Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy éljem túl? Ezt már nem...

Hogy éljem túl? Ezt már nem lehet kibírni!

Figyelt kérdés

24 éves lány vagyok, van/volt egy 2 hónapos kapcsolatom, nincs egy órája, hogy szakított velem. Én az ország átellenes végében tanulok, kollégiumban lakom, és azért jött le, hogy hazaköltöztessen (elvileg), de most kiderült, hogy csak szakítani jött, mert nem msn-en akarta elmondani (telefonján sosincs pénz). De msn-en még pár napja is biztatott, hogy azt csinálok vele, amit akarok, az ágyakat majd összetoljuk, meg ne félj, kicsim, ez lesz a nyaralásunk (pár napot még itt akartunk tölteni). Tegnap jött, annyi volt csak, hogy aludt 20 órát, gondoltam, milyen fáradt, nem akartam felkelteni, hisz vezetett 6 órát, előtte meg dolgozott, de amikor felkelt, és enni adtam neki, nem kellett neki semmi, és úgy kellett kihúzgálni belőle a szavakat. Ekkor mondta el, kaja közben, hogy nem akar tőlem semmit, legyen vége, majdnem félrenyeltem az idegességtől, mert ennek nem volt előjele. Még kérdeztem is, hogy busszal vagy az én kocsimmal menjünk a városba, de semmire nem válaszolgatott, viszont azelőtt se volt beszédes kedvű. Összevissza írok, olyan ideges vagyok, itt bőgök a cuccom közepén, mert nemhogy nyaralás nincs, meg kapcsolat nincs, hanem most közölte, amikor már itt van és jól megkajált, hogy dobjam össze a holmimat és ő hazamegy vele rövid úton, nekem még lesz egy vizsgám holnap, ha akarom, mondjam le és menjek vele ma, ha meg nem, akkor maradok és hazamegyek a busszal, de ő nem marad itt velem. És az a legrosszabb, hogy ennek nem volt előjele, semmi sem volt, amiből rosszra gondolhattam volna. Azt mondta, hogy szeretett, mielőtt eljöttem volna, de 1 hónappal ezelőtt el kellett jönnöm otthonról, mert vizsgaidőszakom volt, és mialatt nem találkoztunk, ő kiszeretett belőlem, elmúltak az érzések, és boldogabb volt nélkülem, a barátaival, mint velem. Én mondtam neki, hogy tőlem annyit van a barátaival, amennyit akar, sőt én is szeretek jönni-menni, de azt mondta, neki nem kell most nő. Mi egy társkeresőn jöttünk össze, kérdeztem, hogy akkor miért hirdetett? Miért hitegetett? Miért hagyta, hogy belészeressek? Semmire nem válaszolt, csak lement most a kocsijához, ott ül és várja, hogy rendbehozzam magam, már velem egy szobában sem akar lenni.

Mit vétettem én? Még álmomban sem gondoltam volna, hogy így lesz. A távolságra fogja, hogy szétválasztott minket.

Az a legrosszabb, hogy ő fogadott el egyedül a betegségem miatt, mert eddig mindenki szépen lekoptatott, amikor megtudta. A betegségem elég komoly, lehet, hogy nem lehet gyerekem, és ugyebár így családot alapítani necces. Nagyon szeretnék gyereket, de az nagy tortúra lesz, és ezt nem vállalja senki. Most megint hol kezdjem, ki fog elfogadni engem? Már dől a tej belőlem, stressz hatására mindig kijön, nem segít rajta a gyógyszer sem, itt hagyott a szarban, nem tudok családot alapítani, nem tudok szerelmes lenni, nem tudok úgy élni, mint a fiatalok, mert nem ez az első kapcsolatom, ami 1-2 hónap után véget ér, mert rájönnek, hogy mégis inkább a szabadság, a függetlenség kell nekik, és azóta sincs senkijük. De én sem egyből házasodni akartam, ezt meg is mondtam, én is szeretek jönni-menni, beülni valahova, szabadon élni, és mégse kellek.

Mit csináljak, mondjátok meg, itt ülök a kupi közepén, Ő lent várja a csomagjaimat a kocsiban, össze kellene valahogy pakolnom, holnap még vizsgám lenne a levelezőn is (2 helyre járok), és nem vagyok képes elhinni, hogy ez történt, és főleg, hogy MIÉRT??????????????

Ő 26 éves, az előzőek 27-28 évesek voltak.


2010. jún. 30. 15:08
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:

Ez az ember vicces.

Szerintem egyszerüen itt a nyár és bulizni akar, majd a téln vissza sírja magát.

Azon ne edd magad hogy vele nem jött össze, majd össze jön mással.

Fogd a cuccaidat pakold össze vigye el, ha már eljött eddig, de te készülj a vizsgádra és holnap vizsgázz le ügyesen. ne hogy már miatta lemond a vizsgádat.


Nekem is volt 2 olyan kapcsolatom amikor a fiatalember nyár elején dobott és télen meg vissza akarta magát sírni,de nekem addigra már nem kellettek. Az egyik 18 évesen volt a másik meg olyan 22 évesen. Kb 2 évente összefutok valahol velük mindig elmondják mekkora hülyék voltak hogy akkor a nyár miatt... de ez van nekem már soha nem kellenének.

2010. jún. 30. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
szia. ez nagyon komoly helyzet. de túl kell élned és fel kell álnod. kezdem az elején, ne keress a szerelmet a legjobb hogy várdd amíg betoppan és higgy a sorsban. még fiatal vagy tanulj és légy boldog élvezdd ki a napjaid és ne gondolj semmi másra. most szépen hazamész és holnap bemész a vizsgádra és erős leszel , igazi erős nő vagy és most annak is fogod mutatni magad. nem a betegséged miatt hagyott el én L/18 vaok , tudom milyen ha kiszeretek valakiből hirtelen, de becsüldd meg az őszinteségét, őszinte volt és ne sírj. majd eljön az igazi bízz magadban és bízz a sorsodban hogy igenis te is megérdemled a boldogságot és igenis megtalál majd aki szeretni fog egy életen át és mindenben melletted áll majd, nem ez a férfi az akivel te megismerkedtél most. ez csak egy kapcsolat volt. túl kell lépned rajta. pakolj őssze és menj szépen haza. beszélgess a barátaidal az mindig jót tesz vagy ha szeretnél beszélgetni velem én szívesen segítek bármi másban is itt az msnem : enikonagy19@windowslive.com de komolyan... nekemis volt egy pasim de belőle én szerettem ki azóta jóbarátok vagyunk , remélem segíthetttem és sok sikert és légy nagyon nagyon erős... ami nem öl meg az erősít és higgy a sorsodban. sok sikert a vizsgádhoz. puszillak. sziaa
2010. jún. 30. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%

Szedd össze magad és emeld fe a fejedet! Egy ilyen szarjancsi nem érdemli meg, hogy egy könnyet is ejts érte. Ő egy komolytalan vigéc, nem akar lelki kapcsolatot.

Próbálj a vizsgáidra koncentrálni, az most fontosabb. Felejtsd el bármennyire nehéz is. Máskor pedig ne add ki mmagad teljesen. A betegségedről se beszélj. Amíg nem kerül szóba a családalapítás, nincs köze hozzá egyik udvarlódnak sem. Csak egy újabb indokot szolgáltatnál a szakításhoz és menekülésükhöz.

Fel a fejjel, találsz még rendes fiút. Ne dől össze a világ, hidd el!

2010. jún. 30. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:

Szia!

Ne szomorkodj fel a fejjel tudom hogy ilyenkor milyen rossz de gondolj bele milyen lenne ha már évek óta együtt lennétek!Lehet hogy nekem sem lehet gyerekem de akivel most együtt vagyok 9 hónapja tudja és azt mondta az nem érdekli mert van más megoldás is!Ez miatt meg ne okold magad!Úgyis megfogod találni azt aki igazán szeret olyannak amilyen vagy!Ha egy pasi meg igy viselkedik veled akkor menj oda és köpd pofán:D!!Mert mást nem érdemel!Ha szükséged van arra hogy valaki beszélgessen veled nyugodtan irhatsz privit is szivesen beszélgetek mert én is voltam hasonló helyzetben!

Ne sirj minden helyre jön

Szia

2010. jún. 30. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%

Először is próbálj kicsit megnyugodni, tudom, nem könnyű most. A barátod elég egy szemét alak, de legalább annyi volt benne, hogy nem telefonon vagy msn-en keresztül szakított veled, hanem személyesen. Ez ellen tenni már nem tudsz semmit. Vele menni nem sok értelmét látom, csak rosszabb lesz, ha út közben folytatjátok. Dőlj el, ne törődj semmivel. Majd lesz más helyette, aki szeret és megbecsül téged.

Az, hogy nem lehet gyereked, vagy csak igen nehezen, bár nagyon rossz, de nem feltétlenül jelenti, hogy nem találsz senkit. Az én páromnak nem lehet gyereke (esély sincs rá) mégis szeretem és nem adnám őt semmiért.



32/F

2010. jún. 30. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem azért de ép ésszel belegondolsz, mindenkinek bármikor joga va kiszeretni a másokból, szakítani. Ehhez nem kell az hogy te hibázz, az érzések anélkül is változnak. És senkinek sem kötelessége veled családot alapítani. Így az itthagyott a sz*rban elég önző kifejezés, mert nem kötelessége pátyolgatni meg veled lenni ha nem akar.
2010. jún. 30. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:

Annak ezernyi oka lehet, hogy szakítani akar veled, főleg egy két hónapos kapcsolatnál, ott még nagyon képlékenyek a dolgok.


Viszont a helyzet, ahogy/amikor megmondta, az tényleg gázos... szerintem ne ess letargiába miatta, persze hogy most fáj, de gondolj bele, nem lehet túl jó társ, ha így intézi a komoly dolgokat, hidd el, találsz sokkal jobbat!


Fiatal vagy, nem szabad még feladni, hidd el rengeteg rendes ember van a világon, akik elfogadnának téged, csak még várnod kell egy kicsit. :)

2010. jún. 30. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
83%
2 hónap elég kevés idő. Simán kihevered. Meg sem érdemli h sírj uttána! fel a fejjel!
2010. jún. 30. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 BlackSword ***** válasza:
100%

Először is nyugodj meg!!! A vizsgát már úgy sem tudod visszamondani, próbáld meg... Ha eddig tanultál rá, akkor sikerülni fog... És ahogy ma 15:17 is írta, előre is szép a világ... Ha neki fontosabbak a barátai, akkor meg sem érdemel téged... Tudom nem minden pasi ilyen, mint én, vagy én nem vagyok olyan, mint a többi (ez tényleg csak nézőpont kérdése), de ha szeretek egy lányt/nőt, olyan helyzet nincs, hogy egy hónapig ne lássam... Egy második ukrán front sem tudna visszatartani, hogy legalább a hétvégenként meglátogassam, és töltsek vele időt... És tudom, hogy akiket a barátaimnak tekintek, azok megértenék, és elfogadnák... Tedd túl magad rajta... 2hónap végtére is nem a világ, mégha most nagyon úgy is érzed... Hidd el, jönni fog majd valaki, aki értékelni fog, szeretni és elfogadni úgy ahogy vagy...

Sok sikert a holnapi vizsgára!!! Egy jelszó van: Csak azért is sikerülni fog!

23/F

2010. jún. 30. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 BlackSword ***** válasza:
100%
Utolsó vagyok, azt kihagytam, hogy ha szeretnéd akkor írj nyugodtan privit!!! Ha tudok segítek...
2010. jún. 30. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!