Miért ilyenek? Nem értem miben más ő mint a többi?
Nagyon sajnálom a férjemet. Megvettük a családi otthonunkat amit renoválni kell. De nagyon. Férjem reggel 7-től este 5-ig dolgozik utána eszünk és csinálja a házat. Én segítenék neki meg tudnék is, de van egy 7 hónapos babánk így nem bírok. Van egy 16 éves testvére (nem, tanulni nem szokott egész nap a laptopon játszik vagy ha véletlen nem akkor motorozik) aki semmit nem segít neki pedig tudna. Nem azért kellene, hogy segítsen mert muszáj de ha az emberséget néznénk férjem egész nyáron munka után dolgozott náluk + még össze nem jöttünk az anyja minden pénzét elvette. Ebből eredően szerintem az lenne a minimum hogy ha tud segítene. Esetleg ha anyósom eljönne néha néha vigyázni az unokájára már az is nagy segítség lenne, akkor tudnék férjemnek segíteni. De nem. Egyik sem. Pedig itt laknak 20 percnyire.
Férjem is teljesen ki van merülve, nem tudom meddig bírja. A testvére egy elkényeztetett kis ficsúr az anyja mindent rá hagy, mindent megvesz neki aztán jön hozzánk pénzt kérni. Majdnem az egész család úgy kezeli azt a fiút mintha legalább valami atomfizikus lenne.
Eljön hozzánk előveszi a laptopot és lesi mit kap (sűrűn szoktam sütni sütiket hobbiból a kislányommal így legalább lefoglalom magam). Az bánt a legjobban, hogy a kislány nagyon szereti őt és folyton gagyog neki ő pedig rá se hederít. Férjem tegnap oda szólt neki, hogy vedd már fel kicsit nem látod, hogy neked mondja. Erre fogta a kabátját, hogy majd legközelebb és lelépett.
Most az egyetlen megoldás, hogy anyum 2 hetente hétvégén eljön vigyázni a kislanyra 70km-ről) de az nem sok idő azért.
Miért ilyenek? Anyósom mindig is ilyen volt, de a fiú nem. Ő az utóbbi időben változott így meg.
Bocsi ha hosszú volt ideges vagyok muszáj volt kiírnom magamból...










Kedves Kérdező!
Megértem a problémádat. Egy ház felújítása elég kemény meló, irgalmatlan sok pénz, főleg kis babával és főleg, hogy benne laktok a kérdéses házban! Azért ez így mégis csak nehezített terep.
Mi a párommal csak egy kis 26 négyzetméteres panel garzont újitunk fel, de már az is rengeteg költség, főleg a csempe, járólap és egyebet. A burkoló munka díja is elég szép összeg lesz... A falakat mi gletteljük, csiszoljuk, festjük, szóval próbálunk spórolni, de nem egyszerű. Egy csiszolás alatt álló vagy frissen festett helységbe meg biztosan nem raknék egy bébit...
Párom Apukája segít nekünk amiben tud és borzasztóan hálás vagyok neki, mert nélküle sehol se tartanánk. Anyagokat felhordani (4-dik emeletre), bontani, tervezni. Azért az embernek jól esik a segítség.
Próbálj meg tárgyalni a sráccal, hogy esetleg tudna-e segíteni nektek itt, ott, valami zsebpénz féléért. A piszkosabb, zajosabb munkáknál nem tudjátok a kicsit a Nagyszülökhöz vinni?
Kitartást kívánok!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!