Úgy érzem, anyukám szépen kipöccintett a családi örökségből. Szerintetek jogosan érzem így?

Próbálom nagyon vázlatosan írni, mert egyébként nem egy egyszerű történet.

35 éves nő vagyok, van családom.

A szüleim még gyerekkoromban különköltöztek, de csak apukám halálának az évében, 2009-ben váltak el hivatalosan.

Anyukám 2005-ben vett hitelre egy pesti lakást. Mivel kevés volt a jövedelme, apukám papíron adóstársa lett, az ő nevére a lakás 1/10-e került.

Apukám halálával a bátyámmal megörököltük a hitelt. A bank felszólított, hogy lépjek apukám helyére a hitelben. A bátyámmal szóba sem állt a bank, mert soha nem dolgozott, egy nap bejelentett munkaviszonya nem volt, nem lehetett anyukám adóstársa. Én kellettem a banknak, volt munkám szép fizetéssel, pont alkalmas voltam minden szempontból. Meg, mint kiderült, anyukám akkor már hónapok óta nem fizette a törlesztést, a bank rögtön tiltani kezdte volna a fizumból a havi 110 ezret.

Én akkor voltam 35 hetes terhes a kisfiammal. Mi is lakásvásárlás előtt álltunk. A férjem kért, hogy ne vegyem a nevemre a hitelt, mert azzal a 15 milliós tartozást is a nyakamba veszem. Ha ezt megtettem volna, nem vehettünk volna lakást, mi is hitelből terveztük, akkor ugrott volna a saját lakás elképzelésünk. Ügyvéddel is konzultáltunk, aki szintén óvott engem attól, hogy aláírjam a hitelszerződést. Anyukám tartotta az orrom előtt a papírt, hogy írjam alá, a férjem kért, hogy ne tegyem, én pedig egyedül a hasamban mocorgó kisfiam érdekeit néztem, és nem írtam alá.

Eközben a szóban forgó (anyukám) lakásában a bátyám héderelt, aki munkanélküli, alkoholista, drogos agresszív állat, én már nem egyszer ráhívtam a rendőrséget, mert fojtogatott, meg anyukámat fenyegette, meg is lopta.

Szval ha aláírtam volna, kisegítettem volna anyukámat, de a nevemre került volna egy óriési tartozás, a lakásába nem mehettünk volna, mert a bátyám lakott benne, akit anyám tartott el (a mai napig, pedig már 42 éves), sajátot nem tudtunk volna venni, maradtunk volna az albiban, ahonnan szabadulni akartunk.

Én úgy gondolom, egy anya nem hozhatja ilyen helyzetbe a gyerekét, nem akaszthat 15 milliót a nyakába. Én akkor az ügyvéd tanácsára lemondtam az örökségemről, nem kaptam semmit apukám után, de a hitel sem szakadt a nyakamba. Tudni kell, hogy a pesti lakáson kívül a vidéki szülőházamra is rákerült a bank jelzáloga, csak így kaphatta meg anyukám a hitelt anno.

Eközben anyám az új pasijával elherdálta a lakást, bedőlt a hitel, a bank el akarta vinni a lakásokat (a pestit és a vidéki szülőházamat). Abba belement a bank, hogy anyukám adja el őket, és az árukból azonnal rendezi a bank felé a tartozást.

Akkora szerencséje volt (most ugye fönt vannak az ingatlanárak), egy banki követeléskezelő megvette a hitelét, tárgyalt a bankkal, és a töredékére csökkentette a tartozást. Így miután anyukám pár hónapja eladta a lakásokat, 12 millió plusszal jött ki a történetből.

Tegnap hívtam valamiért, és kiderült, hogy lakásokat nézegetnek. Amikor megkérdeztem, milyen lakásokat, ezt mondta: "Hát kell venni egy lakást a bátyádnak abból a megmaradt 12 millióból!"

Én így tudtam meg, hogy ennyi pénze maradt az eladások után, és nekem semennyit nem szándékozik adni, mondván, hogy én akkor lemondtam az örökségemről.

Nos, valóban lemondtam, de miért? Mert 15 milliót akart a nyakamba akasztani úgy, hogy a pesti lakásban apukámnak csak 1/10-ed részben volt tulajdona, tehát ezt az 1/10-et örököltük ketten a bátyámmal, ami kétfelé osztva 1/20-ad, ez összegben 476 ezer forintot jelentett. Tehát én hivatalosan eddig az összegig örököltem a hitelt, de nyilván ezt így nem lehetett a bankkal rendezni, ergo a teljes hitelt föl kellett volna vállalnom.

Ami a legrosszabbul esik, hogy úgy adták el a vidéki lakást, amelyikbe beleszülettem, amelyikben apukámnak rengeteg munkája volt, hogy nulla beleszólásom volt. Ráadásul úgy érzem, annak az árából nekem is járt volna egynegyed rész, ezt apukám is így szerette volna. Ez az összeg olyan 2 millió körül lenne, ami bármikor jól jött volna.

Igazából fáj. Apukám halála után joggal örököltem volna mindennek az 1/4-ét. De nem tehettem, mert nekem 15 milliót kellett volna ehhez a nyakamba venni. Tehát leegyszeeűsítve, kénytelen voltam lemondani a jogosan nekem járó örökségrészemről, mert csak így tudtam elkerülni, hogy a bank bevonjon a hitelbe.

Ez nagyon rosszul esik. Én is anya vagyok. Biztosan nem lennék képes arra, hogy az egyik gyerekemet egy hatalmas hitellel terheljem, ha nem megy bele, akkor pedig nem kapja meg azt, ami a jog szerint neki járna, a másik (léhűtő gyerekem, akitől még anyám testi épsége is nem egyszer veszélyben volt) pedig él, mint Marci hevesen, mert 42 éves létére az anyja tartja el.

Én az egyetem első napjától kezdve dolgozom, segítettem anyukámnak, sokszor megvettem a saját ételemet, hogy ne kelljen kinyitni a hűtőt. Amint tudtam, albiba költöztem, hogy ne legyek a terhére, mert akkor már együtt volt a mostani férjével.

Szval, az igaz, hogy lemondtam az örökségemről, de azért tettem, mert lehetetlen helyzetbe akart kényszeríteni anyukám.

Kérlek, ha volt türelmetek végigolvasni, írjátok meg, hogy mit gondoltok. Jogosak az érzéseim, vagy hallgassak el, mert én úgyis lemondtam az örökségemről? Ha anyukám elé állnák, Neki úgyis ez lenne a reakciója.