Mi a véleményetek az ilyen személyiségről? "Nem olyan, mint amilyennek mitatja magát. "

A nagynéném 40 éves, fiatalos kinézetű és gondolkodású nő. Rengeteg barátja van, akikkel folyamatosan tartja a kapcsolatot. Kívülállóként egy kiegyensúlyozott, erős, humoros és szeretetteli nőnek látja mindenki. Kívülről...

Családi összejövetelek alkalmával szoktuk megismerni az akkori barátait. Volt egy férje, akitől elvált, mert balhés volt. Volt később egy barátja, aki nagyon jómódú, de végtelenül önimádó személy, nem sokáig tartott a kapcsolatuk. A harmadik párjával évekig harmóniában éltek együtt, majd a család nagy megrökönyödésére egy alkalommal kijelentette, hogy szétmentek. A következő személy olyan ember volt, akit már ránézésre megsajnál az ember. Farkastorokkal született, az arca teljesen csúf volt szegénynek, annyi öröme volt, hogy a szépséges nagynéném fényéből kapott egy kis sugarat, pár hónapra. A következő férfitól méhen kívüli terhes lett, emiatt különváltak útjaik. Legutóbbi esetben a férfit ő hagyta ott, állítólag egy újabb miatt.

Tudni kell a nagynénémről, hogy nem vallásos ugyan, de Jézust mindenek fölé helyezi. Szerinte ő a Szeretet, belé kell vetni mindent, és Isten hatalmát el kell fogadni, és szeretni kell. Sosem szajkózta ezt nekünk, nem buzdította egyikünket sem a követésre, de az otthonában, amely igen harmonikus, megtalálható rengeteg meditáló CD, füstölő, imáskötet, olyan könyvek, mint Müller Péter Szeretetkönyv-e. Minden ebédkor imádkozik, mint mondja, magában, a kézzel való jelzés nélkül, éjjelre gyertyát gyújt, és az angyalait szólítja, hogy segítsék őt a nyugalmas álomban, a tükröket éjjelre letakarja, hogy nehogy valami óriási negatív energia szabaduljon ki onnan... Szóval kifelé ezt a szeretetes hablatyot mutatja, befelé viszont... Rájöttem, hogy mindig olyan emberekkel jött össze, akiknek problémájuk volt. Egyikük farkastorokkal született, a másik depressziós, volt köztük daganatos is, akivel kemoterápiára kell(ett) járnia. Arra gondolok, hogy ez a nagy szeretet nála átfordult egyfajta áldozatmegsegítésbe, a dicsfényéből hadd kapjon mindegyikük egy keveset, aztán majd ezzel boldoguljanak tovább egymaguk. Az egészben mégis az a legborzasztóbb, hogy a fiára, aki ugyan már nem kisgyermek, de nem is teljesen egy érett felnőtt, nem figyelt igazán sohasem. Nem főzött rá melegételt, kiskorában sokszor a nagymamámnál helyezte el, amíg neki dolgai voltak, így mondhatni a nagyi nevelte fel az unokatesómat... A nagynéném most ment el egy időre Pestre, mindenkinek azt mondta, hogy továbbképzésre, valójában az új pasijával... A barátaival és párjaival mindig többet törődött, mint a fiával, ha a barátnője, az xy Gizella hívta telefonon, mert lelki problémája volt, egyből segített neki, a saját fián pedig a "ne aggódj, megoldódik magától" megoldást alkalmazza, a mai napig.

Én szeretem őt, de mikor összeállt a kép, leomlott az a mindig is csodált kép róla, és csak azt látom, ami valójában van. A legközelebbi hozzátartozója vallotta róla, hogy "Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát". Arra gondolok, hogy szerinte hivatás a "szerelmei" "megsegítése", de arra nem gondol, hogy nem lehet őket csak úgy "dobni"? És nem egyszer, kétszer, háromszor, hanem majdhohy' tízszer előfordult ez az eset. Érdekes, akiket otthagyott, vagy otthagyták, mert nem bírták ki egymás mellett, később csodás családi életet tudhattak a magukénak, elkezdtek építkezni, családot alapítani De mikor otthagyta őket, magyarázat nélkül, vigasztalanul, az nem volt benne a hivatási szerződésében? És miért fontosabb valaki számára a szeretet, amit Jézusba vet, mint a saját szülei, akikre egy időben még az utcán sem köszönt rá? Ez valami szektai vallás, hogy "Örülj a szeretetnek a családban, örülj a szerelemnek, az életnek, meg a reinkarnációnak, amiben hiszel, de ne foglalkozz velük, mi, angyalok meg Jézus és Isten vagyunk a szent, szóval menj el a barátnőidhez és ne főzz a fiadra, de még el se mondd neki, hova mész!" Mit gondoltok?