Van még beleszólásom az életébe vagy már teljesen elvesztettem?

Esetleg azzal is tudod ösztönözni hogy többet beszéljen magáról, hogy te is elmondasz neki magadról olyan sztorit, ami neked ciki, visszagondolsz a fiatal korodra, hogy te milyen voltál mikor részeg voltál... és ezeket megosztod vele, és akkor lehet hogy ő is megnyílik előtted, és elmond neked olyat is, amit amúgy régen nem mondott volna el, mert félt hogy mi lesz ha elmondja.

Csak sose azt vegye ki a szavaidból, hogy bántani akarod, vagy parancsolni akarsz neki. Egyértelműen ne lejentsd ki hogy ne füvezzen, ne igyon. Hisz honnan tudhatod, lehet nem is füvezik, vagy lehet rá van szokva és épp most akar leszokni. Lehet hogy sokkal komolyabb gondokkal küzd, mint amit te el tudsz képzelni. Ezeket meg kell beszélni, sokat kell beszélni, hosszú ideig, és akkor megszokja, aztán már nem fog annyit tikolódzni.

Tényleg! Igaza van az előzőnek! Miért nem látogatod meg? Az lehet, hogy arra az időre elköltözteti a barátnőjét, de kitudja...ha szégyelli előtted, majd megoldja valahogy.

Személyesen azért mégis más,mint telefonon.

Én csak azt nem értem miért kezeli mindenki úgy ezt a kérdést, mintha nem egy anyáról és a lányáról (értsd: szülő-gyerekről) lenne szó, hanem mondjuk egy veszélyes öngyilkos terroristáról ill. a tárgyaló rendőrről, ahol nagyon kell vigyázni mit mond a rendőr, mert különben felrobbantja magát a terrorista. Mi itt a probléma? Talán azért ilyenek egyre inkább a gyerekek, mert a szülő annyira fél, nehogy sértse a kis drága lelkivilágát, hogy semmit nem mer konkrétan mondani, csak óvatosan, vigyázva, körülírva stb.

Megmondom én mit csinálnék: elmondanám, hogy tudomásomra jutott ez a dolog, és hogy mi erről a véleményem és hogy ez hova visz. Mindezt szeretetben és olyan hangnemben ami már egy felnőtt gyereknek kijár, tehát nem kioktatva, parancsolva, de felvállalva a szülői felelősséget. Az én Anyám mindig azt mondja, (most 72 éves) hogy a szülőnek sokszor a hálátlan szerepet, dolgokat is fel kell vállalnia, soha nem tud egy JÓ szülő mindig gyermeke számára tökéletes anya lenni és persze amúgy sem tud, de ez más kérdés. Szóval el kell őszintén beszélgetni, rákérdezni, hogy érzi magát és ő mit gondol erről az egészről. A leszbikussággal már nincs mit tenni, ő már az, azt a dolgot én nem feszegetném.

Még arra térnék ki, hogy annyira nem élhettél a gyermekednek, ha 18 évesen Angliába ment ki modellkedni, ez szerintem azt kell hogy jelentse - javíts ki ha rosszul értelmeztem - hogy a gyermeked már jóval korábban itthon modellkedett, magyarul te voltál annyira buta, hogy odalökted ebbe a narkós-rbanc világba, akkor most min vagy meglepődve, mindenki tudja, hogy élnek e szakma képviselői, egyszerűen azért, mert nincs más választásuk. Szóval ha gyerekként engedted modellkedni (nem tudom a részleteket), akkor most ne legyél meglepődve. Ezt nem bántásként írom, csak a kérdésedre. Kicsit hosszúra sikeredett a válaszom, de a lényeg, én a szemtől szembe, tényeken alapuló őszinteséget javaslom. Sok sikert!

Én lányom még csak másfél éves, de tökéletesen megértem amit a kérdező írt, tényleg nem tudom, miért kell néhány embernek ilyen rosszindulatú hozzászólásokat írni. :(

Én azt tenném a helyedben, hogy mikor itthon van, akkor beszélj vele egy este őszintén az aggodalmaidról, nyugiban, egy pohár ital mellett, hátha megnyílik. Egyébként nem tudsz hozzá kiutazni, és megnézni őt? Akár váratlanul is. Két óra repülőút, és ha időben foglalsz jegyet, nem olyan drága. :)

Kedves két éves Anyukája! Én nem parancsolok a másfél éves gyerkőcömnek, mert kéréssel mindent elérek nála. :) Hálistennek. Nálunk nincsenek parancsszavak.Nálatok igen?

Egyébként egy jó szülő-gyerek kapcsolatba igen is belefér, ha anyuka váratlanul meglátogat. Engem is meg szokott az anyám, és akkor mi van? Sőt, én is őt. Nemcsak mindig bejelentés alapján, pedig nem egy városban élünk, mégsincs gond belőle.

Ha neked ilyen kapcsolatod lesz a most két éveseddel, hogy majd csak előzetes bejelentés után mehetsz hozzá, akkor nagy gondban leszel...