Ti hogy kezeltétek a felnőtté válást? El akartatok szakadni a családjaitoktól vagy otthon akartatok-e maradni, mennyi idő után következett ez be?

Én nagyon rosszul kezelem.

Nincs munkám lassan 2 éve, és amit pályát választottam, az egy nagy rakás kaksi.

Igaz, azóta van másik végzettségem, és szeretném, ha ebbe már sikeresebb lennék.

Nagyon szeretném, ha a szüleim büszkék lennének rám, és ha nem kéne végre rólam gondoskodniuk. Szeretnék nenkik sok jó dolgot visszaadni azzal, hogy anyagilag is támogatom őket.

De mivel 24 éves létemre ez eddig nem sikerült, így hát rosszul élem meg ezeket a dolgokat.

Kb. én is így voltam vele mint te.

Fogalmam nem volt, hova menjek tovább. Nem éreztem magam képesnek egy egyetem elvégzésére, a jegyeim sosem voltak jók, tanulni sem szerettem. Beiratkoztam szakképzésre, hogy azért csináljak valamit. Félgőzzel csináltam, aztán otthagytam az egészet saját elhatározásból, mert kemény is volt és nem is igazán szerettem volna azzá válni, amit az a szakma nyújtott. Csak azért mentem oda, hogy kitöltsem az időt. Utána beiratkoztam egy olyan szakképzésre, ami tényleg érdekelt. Annak ellenére, hogy az oktatás színvonala nem volt valami magas, a téma nagyon érdekelt, szárnyaltam. A végén kitűnőre vizsgáztam(ezt azért emelem ki, mert ha olyan dolgot fogsz tanulni ami igazán érdekel, akkor fogsz igazán kibontakozni, és neked kell ezt a szakmát megtalálnod).

Utána jött az álláskeresés. Ez a szakasza az életemnek eléggé vontatott és szomorú, mert itt szembesültem először komolyabb elutasítással és kilátástalansággal. Olyannyira semminek éreztem magam, hogy még az italra is rászoktam. Minden értelmetlennek tűnt, amit tanultam, amit elterveztem. A saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen is a munkarendszer, és milyen kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy valaki normális munkát találjon. 1-2 helyen dolgoztam néhány hónapot, ami kellőképpen megutáltatta velem a szakmát és a munkahelyeket is, mert az egyszeri dolgozó nagyon kiszolgáltatott, a kollégák pedig rá is játszottak erre.

Ez volt az abszolút mélypont, ekkor döntöttem el, hogy vagy elérek valami változást, vagy inkább halálra iszom magam. Vállalkozásba fogtam az egyetlen témában, amihez értettem. A szüleim mindenben támogattak, mert azt akarták, hogy boldoguljak. Letettem az italt, és szép lassan felfutott a vállalkozás, aminek köszönhetően megvalósult az álmom. Mindeközben nőttem fel igazán.

Noha a vállalkozói lét sokkal nehezebbnek bizonyult, mint az alkalmazotti lét, de az ember itt a saját döntéseibe fekteti az életét, nem másokéba. Bizonytalan világ ez, de megmutatta, hogy bele kell vágni az álmok megvalósításába, mert esély mindig van.