Ha hónapokon keresztül több tartásdíjat utaltam mint ami a végzésben szerepel, levonhatom-e a plusz összeget a következő hónapokban az utalandó tartásdíjból?
20:30-as vagyok. Jogilag apámnál voltam és a másik testvérem anyamnal így tiltottak le apám fizetését mert a bíróságot nem érdekelte hogy harmincezer forintból élünk ketten mert “anyámnak jár visszamenőleg két gyerekre a gyerek tartás”
Be kellett volna panaszolnom a bíróságot de mire rájöttem erre elteltek az évek és én ebből a pénzből jártam egyetemre anyam hagyott nekem egy háromlábú széket az egész lakásban mindent elvitt hagyjuk
Értelmetlen vagy csak nem teregettem ki elsőre mindent mert nem szép sztori
Apám meg palacsintán elt meg a borravalobol meg az anyukája vitt neki ételt mert éhen haltunk volna
Azt mondod, eddig te fizettél a gyereknek több mindent az utalt összegen kívül. Akkor könnyen megoldható, hogy ezután kevesebbet fizess: amiket eddig te fizettél, azokat ne fizesd ezentúl és mondd meg az anyának, hogy a gyerektartásból gazdálkodja ki. Probléma megoldva.
Bár ezzel nem az anyával szúrsz ki, hanem a saját gyerekeddel, ha abból a pénzből nem tudja majd ugyanazt a színvonalat biztosítani a gyereknek, mint amit eddig megszokott. Úgyis hozzád fog jönni a gyerek, és ott sír majd, hogy "apu, vedd meg nekem a csillámpónit". Ha egy kicsit is van szíved, akkor úgyis meg fogod neki venni, amit kér, és borul az egész terv. Ha meg nincs, akkor meg fog utálni a gyerek, amiért eddig vettél neki dolgokat, ezentúl meg semmit, és minden miatt az anyjához küldöd majd.
Kérdező, nem trükközni kell, hanem elmenni a bíróságra, és ott megmondani, mi a helyzet.
Ennyi a teendőd, majd ŐK eldöntik, mi legyen, behívják a gyereket is esetleg, és készítenek egy új határoztatot, amit anyukának kötelessége betartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!