak a hátrányai, de sok előnye is, ami úgyszintén hozzá tartozik az igazsághoz. Egyfelől húznék én is, de leginkább azért, mert én máshol látnám szívesebben a házat, szebb környéken, más építészeti stílusban stb. No meg persze az önállóság. Ami nem megvetendő. Viszont - és talán ezért is tűnhet provokatívnak a kérdés - magam is most olvasom a Mérgező szülők című könyvet, melyet egy pszichológus írt. Ő is azt vallja, hogyha igaztalanul bántanak a szülők, akkor konfrontálódni kell és nem magunkba fojtani. A hosszadalmas lefojtás, netán alkalmatlanságérzés valóban oda vezethet, hogy az illető fiatal egyetlenegy kiútként - akár még az idő előtti - kirepülést látja egyetlenegy járható útként. Nem lobbizok ellene. Ugyanakkor a konfliktusokat nem oldja fel, maximum a megszépítő távolsággal operál. Tehát, ha mérgezőek, akaratlanul is bántóak a szülők, akkor a távolság látszatra kiűzi a napi konfliktusokat. De elgondolkodtató felvetés az is, hogy esetleg a konfliktusokat ne a szőnyeg alá seperjük, hanem megoldjuk. Erre írtam, kicsit viccesen a szemétdomb példát.
Az én nézeteim szerint, ahol gyerek születik, onnantól ő is egy jogosult "beltag" a családban.
Tehát igen felvilágosulatlan és "mérgező" az a szülői hozzáállás, hogy "amég az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit mondok". Öő! A gyerek egy szuverén egyéniség, akit nevelni kell, de a tiszteletet nem kipofozni (akár csak verbálisan) hanem kiÉRDEMELni kell(ene)! A szülő irányítson szeretettel, fejlessze, bátorítsa a gyerekét, de sosem szabad becsmérelni, leértékelni, alkalmatlanságérzetet és bűntudatot gerjeszteni. Sajnos sok felnőtt, aki rég kirepült, mégis stigmaként hordja magán a szülei cipőlenyomatát egy életen át. Nem tud kiszabadulni a bűvkörből, mindig azt hiszi, hogy tényleg ő tehetett a szülő betegségéről, vagy hogy tényleg olyan rossz volt, hogy megérdemelt egy alapos verést. Ezt sajnos a különköltözés sem oldja meg, maximum tünetmentesíti. Lényegében nem vagyok a különélés ellenzője, de egyfajta lehetséges alternatívának tekintem azt is, hogy valaki rendezi a kapcsolatát a szülőkkel. Attól még elköltözhet, de nem marad tüske, nem marad szőnyegalásöprés-érzés. Ha meg valami folytán kénytelen együtt élni több generáció, legalább kimaradnak a közhelyes viták.
válasza:"De elgondolkodtató felvetés az is, hogy esetleg a konfliktusokat ne a szőnyeg alá seperjük, hanem megoldjuk."
Igen, ez a legfontosabb. Kerdes, hogy kinek mi a jo megoldas: elköltözes vagy maradas? Ha a masik döntese nekünk nem felel meg, es ezt tiszteletben tartva ezen nem tudunk valtoztatni?
A Mergezö szülök nekem egy hasznos könyv volt, pont azert, mert elgondolkodtat, sok mindenre megoldast kinal.
A különeles es semmi mas külsö dolog sem old meg helyettünk semmit, azt magunknak kell megoldani. Amiket irtal, szerintem sem önmagaban a különeles oldja meg, de a különeles egy olyan hatteret teremthet, ami ezt elösegitheti. Nincs nyomaszto, befolyasolo...stb környezet, ettöl függetlenül ki tudnak tisztulni a gondolatok. Az együtteles mellett szerintem ez lassabban megy, mert elvonja a figyelmet, energiat a környezet. (En igy eltem meg, amikor a szüleimtöl tartosan tavolabbra kerültem, es kesöbb is, amikor egyedül alberletbe tudtam költözni.)
"Lényegében nem vagyok a különélés ellenzője, de egyfajta lehetséges alternatívának tekintem azt is, hogy valaki rendezi a kapcsolatát a szülőkkel. Attól még elköltözhet, de nem marad tüske, nem marad szőnyegalásöprés-érzés."
Ugyanarrol beszelünk, csak hozzateszem, hogy kitisztult gondolatokkal könnyebb rendezni a kapcsolatot, több eröd, energiad van (amit korabban pont a szülöi környezet vont el, ha azt erezted nyomasztonak, es emiatt akartal költözni) ugy kifejezni magadat, hogy ezt a kapcsolat rendezese iranyaba tereld a dolgokat. Minden 2 szemelyes kapcsolat 2 embertöl függ, önmagaban ha a csillagokat is lehozod erte, akkor sem lesz boldog es harmonikus a kapcsolat, ha a masik ugy döntött, hogy nem akarja.
Szerintem mindenki maga tudja, eseteben mi a legjobb megoldas, es ha tevesen tul koran elköltözik, akkor majd utana tudni fogja maga is, hogy ez tul korai volt, de szerintem a legtöbb esetben nem erröl van szo.
Most ezeket csak az egyedül elköltözesre irtam, mindez meg összetettebb, ha valaki a parjaval költözik el...
04.17. 17:19
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!