Van még beleszólásom az életébe vagy már teljesen elvesztettem?

Nos, kezdjük ott, hogy ki mit mond, az egyáltalán nem biztos. Ki mondta hogy a nő a szeretője? az sem biztos. Lehet hogy párszor berúgott, de ez nem jelenti hogy alkoholista...

Szóval szerintem nem itt kellene rémeket látni, hanem tőle megkérdezni, hogy mit hallottál, és hogy tényleg mi van vele, és miért nem meséli el neked...

Mellesleg, ha 1000 kmre élnék, és előző este berúgtam volna, én sem biztos hogy beszámolnék anyámnak :) miért, ki az aki igen? :)

14:03-as vagyok, bár nem tudom van-e még értelme a hozzászólásomnak, azért még egyszer próbálkozom. Kedves engem ilyen-olyannak titulálók: ha nem tűnt volna fel, a hozzászólásomban egyetlen dolgot ajánlottam a kérdezőnek: ŐSZINTE BESZÉLGETÉST A LÁNYÁVAL! Sebaj! Másfél éves kislány anyukája: a "ha már a másfél évesednek sem tudsz parancsolni" egy képletes mondás, talán már hallottad ill. a másik kedves reagáló is, hogy szokták mondani: ..."a saját gyerekének sem tud parancsolni..." ilyenkor nem vigyázállásos parancsolásról van szó, csupán annyiról, hogy valaki bír a gyermekével vagy sem. Abból, hogy azt írtad, megérted az anyát, és neked másfél évesed van, immár látom, tévesen, azt a következtetést vontam le, neked a másfél éves gyermekednél is gondod van azzal, hogy amit szeretnél nála elérni, azt meg is valósítsd! Ez valóban hiba volt, de talán ezért nem vagyok sem szánalmas, sem frusztrált. Szörnyű belegondolni, de boldog házasságban élek, a gyermekem sem frusztrált, hanem egy egész nap mosolygó, boldog, huncut gyerkőc, akinél igen, én eltudom érni, hogy azt csinálja amit kérek, és van hogy erősebben is rászóltunk már az apukájával egyetemben - belegondolni is szörnyű - mert próbálgatta a kis határait, de már látom hogy nem kellett volna, hanem inkább mosolyogva ráhagyni mindent, hiszen olyan aranyos és tekintsük partnernek a gyereket! Parancsolni a katonaságnál szokás, a magyar nyelv elég árnyalt, nem kell mindent szó szerint érteni. A mondandóm lényege első hozzászólásom alkalmával is annyi volt, hogy nem terrorista tárgyalásról van szó, hanem az édes gyermekéről, tehát nyugodtan lehet őszintén beszélni. (Ismétlés a tudás anyja, azért mondom ezt el még egyszer.)

A gyermekedhez való beállításról előzetes jelzés nélkül még egy mondat erejéig akkor, aztán be is fejezem: a baráti köröm nagy részében ez pontosan így működik ahogy te leírtad: mindegyikük kivétel nélkül utálja, hogy nincs magánélete, teljes rokoni egymásba mászás van folyamatos szinten. Nekem a legjobb kapcsolatom van az édesanyámmal, de bármikor bárkinek lehet olyan, hogy: "NEM ALKALMAS", és ebben nincs semmi rossz, és ezt illik tiszteletben tartani. Biztos vagyok benne, bármikor szólok a szüleimnek, hogy meglátogatom őket, rögtön félretesznek mindent, hogy mehessek, és én megtisztelem őket ezzel, hogy előre szólok. És igen, a gyerekemnek is annak idején szólni fogok, a mi szörnyű kapcsolatunk már csak ilyen lesz. De ti nyugodtan állítsatok csak rá a másikra, ez szívetek joga... és hogy az a másik legbelül mit gondol majd erről, az meg az ő szíve joga. Vagy a másik párja Uram bocsá! Lehet lepontozni, de a pocskondiázásomat szíveskedjetek befejezni.