Mit szólnátok ha a 17 éves lányotok elétek álna és bejelntené, hogy egy 18 éves félik gyerek pasitól várandós?

17 évesen gyereket szülni nagy felelőtlenség. Mellesleg 3 ember életét teszi tönkre. A sajátját, a babáét, az "apuciét".

Milyen leülünk beszélgetni? Ne őrjítsetek már meg.

Abortusz kérdés nélkül.

Egy biztos: nem teremtenék szánt szándékkal olyan helyzetet, hogy szégyenkeznie kelljen és rosszul érezze magát. Ugyanis egyfelől a szülőnek a dolga nem az ellenségeskedés és a rosszindulat, másfelől pedig senki nem lenne előrébb tőle. Egy ilyen "véletlenül becsúszott" nem várt terhesség azért picit több, mint összetörni valaki kocsiját vagy ellopni egy rúd szalámit a közértből.

Szülőként a gyerekem érdekei a legfontosabbak és nem az én rálőcsölt elvárásaim.

Mindenképpen beszélnék vele, hogy mit szeretne. Amúgy azt támogatnám, hogyha picit is van kedve belevágni, vállalják be. A sráccal is beszélnék a lehető legjobb indulattal, nem meszesvödör, ásó és puska kíséretében.

Próbálnám a fiatalokat a családalapítás felé orientálni, de ha a lányom ezt nem szeretné, nagyon nem, akkor nyilván ebben segíteném, hogy a lehető legjobban és legkíméletesebben oldódjon meg a téma.

Egy biztos, mindenben mellette állnék és nem tetézném az amúgy is nehéz helyzetét azzal, hogy ilyenkor kezdjek el pedagógiai célzattal bunkózni meg kioktatni.

Komolyan mondom valami baj van a világgal. Most tényleg van olyan aki arra bíztatja, hogy vállaljon be egy gyereket 17 évesen, mert valami kis faxkalap felcsinálta?

17 évesen még GYEREK! Még élnie kell, tapasztalatokat gyűjteni, megismerni a valódi világot! Nem pedig egy gyerekkel szenvedni fiatalon.

Mi a franc van veletek emberek ?????!

Lányom van, megkérdezném, mi lesz, felvilágosítanám, milyen lehetőségei vannak, mindenképp támogatnám.

Az én anyám harmincasként szült, mégis alig foglalkozott velünk, a nagymamánk többet volt velünk, pedig tervezett gyerekek voltunk, ment a veszekedés meg a verés. Már nagymama az anyám, az unokájával alig foglalkozik. Én fiatalon(huszonkét évesen) szültem tökegyedül neveltem az elejétől, imádom a gyerekem, a nulláról indultunk, de lassan minden anyagi vágyam teljesül, az érzelmiekkel pedig az elejétől fogva jól állok, pedig még csak 28 vagyok.

Nem a kora határozza meg az anyaságát(a gyerekéhez való viszonyát) az embernek. Csórón vállal gyereket(ha már így alakult, én akkor akadnék ki nagyon, ha tervezték volna ennyiidősen), hát istenem, később lesz pénzük, az én gyerekem/ unokám csórón és jómódúan is, ugyanúgy támogatom.

Az unokázásból mindenképp ki szeretném venni a részem egyszer, de ügyelve rá, hogy nagymama szerepben maradhassak, tehát ő dönt a gyerekről, én vigyázok rá néha, hadd programozzon, néha értemegyek oviba vagy bölcsibe.

Ugyanúgy járjon csak bulizni 18 évesen, mint 35 évesen, sőt ihat vagy akár be is rughat nagyritkán 18 évesen és 35 évesen is, ahogy a szexszel sincs bajom, anyák is randizhatnak vagy szexelnetnek, a lényeg a mérték.

Egyébként lesz egy anya a képben, egy apa, 2 köteg nagyszülő, szóval jó sok emberrel kell majd anyaként osztoznia a gyerekén..

Minden továbbtanulásban támogatom, de lehet, hogy a lányom villanyszerelőként képzeli el az életét vagy mittudomén, hentesként vagy virágboltosként, ha nem akar továbbtanulni, hanem szakmát választ, áldásom rá, abban is segítem.

Nem az én álmaimat kell megvalósítania, hanem a sajátját. Ha gyerek nélkül akar megöregedni csórón körbeutazva a földet, hát tessék. Pénzzel meg addig támogatom, amíg futja, mit sajnáljam tőle? A gyerekemtől? Ha örül, én is örülök.

Csak annyit várok el tőle, hogy próbálkozzon teljes erőbedobással, ha valamit szeretne. Ilyen szellemben nevelem(Érettségi azért alap).