Egyedülálló anyukák, kismamák, hogy bírjátok egyedül ezt a terhet? Ti mit tennétek a helyemben?

17 hetes kismama vagyok,lassan 2 éve vagyunk együtt a párommal. Elég akaratos kemény fejű férfi. Több mint 1 éve már együtt lakunk, de ez alatt az idő alatt minden hétvégén le kellett utaznumk a szüleihez, ahogy eljön a péntek délután már bepakolva kell várnom őt mikor jön haza a munkábol és irány hozzájuk, ahol persze egész hétvége arrol szól, hogy a haverokkal sörözik meg jön megy egész nap. Hétvégére esélyem sincs tervezni programot mert az csak rola meg haverjairol szol, hétköznap meg dolgozik azért nem. Most os nem beszélt velem a hétvégén mert itthon szerettem volna maradni, mivel több mint egy hétig korházban feküdtem és pihenni szerettem volna. Rendesen bele volt betegedve. Egyre kevésbé érzem ugy, h vele szeretnék lenni. Nem támogat, neki most a terhes barátnőjét kellene előnyben részesíteni, és sokszor én vagyok az akit félrerak. Kérdeztem tőle, hogy ha meg lesz a pici akkor is folyton menni fogunk? Persze erre csakis igen a válasz. Nem érti meg, hogy újszülött babával nem lehet rögtön utazgatni, de erre csak az a válasza, hogy ő akkor is megy egyedül. Ugy érzem, hogy ő egy felnőtt tesben egy nagy gyerek aki nem bír továbblépni és felnőttként viselkedni. Nem tudom mitévő legyek, nem vagyok boldog, belefáradtam, hogy folyton én engedek. Nemtudom mi rosszabb, egyedül lenni és ugy várni a babát, vagy pedig egy boldogtalan kapcsolatban lenni amiben mindig sírok. Félek az anyagiaktól is egy pici babával.