Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Úgy érzem, anyukám szépen...

Úgy érzem, anyukám szépen kipöccintett a családi örökségből. Szerintetek jogosan érzem így?

Figyelt kérdés

Próbálom nagyon vázlatosan írni, mert egyébként nem egy egyszerű történet.

35 éves nő vagyok, van családom.

A szüleim még gyerekkoromban különköltöztek, de csak apukám halálának az évében, 2009-ben váltak el hivatalosan.

Anyukám 2005-ben vett hitelre egy pesti lakást. Mivel kevés volt a jövedelme, apukám papíron adóstársa lett, az ő nevére a lakás 1/10-e került.

Apukám halálával a bátyámmal megörököltük a hitelt. A bank felszólított, hogy lépjek apukám helyére a hitelben. A bátyámmal szóba sem állt a bank, mert soha nem dolgozott, egy nap bejelentett munkaviszonya nem volt, nem lehetett anyukám adóstársa. Én kellettem a banknak, volt munkám szép fizetéssel, pont alkalmas voltam minden szempontból. Meg, mint kiderült, anyukám akkor már hónapok óta nem fizette a törlesztést, a bank rögtön tiltani kezdte volna a fizumból a havi 110 ezret.

Én akkor voltam 35 hetes terhes a kisfiammal. Mi is lakásvásárlás előtt álltunk. A férjem kért, hogy ne vegyem a nevemre a hitelt, mert azzal a 15 milliós tartozást is a nyakamba veszem. Ha ezt megtettem volna, nem vehettünk volna lakást, mi is hitelből terveztük, akkor ugrott volna a saját lakás elképzelésünk. Ügyvéddel is konzultáltunk, aki szintén óvott engem attól, hogy aláírjam a hitelszerződést. Anyukám tartotta az orrom előtt a papírt, hogy írjam alá, a férjem kért, hogy ne tegyem, én pedig egyedül a hasamban mocorgó kisfiam érdekeit néztem, és nem írtam alá.

Eközben a szóban forgó (anyukám) lakásában a bátyám héderelt, aki munkanélküli, alkoholista, drogos agresszív állat, én már nem egyszer ráhívtam a rendőrséget, mert fojtogatott, meg anyukámat fenyegette, meg is lopta.

Szval ha aláírtam volna, kisegítettem volna anyukámat, de a nevemre került volna egy óriési tartozás, a lakásába nem mehettünk volna, mert a bátyám lakott benne, akit anyám tartott el (a mai napig, pedig már 42 éves), sajátot nem tudtunk volna venni, maradtunk volna az albiban, ahonnan szabadulni akartunk.

Én úgy gondolom, egy anya nem hozhatja ilyen helyzetbe a gyerekét, nem akaszthat 15 milliót a nyakába. Én akkor az ügyvéd tanácsára lemondtam az örökségemről, nem kaptam semmit apukám után, de a hitel sem szakadt a nyakamba. Tudni kell, hogy a pesti lakáson kívül a vidéki szülőházamra is rákerült a bank jelzáloga, csak így kaphatta meg anyukám a hitelt anno.

Eközben anyám az új pasijával elherdálta a lakást, bedőlt a hitel, a bank el akarta vinni a lakásokat (a pestit és a vidéki szülőházamat). Abba belement a bank, hogy anyukám adja el őket, és az árukból azonnal rendezi a bank felé a tartozást.

Akkora szerencséje volt (most ugye fönt vannak az ingatlanárak), egy banki követeléskezelő megvette a hitelét, tárgyalt a bankkal, és a töredékére csökkentette a tartozást. Így miután anyukám pár hónapja eladta a lakásokat, 12 millió plusszal jött ki a történetből.

Tegnap hívtam valamiért, és kiderült, hogy lakásokat nézegetnek. Amikor megkérdeztem, milyen lakásokat, ezt mondta: "Hát kell venni egy lakást a bátyádnak abból a megmaradt 12 millióból!"

Én így tudtam meg, hogy ennyi pénze maradt az eladások után, és nekem semennyit nem szándékozik adni, mondván, hogy én akkor lemondtam az örökségemről.

Nos, valóban lemondtam, de miért? Mert 15 milliót akart a nyakamba akasztani úgy, hogy a pesti lakásban apukámnak csak 1/10-ed részben volt tulajdona, tehát ezt az 1/10-et örököltük ketten a bátyámmal, ami kétfelé osztva 1/20-ad, ez összegben 476 ezer forintot jelentett. Tehát én hivatalosan eddig az összegig örököltem a hitelt, de nyilván ezt így nem lehetett a bankkal rendezni, ergo a teljes hitelt föl kellett volna vállalnom.

Ami a legrosszabbul esik, hogy úgy adták el a vidéki lakást, amelyikbe beleszülettem, amelyikben apukámnak rengeteg munkája volt, hogy nulla beleszólásom volt. Ráadásul úgy érzem, annak az árából nekem is járt volna egynegyed rész, ezt apukám is így szerette volna. Ez az összeg olyan 2 millió körül lenne, ami bármikor jól jött volna.

Igazából fáj. Apukám halála után joggal örököltem volna mindennek az 1/4-ét. De nem tehettem, mert nekem 15 milliót kellett volna ehhez a nyakamba venni. Tehát leegyszeeűsítve, kénytelen voltam lemondani a jogosan nekem járó örökségrészemről, mert csak így tudtam elkerülni, hogy a bank bevonjon a hitelbe.

Ez nagyon rosszul esik. Én is anya vagyok. Biztosan nem lennék képes arra, hogy az egyik gyerekemet egy hatalmas hitellel terheljem, ha nem megy bele, akkor pedig nem kapja meg azt, ami a jog szerint neki járna, a másik (léhűtő gyerekem, akitől még anyám testi épsége is nem egyszer veszélyben volt) pedig él, mint Marci hevesen, mert 42 éves létére az anyja tartja el.

Én az egyetem első napjától kezdve dolgozom, segítettem anyukámnak, sokszor megvettem a saját ételemet, hogy ne kelljen kinyitni a hűtőt. Amint tudtam, albiba költöztem, hogy ne legyek a terhére, mert akkor már együtt volt a mostani férjével.

Szval, az igaz, hogy lemondtam az örökségemről, de azért tettem, mert lehetetlen helyzetbe akart kényszeríteni anyukám.

Kérlek, ha volt türelmetek végigolvasni, írjátok meg, hogy mit gondoltok. Jogosak az érzéseim, vagy hallgassak el, mert én úgyis lemondtam az örökségemről? Ha anyukám elé állnák, Neki úgyis ez lenne a reakciója.


2018. jún. 5. 07:28
1 2 3 4 5 6
 11/56 anonim ***** válasza:
91%

A helyedben örülnék, hogy megszabadultam tőlük.

Annyit tisztáznék, nyíltan és őszintén, hogy innentől a bátyád lesz köteles ápolni anyádat, ha bármi éri. Elvégre ő az egyetlen örököse is... Kapott annyi támogatást a testvéred, hogy ne szoruljon rád. Anyátok nem él örökké. Nem fogod semmilyen módon támogatni. A te anyagi segítségedre ne is számítson.

Ez így teljesen korrekt.


Aztán leélik azt a lakást is, és nem sokra rá mehet az egész pereputty az utcára... Téged meg kerüljenek messzire.


Nagyon sok ilyen szülő van, hogy a normàlis gyerekét csak kiszipolyozza, a züllött semmirekellőnek meg ki van nyalva a ...

Majd rájön, ha leesik a lábáról, hogy mit kap vissza a tesódtól cserébe.

2018. jún. 5. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/56 anonim ***** válasza:
95%

figy anyád él, ő oda költ ahova akar... apád öröksége adósság volt, arról tényleg te mondtál le.


engedd el. ha jól értem, eleve nem vagy annyira idős, még apád is simán élhetne. akkor nem is lenne miről beszélni.


Amúgy én apám után örököltem volna, (nem adósságot), de lemondtam anyám javára. Anyám után meg tuti nem fogok, ő mindent felél. De élje, éljen jól. Az ő pénze.


Szóval jogilag lemondtál vlszeg apád után, különben nem tudták volna eladni a kecókat. innentől ez van. Az ügyvéd annak idején gondolom mondta ezt is.

2018. jún. 5. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/56 A kérdező kommentje:

Kedves 10-es! A bátyám valóban egy nulla ember! Ezt neki is elmondtam már nem egyszer, nem rejtem véka alá a véleményemet.

Az egész gyerekkorom annak a jegyében telt, hogy anyukám azon aggódott, mi van vele. Tizenévesen már komoly alkohol- és drogproblémái voltak, olyan agresszív volt, hogy egy közös külföldi nyaralásból (anyukám útját én álltam, meg a sajátomat, a bátyámét pedig anyukám fizette, az első igazi munkámból származó kis félretett pénzemből hívtam meg anyukámat, mondván, a bátyám még sosem ült repülőn, anyukám viszont nem tudta kifizetni a sajét és a bátyám útját, ezért én kifizettem a sajátomon kívül még az anyukám teljes ellátésát) én törött bordával, anyukám pedig felszakadt fejbőrrel jött haza. Engem úgy nekilökött a széknek, hogy rosszul estem a szék élének, és reccsentek a bordáim, napokig alig kaptam levegőt. Anyukámat pedig fejbe dobta a parfümös üvegével, felszakadt anyukám feje. A (bátyám) barátnője pedig úgy berezelt, hogy a szálloda parkjában töltötte az éjszakát, nem mert kettesben maradni a szobában a bátyámmal.

Engem megfojtogatott, én akkor beszaladtam az egyik hátsó szobába (ez már itthon történt anyukám férjének a lakásában), és kihívtam a rendőröket.

De van még, soroljam? Ittasan vezetett, összetörte anyámék kocsiját, meg még kettőt, amelyik az utcán parkolt.

Jegy nélkül utazott a bkv-n, amikor az ellenőr kérdőre vonta, nekiugrott, két közterületes fogta le, aztán a rendőrök bevitték, füvet találtak nála, elterelésre küldték.

De évekkel ezelőtt szintén ittas vezetésért a jogsiját is elvették, akkor totálkárra zúzta anyám autóját, és a mellette ülő akkori barátnője fejsérüléssel került kórházba.

Szval ne mondd nekem azt, hogy milyen ocsmány dolog így beszélni a bátyámról!

2018. jún. 5. 08:12
 14/56 anonim ***** válasza:
70%

Nincs olyan, hogy csak adósságot örököl valaki. Ha van 10 millió ftos ingatlan (örökség) akkor 10 millió ft adósságot "örökölsz", hiába halmozott fel 50 millió ft hitelt.

Ha te nem írtál alá semmit (nem vagy kezes stb.) a bank nem zaklathat.

Ha lemondtál az örökségről nincs örökség. Szintén nem zaklathatnak.

Amíg anyukád él, neki vagyona van és nem neked örökséged. Tehát ha az életében ő a szomszéd nénire átíratja a házat, kocsit stb. nincs hozzá semmi közöd, ugyanis az az övé nem a tiéd.

Számomra mindig visszataszító volt, ha valaki vagyonát örökségként kezelik.

2018. jún. 5. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/56 A kérdező kommentje:

12-es! Nem, apukám öröksége nem csak adósság volt.

Örököltünk utána egy vidéki lakást, egy gyönyörű telket egy házikóval, egy garázst, egy autót.

De mivel anyukám hitele miatt a vidéki lakésunkra is jelzálog került, a bank nem engedte ugye ki, a hitelkonstrukció része volt az is. Csak a bank engedélyével lehetett eladni. Mivel én pont a hitel miatt lemondtam az örökségről, kénytelen voltam annak minden részéről lemondani, ugyanis nem lehet csak a hitelről lemondani úgy, hogy a többit viszont kérem.

A telket szabadon eladhatta anyukám, nem tartottam semmiért a markom, pedig abból is járt volna nekem egynegyed rész. De akkor nagyon nagy szüksége volt a pénzre, eszembe nem jutott elkérni.

2018. jún. 5. 08:19
 16/56 anonim ***** válasza:
66%

"A telket szabadon eladhatta anyukám, nem tartottam semmiért a markom, pedig abból is járt volna nekem egynegyed rész."


Nem taethattad volna a markod, mivel lemondtál az örökségről.

2018. jún. 5. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/56 A kérdező kommentje:
14-es! Az apukám utáni örökrész nem anyukám vagyona. Azzal, hogy apukém meghalt, az ő része a bátyám és én közöttem feleződött. Ahhoz anyukámnak semmi köze. A hagyatékiban is mi ketten vagyunk minden felének az örökösei, nem anyukám. Ha kiskorúak lennénk még, akkor örökölte volna anyukám teljes részben, de akkor is csak a gyerek 18 éves koráig rendelkezhet a megörökölt résszel.
2018. jún. 5. 08:23
 18/56 anonim válasza:
89%

Végigolvastam az egész sztorit, nem egyszerű helyzet.

Mivel a jogi meg adós részéhez marhára nem értek, inkább etikai szempontból vizsgáltam a kérdést, és ez alapján arra jutottam, hogy valamilyen szinten jogos a felháborodásod.

Mondjuk szerintem ez az eset már csak a jéghegy csúcsa a tesóddal való kapcsolatodban, és te inkább az elmúlt években történtek miatt vagy jobban kiakadva, ez az egész adós sztori csak egy pont, amin ez kirobbant.

Nem egyszerű, ha egy testvérrel kivételeznek, gyanítom ez egész életében így ment bátyádnak, mert ő anyuci pici fia, te meg lánynak születtél. Sajnos, nem sajnos, az édesanyák a fiúkkal, az apukák meg a lányokkal tudnak szorosabb kapcsolatot kiépíteni (általában, normális emberek esetén). Még normálisabb emeberek esetén meg mindenki próbál ugyanannyit adni minden gyerekének, se többet, se kevesebbet, és nem szítja az indulatokat nyilvánvaló kivételezéssel.

Úgy látszik édesanyád nem ebbe a csoportba tartozik, de ezzel sajnos már nem lehet mit kezdeni.


Szerintem a legjobb döntés volt nem aláírni azt a papírt, ahogy leírtad, lényegében minden téren akadályozta volna az épp kiépülni próbáló életeteket a pocaklakóval egyetemben. Nem tudhattad, hogy esetleg pozitív kimenetele lesz a dolognak, így tehát szerintem a lehetőségekhez mérten jól döntöttél, még ha ez bizonyos szempontból anyagias döntés is volt a (régi) családdal szemben.

Mivel azonban végül pont a hitel segítette anyádékat a pluszhoz, szerintem ahhoz a pénzhez így nem annyira van jogod. Morálisan lenne, hiszen édesapád után örökölhetnél, és így is lenne helyénvaló egy egymást támogató családban, de mivel te sem tudtad támogatni anyukádat, gondolom úgy van vele, hogy hülye lenne ő támogatni téged.


Mindent egybevetve, szerintem hoztál egy döntést, egy jó döntést, amivel a saját családod érdekeit védted, ezért tartanod is kell magad hozzá. Papíron lemondtál mindenről, ami apád után maradt, így az abból származó vagyonra se tarts igényt.

De még ha tartanál is, mert nyilván úgy érzed, hogy apukád is így szerette volna: Akarsz te még bármit édesanyádtól meg a léhűtő bátyádtól?

Nem csak gondot kaptál eddig a nyakadba tőlük? Minek az embernek teperni akkor, ha ilyen a családja?

A legtisztább az lenne, ha nem várnál már tőlük semmit, és akkor biztosan nem csalódsz.

2018. jún. 5. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/56 A kérdező kommentje:

Igen, lemondtam. De miért kellett lemondanom? Hogy ne kerüljön 15 milliós hitel a nevemre?

A bátyámra miért nem akart ilyen döntést kényszeríteni? Mert nem tudott volna, ugyanis életében nem dolgozott, nem volt bejelentett munkaviszonya, vele nem állt le a bank. Magyarán én azért szívok, mert dolgoztam, pont szuper adóstárs lettem volna a bank szemében, és fizethettem volna anyukám tartozását, mert ő nyilvánvalóan nem fizette.

Én pedig ezt az első gyermekünkkel a hasamban nem vállalhattam.

2018. jún. 5. 08:29
 20/56 anonim ***** válasza:
96%

Értem, hogy nem anyukád örököl. Te lemondtál az örökségről, így. 100% a tesód örököl. Hogy ő hogy egyezik meg anyukáddal neked semmi közöd.

Ami most anyukád nevén van arra írtam, hogy az az ő vagyona nem az örökséged.


Szerintem azt nem érted meg, hogy lemondtál így neked nincs örökséged. Se adósság se örökség. Tehát nem tud kipöccinteni, magadat pöccibtetted ki.

2018. jún. 5. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!