Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » 24 év után széthullik a...

24 év után széthullik a családom. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Két lányunk van,egyik már kirepült a kisebb 13 éves.Két éve költöztünk egy házba amit közösen vettünk ,jórészt hitelből.Még 13 év van vissza a hitel lejártáig.Családi életünk nyugodt volt,sosem veszekedtünk,anyagi problémák nem voltak.

Múlt vasárnap a párom,minden előzmény nélkül azt mondta,hogy szeretné, ha elköltöznék otthonról.

Kiderült, hogy öt hónapja egy másik férfival barátkozik és szeretne vele összeköltözni.Tehát abban a házban szeretne vele élni amit együtt vettünk.

Teljesen összeomlottam.Evés, alvás nem megy.Jövőképem, önbizalmam, önértékelésem nulla.Mit tegyek?

A lányomat nagyon féltem.Ő nagyon érzékeny.Nem tudom, hogy mivel tennék jobbat.Ha elköltözök a lányom úgy fogja érezni, hogy elárultam.Ha ottmaradok és nem tudnak összeköltözni abból utálat lesz és megint csak a kislány szenvedi meg legjobban.

Nagyon szeretem őket, az anyukát is, és fontosak nekem.

Hajlandó lennék továbbra is együtt élni vele, még így is, hogy tudom, összejár valakivel akit szeret.

Most hétvégén fogjuk megmondani a lányoknak,hogy mi a helyzet.Mit tegyek?


2018. júl. 26. 15:24
1 2 3 4 5
 21/47 anonim ***** válasza:
72%

Az hogy a lanyodnak nem egy dramai valtozas lenne ami elhamarkodott is hogy oda koltozne az uj hapsi... ismeri a lanyod egyaltalan? Idegen.. lehet perverz allat honnan tudni?!

Es ezzel az idovel kiderulhet az is hogy a feleseged es a hapsi viszonya komoly e egyaltalan.... es a lanyod meg megismeri talan. De ez nagyon elhamarkodott lenne 5 honap utan teged kidobni ujat bekoltoztetni 13 eves gyerek meg szokja meg. Ez azert nem igy mukodik nagy onzoseg lenne a notol...

2018. júl. 26. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/47 A kérdező kommentje:

22-es, 23-as válaszolók nem értem.

Ahogy írtam eléggé padlón vagyok.A tiszta gondolkodás nem igazán megy.Idővel majd másképp látom a dolgot talán,de most megrekedtem.Ezért tettem fel a kérdést.

2018. júl. 26. 17:01
 23/47 anonim ***** válasza:
100%
Eszedbe ne jusson kiköltözni. Ha őnagysága turbékolni akar, keressen ő magának új otthont!
2018. júl. 26. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/47 anonim ***** válasza:
100%

"ismeri a lanyod egyaltalan? Idegen.. lehet perverz allat honnan tudni?!" Ja, persze. Végtére is, ha egy nő ki mer lépni egy számára nyilván nem megfelelő kapcsolatból, az egyből egy cemende aki perverzet visz a gyereke mellé.


Kedves kérdező! Nagyon sajnálom hogy igy alakult az életetek, de ez nem ritka: főleg ha csak a gyerek tartja össze a felnőtteket, meg a megszokás. Nem bántani akarlak, de sok férfi akkor sem veszi komolyan a felesége jelzéseit hogy baj van, ha az asszony már üvöltve akarja a tudtára adni. Ezzel együtt: ne költözz ki a házból, egyszerűen nincs joga ezt kérni a feleségednek: ezzel biztosan rossz helyzetbe kerülsz a gyermekelhelyezést illetően-szóval maradj csak a KÖZÖS tulajdonotokban. Ugyanakkor kár a nejedre fújni, az hogy ide jusson egy házasság, nem egy-két hónap. Tudnod kellett hogy baj van, hacsak nem voltál évek óta vak a feleséged érzéseire. Próbáljátok ezt harag meg egymásra acsarkodás nélkül megoldani, megbeszélni- és direkt nem mondtam hogy megmenteni a kapcsolatotokat, mert ha egy nő gyerekek mellet ide jut, ott már nincs mit megmenteni. Itt már csak az a fontos hogy a gyerekek a lehető legkevesebbet szenvedjenek. És mielőtt valaki azzal jönne hogy az anyjuk miatt szenvednek: attól hogy valaki anya, nem köteles egy számára rossz kapcsolatban tengődni. Még huszonnégy évi házasság után sem. Főleg úgy hogy nyilván szinte gyerekfejjel ment férjhez.

2018. júl. 26. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/47 A kérdező kommentje:
Nem fújok rá és az acsarkodás részemről kizárt.Holnap beszélek vele,ma már nem találkozunk.Egyébként szombaton elmegy valahova az új párjával és csak vasárnap este jön haza.A gyerekek pedig még nem tudnak semmit.
2018. júl. 26. 17:47
 26/47 anonim ***** válasza:
92%
Semmi estre se koltozz... Ha o csalt meg, menjen o. Biztos most szet vagy esve, nem tudsz jozanul gondolkodni, de ne hozz hirtelen olyan dontest, amit kesobb lehet megbansz. Remélem rendezodik minden! :(
2018. júl. 26. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/47 anonim ***** válasza:
85%
Ezt bírom amúgy, hogy neki új lőcs kellett, ezért a férfi ki lesz semmizve. Nem költöznék, nem lennék hajléktalan.
2018. júl. 26. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/47 anonim ***** válasza:
100%

Ne becsüld le a lányaitok érzéseit!

Ismerőseinknél volt ilyen szitu. A tizenéves lányok az otthonukban akartak élni, az apjukkal.

Végül, anyu is maradt, bár hébe-korba elutazgatott egy hétvégére.

A lányok az új pasit látni se akarták, nemhogy lakni vele.

Apa kikötötte, ok, érti, mással bújik ágyba, de az utazásaikor mondja meg hová utazik, és mikor jön vissza.

Azt, hogy kiköltözöl ne tedd meg. Legrosszabb esetben egy élősdit szedett össze a nejed, és csak a jó házra fáj a foga. Ha szereted a családod, megvéded a fészküket, foggal-körömmel, akár a most elvakult feleséged ellenében is. Ne siess el semmit. Az idő neked dolgozik.

2018. júl. 26. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/47 anonim ***** válasza:
85%

Aztán a bíróságon mivel érvelne az anyuka? Apu nem teccet már ezért titokban 5 hónapon keresztül csaltam, egy 13 éves lánynak pontosan ilyen példaképre van szüksége? :D


Inkább költsd a pénzed egy rendes ügyvédre, mint sem albérletre.

2018. júl. 26. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/47 anonim ***** válasza:
100%

Osztom a többiek véleményét: meg ne forduljon a fejedben, hogy elköltözöl. Közös fészek, közös hitel, közös költségek. Ez jogilag se így működik.

Az anya iránti érzelmeidet meg tedd félre, mert az érzés nem kölcsönös.


Ha jó kapcsolatot ápolsz a gyerekeiddel, akkor nincs veszíteni valód. Ugyanis ilyen esetben a gyerekek jobban húznak az egyedül maradó szülőhöz, mintsem ahhoz, akinek új kapcsolata van.

2018. júl. 26. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!