Boldog lehet valaki egy olyan feleség mellett akit nem szeret?

"Azért szerintem azt is fontos látni, hogy a boldogságot nem egy másik ember fogja megadni nekünk. Aki egyedül sehogy sem képes boldog lenni, mert kifejezetten attól teszi függővé a boldogságát, hogy van-e párja, gyereke, stb., annak sokkal nehezebb dolga van a boldogság megtalálásában, mint aki egyedül is képes boldog lenni."

Erről van szó. Az embereket keményen szocializálják arra gyerekkortól, hogy lúzer vagy, vesztes, ha nincsen férjed, jó nőd, feleséged.

Nem tudom mennyire lesz ‘hiteles’ a válaszom, mert még fiatal vagyok, nem házasodtam még, és nincs mögöttem 30 év valaki mellett.

Anno 17 évesen volt egy párom, hatalmas lángoló szerelem sosem volt egyikünk részéről sem, de volt szikra és igazából minden jól működött köztünk. Mi mindig mindent megbeszéltünk, sokat nevettünk, mondhatni boldogok voltunk, legalábbis annak éreztük magunkat. A 6. év körül kezdtük el mindketten azt érezni hogy jó jó, de nem elég. Mert hiányzott a szerelem, tudni szerettük volna, hogy milyen szerelemből lenni. De ott volt az is, hogy ragaszkodtunk egymáshoz, a biztonsághoz. Eltelt úgy 1 év, hogy örlődtünk mindketten. Nem magunkban, mert mint mindent, ezt is megbeszéltük egymással. Nagyon nehezen, de kimondtuk hogy legyen vége. Veszekedés, sárdobálás nélkül.

Eltelt pár év, megismertem a jelenlegi páromat és most már el nem tudnám képzelni, hogy ne szerelemből legyek valakivel. Ez hiányzott az előző kapcsolatomból, ez a plusz.

Viszont ha idősebb fejjel találkoztam volna az előző párommal, mondjuk 30 körül akkor valószínűleg nem dobtuk volna már el azt a kapcsolatot. Viszont a ‘valami hiányzik’ érzés mindig ott lett volna. Magamat ismerve pedig hiányérzettel nem tudnék teljesen boldogan élni.

Nem. Anyám beleült egy langymeleg kapcsolatba, ahol soha nem szerette az apámat, csak gyereket akart meg egy olyan fickót aki ott marad ahova teszik...

Eredmény?

13 évesen azt hittem, hogy a szerelemnek és a házasságnak nincs köze egymáshoz. Hogy a házastársak nem beszélgetnek, nem ölelik meg egymást, soha nem csókolóznak és úgy egyáltalán, alig érintkeznek.

Ellenben végigasszisztálhattam anyám pasijait, 20 évesen meg VÉGRE a válásukat. Amiben apám csak kapkodta a fejét, hiszen ő mindig időben kivitte a szemetet, mégis mi történhetett?

Egy vicc volt az egész.

Most kisbabát várok a férfival akivel 3 éve szeretjük egymást, de időről időre nagyon erős szorongás jön rá, hogy ugye mi nem leszünk ilyenek, ugye nem... Senkinek nem kívánnám.