Rockerek! A ti szüleitek mit reagáltak arra, hogy rockerek vagytok?

Anyumnak meggyőződése volt, hogy csak kamaszkori lázadás, és csak a középsulis barátnőimet majmolom. Azóta is várja, hogy mikor növöm ki. Mindig azt mondta, hogy egy fiúnak sem fogok kelleni és folyton erőltette a cuki fülbevalókat meg a csajos kis rucikat. Odáig fajult a dolog, hogy nem volt hajlandó pénzt adni ruhára, csak ha olyat veszek, amilyet ő mond. Mivel utálok vásárolni ez a zsarolás nem jött be, de nem kellett félteni.

Amég nem voltam otthon kiszedegette a neki nem tetsző ruháimat a szekrényemből és vagy kidobta vagy eldugta a saját szobájában. Mikor lebukott persze tagadta és szerinte azért volt a lyukas farmerom a szekrénye mögött, mert meg akarta mamámmal varratni. (Nem kutakodtam, mielőtt valaki félreérti, megkért, hogy takarítsam ki a szobáját és porszívózás közben vettem észre.)

Utána jött a pszichopatázás, meg hogy én elmebeteg vagyok, mert fekete a ruhatáram és "disznóvisítást" hallgatok.

Otthon nem hallgathattam zenét, max fülesen, de a sláger rádió vagy mi volt akkoriban az kötelező volt.

Még a vallással is előhozakodtak, mert mamám nagyon vallásos és ugye én a pokol bugyraiban fogok elégni. Meg ne akarjam már mamámat meg a családot elszomorítani.

Aztán, mikor barátom lett neki fújta, hogy beszéljen le engem erről a hülyeségről, de hülye lett volna, mikor ő is ezt szerette. Anyum szerint biztos egymást biztatjuk az öngyilkosságra meg az emberölésre, ha ennyire egyezik a stílusunk. (Itt szeretném megjegyezni, hogy párom rohant oda felkapni egy fészekből kiesett fiókát és utána gondoztuk őt legjobb tudásunk szerint, amég anyum lapáttal verte agyon a fiókákat minden évben és dobta őket a macska elé.)

Volt, hogy nem szólt hozzám vagy nem mutatkozott velem nyilvánosan, mert fekete volt rajtam. Mások előtt szégyellt, nem igazán hagyta, hogy beszéljek, nehogy elszóljam magam és leégessem, hogy ilyen gyereke van, ráadásul lány léttére.

Szóval ja...mondhatni nem fogadta valami jól. :D Apum ő lazább volt, simán elfogadta. (Sajnos ő hamar meghalt.) Azóta meg már menyasszony vagyok, szóval mégi van olyan "elmebeteg" akinek így is kellek.

Amikor először betoppantam a kollégiumból acélosba, meg terepnadrágba, akkor kaptam az oltogatást a családból, mert ilyet sem csinált elöttem senki nálunk. Aztán hamar megszokta a szemük, mert az elején a tudtikra lett adva, hogy leszarom a véleményeket, így öltözködöm, ezt szeretem, mert ilyen vagyok és kész! Tedd ezt te is!

A mai napig beszólogatnak hogy hogy néz ki a nadrágom/ bakancsom miért hosszú a hajam stbstbstb pedig már 25 vagyok és 6 éve nem anyám3kkal élek.

Nekem mindegy lenne mit vesz fel a gyerek, az számítana, hogy ne legyen koszos/büdös, tanuljon és ne köpködje szét a taknyát a buszmegállóban.

35N