Úgy érzem, anyukám szépen kipöccintett a családi örökségből. Szerintetek jogosan érzem így?
Próbálom nagyon vázlatosan írni, mert egyébként nem egy egyszerű történet.
35 éves nő vagyok, van családom.
A szüleim még gyerekkoromban különköltöztek, de csak apukám halálának az évében, 2009-ben váltak el hivatalosan.
Anyukám 2005-ben vett hitelre egy pesti lakást. Mivel kevés volt a jövedelme, apukám papíron adóstársa lett, az ő nevére a lakás 1/10-e került.
Apukám halálával a bátyámmal megörököltük a hitelt. A bank felszólított, hogy lépjek apukám helyére a hitelben. A bátyámmal szóba sem állt a bank, mert soha nem dolgozott, egy nap bejelentett munkaviszonya nem volt, nem lehetett anyukám adóstársa. Én kellettem a banknak, volt munkám szép fizetéssel, pont alkalmas voltam minden szempontból. Meg, mint kiderült, anyukám akkor már hónapok óta nem fizette a törlesztést, a bank rögtön tiltani kezdte volna a fizumból a havi 110 ezret.
Én akkor voltam 35 hetes terhes a kisfiammal. Mi is lakásvásárlás előtt álltunk. A férjem kért, hogy ne vegyem a nevemre a hitelt, mert azzal a 15 milliós tartozást is a nyakamba veszem. Ha ezt megtettem volna, nem vehettünk volna lakást, mi is hitelből terveztük, akkor ugrott volna a saját lakás elképzelésünk. Ügyvéddel is konzultáltunk, aki szintén óvott engem attól, hogy aláírjam a hitelszerződést. Anyukám tartotta az orrom előtt a papírt, hogy írjam alá, a férjem kért, hogy ne tegyem, én pedig egyedül a hasamban mocorgó kisfiam érdekeit néztem, és nem írtam alá.
Eközben a szóban forgó (anyukám) lakásában a bátyám héderelt, aki munkanélküli, alkoholista, drogos agresszív állat, én már nem egyszer ráhívtam a rendőrséget, mert fojtogatott, meg anyukámat fenyegette, meg is lopta.
Szval ha aláírtam volna, kisegítettem volna anyukámat, de a nevemre került volna egy óriési tartozás, a lakásába nem mehettünk volna, mert a bátyám lakott benne, akit anyám tartott el (a mai napig, pedig már 42 éves), sajátot nem tudtunk volna venni, maradtunk volna az albiban, ahonnan szabadulni akartunk.
Én úgy gondolom, egy anya nem hozhatja ilyen helyzetbe a gyerekét, nem akaszthat 15 milliót a nyakába. Én akkor az ügyvéd tanácsára lemondtam az örökségemről, nem kaptam semmit apukám után, de a hitel sem szakadt a nyakamba. Tudni kell, hogy a pesti lakáson kívül a vidéki szülőházamra is rákerült a bank jelzáloga, csak így kaphatta meg anyukám a hitelt anno.
Eközben anyám az új pasijával elherdálta a lakást, bedőlt a hitel, a bank el akarta vinni a lakásokat (a pestit és a vidéki szülőházamat). Abba belement a bank, hogy anyukám adja el őket, és az árukból azonnal rendezi a bank felé a tartozást.
Akkora szerencséje volt (most ugye fönt vannak az ingatlanárak), egy banki követeléskezelő megvette a hitelét, tárgyalt a bankkal, és a töredékére csökkentette a tartozást. Így miután anyukám pár hónapja eladta a lakásokat, 12 millió plusszal jött ki a történetből.
Tegnap hívtam valamiért, és kiderült, hogy lakásokat nézegetnek. Amikor megkérdeztem, milyen lakásokat, ezt mondta: "Hát kell venni egy lakást a bátyádnak abból a megmaradt 12 millióból!"
Én így tudtam meg, hogy ennyi pénze maradt az eladások után, és nekem semennyit nem szándékozik adni, mondván, hogy én akkor lemondtam az örökségemről.
Nos, valóban lemondtam, de miért? Mert 15 milliót akart a nyakamba akasztani úgy, hogy a pesti lakásban apukámnak csak 1/10-ed részben volt tulajdona, tehát ezt az 1/10-et örököltük ketten a bátyámmal, ami kétfelé osztva 1/20-ad, ez összegben 476 ezer forintot jelentett. Tehát én hivatalosan eddig az összegig örököltem a hitelt, de nyilván ezt így nem lehetett a bankkal rendezni, ergo a teljes hitelt föl kellett volna vállalnom.
Ami a legrosszabbul esik, hogy úgy adták el a vidéki lakást, amelyikbe beleszülettem, amelyikben apukámnak rengeteg munkája volt, hogy nulla beleszólásom volt. Ráadásul úgy érzem, annak az árából nekem is járt volna egynegyed rész, ezt apukám is így szerette volna. Ez az összeg olyan 2 millió körül lenne, ami bármikor jól jött volna.
Igazából fáj. Apukám halála után joggal örököltem volna mindennek az 1/4-ét. De nem tehettem, mert nekem 15 milliót kellett volna ehhez a nyakamba venni. Tehát leegyszeeűsítve, kénytelen voltam lemondani a jogosan nekem járó örökségrészemről, mert csak így tudtam elkerülni, hogy a bank bevonjon a hitelbe.
Ez nagyon rosszul esik. Én is anya vagyok. Biztosan nem lennék képes arra, hogy az egyik gyerekemet egy hatalmas hitellel terheljem, ha nem megy bele, akkor pedig nem kapja meg azt, ami a jog szerint neki járna, a másik (léhűtő gyerekem, akitől még anyám testi épsége is nem egyszer veszélyben volt) pedig él, mint Marci hevesen, mert 42 éves létére az anyja tartja el.
Én az egyetem első napjától kezdve dolgozom, segítettem anyukámnak, sokszor megvettem a saját ételemet, hogy ne kelljen kinyitni a hűtőt. Amint tudtam, albiba költöztem, hogy ne legyek a terhére, mert akkor már együtt volt a mostani férjével.
Szval, az igaz, hogy lemondtam az örökségemről, de azért tettem, mert lehetetlen helyzetbe akart kényszeríteni anyukám.
Kérlek, ha volt türelmetek végigolvasni, írjátok meg, hogy mit gondoltok. Jogosak az érzéseim, vagy hallgassak el, mert én úgyis lemondtam az örökségemről? Ha anyukám elé állnák, Neki úgyis ez lenne a reakciója.
Ne rágódj rajta.
És igen is belerángathatta volna a bank, hogy legyen adóstás. Nálunk hasonló volt, itt is apuka halt meg. Anyuka meg nem fizette a hitelt. Beakartak adóstársnak minket rángatni. Nem írtuk alá a húgommal. Inkább kifizettük a teljes fenmaradó részt.Szerencsére nem volt már nagy összeg.
29-es! Nem tudhatom, a te családod milyen körülmények között vett föl neked hitelt. Szép volt tőlük. Ha viszont én akkor ott belementem volna 35 hetes terhesen, a saját lakásunkat nem tudtuk volna megvenni, hiszen mi is hitelt igényeltünk, és persze, 15 milliós tartozással nem lettem volna hitelképes. De ezt anyukám is tudta, mégis aláíratta volna velem a hitelszerződést.
Szval nekem abban a helyzetben anyukám lakását kellett volna mentenem, és hagynom kellett volna a sajátunkét? Erre normális anya nem kéri a gyerekét.
Szólni fogok a gyerekeimnek, ha majd nagyobbak lesznek, hogy abban a pillanatban dugjanak elmegyógyintézetbe, amint azt kérem Tőlük, hogy vállalják át a hitelemet. Ha ezt kérem, vszleg elhagyott a józan eszem. Nem azért vállalok gyereket, hogy aztán vele oldassam meg az életemet. Arról nem is beszélve, hogy anyukám akkor már hónapok óta nem fizette a törlesztőt, saját elmondása szerint azt csinálta, hogy 2 havonta benyomott egy kis pénzt, nehogy felszámolja a bank. A bank akkor már hosszú ideje a felmondással fenyegetőzött. Ilyen körülmények között ki vett volna a nyakába ekkora hitelt?
És csak azért nem kapom meg azt, ami normális esetben nekem járna, mert az egyetlen menekülőútvonalam az volt, ha lemondok az örökségről? A bátyám meg azért kap mindent, mert neki akkor nem volt semmije, állása, ő nem kellett a banknak mint adós, ergo neki nem kellett lemondania az örökségéről, hogy kimeneküljön ebből a hitelőrületből?
Magyarán azt jutalmazzuk, aki világéletében léhűtő volt, még a nyomorék bank sem áll vele szóba, azt meg, aki bwcsületesen dolgozott, kipécézte magának a bank, nem jutalmazzuk semmivel, mert szemét dög nem vette a nyakába az anyja hitelét, amihez csak azért volt közöm, mert apukám jóhiszeműen beszállt a hitelbe, hogy anyukámnak segítsen.
Ha apukám élne, hivatalosan semmi közöm nem lenne a hitelhez. Persze, örökség sem lenne, és milyen jó lenne, lenne egy apukám, akit nagyon szerettem.
Anyukám meg a bátyám azonnal a hitelről, a szülőházunkról kezdett agyalni, amikor apukám meghalt, én távol akartam maradni ettől a témától, annyira fájt, hogy még ki sem hűlt, de már az anyagi hasznon agyalnak.
Most viszont nagyon rosszul esik, ahogy anyukám viselkedik. Eszébe sem jut megpróbálni egy kicsit az én szemszögömből nézni a dolgokat, pedig egy anyától ez elvárható lenne.
Kiszálltál belőle tisztán, örülj neki hogy nincs adósságod. Ezen most már hiába görcsölsz hogy járna e valami esetleg. Nem jár , de neked se kell adni senkinek.
Ez a legjobb , legtisztább dolog , haladjatok emelt fővel tovább, felesleges ilyeneken bánkódni.
Az meg hogy ügyvédet fogadj felejtsd el, mert az is csak a markát tartja mindig. Még ha tényleg lenne is valami keresni valód, akkor sem látnál abból soha semmit, az olyan testvéredtől és anyádtól.
Úgy hogy az a per költség, ügyvédi dij is egy veszteség lenne csak.
A jogi oldalához nem értek, azt a tájékozottabb kommentelőkre hagyom.
Azt kérded, mi van a dolog etikai oldalával. Én úgy gondolom, hogy nagyon jól tetted, hogy abban az élethelyzetben és ilyen családi háttérrel nem írtad alá a hitel vállalását. Öngyilkosság lett volna. Annak a döntésnek köszönheted, hogy jól megvagytok jelenleg. Szvsz ilyen családi körülmények közt egyáltalán nem biztos, hogy amúgy jól jártál volna, lehet, hogy anyukád így is a léhűtő gyerekére fókuszált volna, most járhatnál a bíróságra, mert anyukád a te örökségedet a bátyádra költi.
Lemondtál az örökségről, szerintem válj külön a pénzügyi problémáiktól, terheiktől is.
Lehet, hogy jogilag lehetne rendezni, de őszintén: én nem javaslom. Fontosabb a te családod békéje, mint a civakodás. Mondom ezt úgy, hogy maximálisan megértem az érzelmi oldalát, de mit tudsz tenni egy hálátlan szülővel, aki veled akarta megoldatni a saját anyagi problémáit, nem törődve az unokája (unokái?) jövőjével sem. Ha a bátyádra fókuszál, és a te javadat, érdekeidet semmiben nem nézi, akkor inkább jobb lenne távol tartanod magad és a családod ettől.
Én személy szerint legalábbis inkább lemondanék az örökségemről, csak ne kelljen valami jogi háborúban felőrölnünk egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!