Hogyan reagáltak a szüleitek, mikor elköltöztetek otthonról? És Ti hogyan kezeltétek a helyzetet?

Mondd ki nyíltan: anya, apa, elköltözök. Lesz sírás, jajveszékelés, ordibálás is talán, fenyegetőzés meg biztosan. Ez, így kívülállóként egy "hisztinek" tűnik szüleid részéről, amit le kell győzniük. Azt nem tudod elkerülni, hogy Te légy a "fekete bárány" - sajnos ezen túl kell esni.

Én is átmentem már egy kicsit ezen, mikor megmondtam (már 5 éve pesten élek albérletekben) anyámnak, hogy már nem a vidéki ház az otthonom. Sírt, megsértődött, stb. De ha beleszakadok sem az lesz már. A szülők ezt nehezen fogadják el, az értelmes megbeszélés meg szerintem a Te esetedben sem használna, mint nálam sem...

Úgyhogy, summa-summarum: kerek-pered megmondani, karakánul, akár még keményen is, és nem bedőlni, engedni a hisztinek!

Én amondó vagyok, hogyha vagy elég nagy ahhoz, hogy elköltözz otthonról, akkor legyél elég nagy ahhoz is, hogy ki tudd fizetni a bérleti díjat, ellásd/eltartsd magad. Nem írtad le, hogy pontosan milyen támogatást is vonnának meg tőled a szüleid, de ha anyagiakról van szó, akkor én abszolút megértem. Én sem szívesen fizetnék ki plusz x tíz ezer forintot, csak mert a kicsi lányom úri ízlésének nem felel meg, hogy otthon engem és a férjemet kell kerülgetnie.

Ha egyéb, pl érzelmi támogatást akarnak megvonni tőled, akkor meg tök mindegy, eddig sem támogattak, mi fog változni? Semmi...

Eléjük állsz, megmondod hogy költözöl, letetted a kauciót és kész. Nem kell túlragozni, felnőtt vagy, majd megbékélnek, esetleg megkérheted őket, hogy segítsenek költözni, hátha feljön bennük némi szülői ösztön. Ellenben én nem hoznám fel indoknak a kapcsolatukat, tényleg nincs közöd hozzá, hogy ők egymással mit művelnek. Nem veszekednek ordibálva, szimplán csak nem tudnak kommunikálni, ez nem a te dolgod, nem zavar a tanulásban, nem zajos stb. Ne te legyél az gyerekként, aki mégjobban elmarja őket egymástól és vitát kezdeményez kettejük között, hogy miért egy rakás sz*r a kapcsolatuk.

Nagyon hasonló helyzet volt itt is, és csak évekkel később jöttem rá, miért akartak otthon tartani bármi áron...

A tesóm már akkor kirepült, és a szüleim házassága tizenéve romokban volt, viszont közös pont voltam, én voltam az "ok" amiért együtt maradtak, és minimálisan kommunikáltak. 5 hónapon át ment a huzavona, próbáltak szép szóval, zsarolással, mindenfélével meggyőzni, a végén még idióta indokokkal a pénzemet is elkérték tőlem, csak hogy ne tudjak menni, de sikerült, elköltöztem.

Egy hónapon belül anyám beadva a válópapírt, elköltözött, és gyakorlatilag azóta semmi kapcsolat nincs köztük. Nekem emg apámmal nincs, mert ő továbbra is engem hibáztat.

1-2 hete én is hasonló kérdést tettem fel. Nálunk mindennaposak itthon a viták, de még nem is ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy a piti ügyeken megy a k*rvázás meg ordibálás állandóan, de a valódi problémákról meg tudomást sem vesznek. Csak mondogatok-mondogatok, közben a családi vállalkozás szépen lassan csődbe megy, apám a másik munkahelyén nőzik, a húgom pedig drogos lett. Én meg végig kell nézzek mindent, és hiába kiabálok, senki nem vesz észre semmit, tesznek egymásra. Aztán eljutottam arra a pontra, hogy szintén 21 évesen, most már el akarok költözni. Kerestem egy 150 km-re lévő gyakorlati helyet egy nagyon jó hírű cégnél. Erre kiakadtak, főleg anyám, hogy ha el is megyek, ott majd éhezhetek, mert egy fillért nem fogok kapni tőlük, ne számítsak itthonról semmire, és hogy miért nem jó nekem a szomszéd városban valami kis cégnél a gyakorlat. Nem érti meg, hogy ebből a bolondok házából szabadulni akarok (már többször kishíján idegösszeomlást kaptam, a barátom az utóbbi 1 hónapban kétszer majdnem hívta a mentőket, olyan állapotba kerültem anyámtól meg apámtól). Lassan már ha meglátom őket, égnek áll a hajam is.

Túl sokat nem segíthettem, de így, leírva a történetem, talán tudni fogod majd, hogy nem vagy egyedül ezzel a helyzettel. :)