Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy mondanátok meg egy 15...

Hogy mondanátok meg egy 15 éves lánynak, hogy örökbe fogadták?

Figyelt kérdés

Trollok kíméljenek.


A szitu a következő: anyukám 10. éve van együtt jelenlegi párjával, pár éve házasok, három tesómat közösen nevelik (én már külön élek). Férje első feleségével örökbefogadott egy kislányt, még újszülöttként. A lány kétéves korában elváltak, ő az anyjával maradt, a nő szinte el is tiltotta az apjától, nem engedte látogatni, így teljesen el is idegenedtek egymástól. A kislány most felvette a kapcsolatot anyukám párjával azzal a felkiáltással, hogy meg akarja ismerni az igazi apját. Erre felvették a kapcsolatot az anyával, hogy miért nem tudja a lány, hogy nem ő a vérszerinti apja (az volt megbeszélve mikor örökbe fogadták, hogy eleve eszerint nevelik, pont az ilyen helyzetek elkerülése miatt). Kiderült, hogy nem csak az apjáról nem tud, az anyjáról sem, ráadásul az anya jelenlegi férje is úgy tudja, hogy a nő szülte. A kislány már egy éve próbálta felvenni a kapcsolatot az "apjával", de az anyja nem engedte, nehogy kiderüljön minden. Szerintünk joga lenne tudni, és minél inkább húzoduk a dolog, annál rosszabb lesz. Ráadásul anyukám párja külföldön dolgozik, másfél hetente van itthon két napot (jobb esetben), úgyhogy a saját családjára is alig van ideje, nem igazán tud mit kezdeni plusz egy gyerekkel, akitől eddig tiltották és akit nem is ismer. Mikor akarta tartani a kapcsolatot a kislánnyal, akkor a nő nem hagyta, úgyhogy már nem is próbálkozott egy idő után. Van bonyodalom bőven, vitatkozik mindenki mindenkivel, szegény lány meg nem tud semmiről, csak haragszik az anyjára, amiért akadályozza a kapcsolattartást az apjával. Úgyhogy ez így -szerintünk- nem maradhat.


Egyrészt véleményekre lennék kíváncsi erről az egészről, másrészt pedig tippeket, hogy lehetne ezt megoldani anélkül, hogy a lányt bántanák.

Ha esetleg valaki járt hasonló cipőben, tapasztalatokra is kiváncsiak lennénk.


Köszi!


2017. aug. 5. 15:04
1 2 3
 21/24 A kérdező kommentje:
17: a mellékelt ábra nem ezt mutatja.
2017. aug. 5. 20:58
 22/24 A kérdező kommentje:
11: én nem is akarok bele szólni, csak anyuméknak akarnék segíteni a "közvélemény kutatásommal".
2017. aug. 5. 21:00
 23/24 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek.
2017. aug. 5. 21:02
 24/24 anonim ***** válasza:

Szerintem az nagyon rossz ötlet, ha csak az apai oldalát akarjátok tisztázni. Mert mit mondana neki az ,,apa", hogy ne hazudjon? Ha csak annyit mond, hogy nem ő az apja, akkor a lány még mindig nem fog tudni semmit az örökbefogadásról, és nem fogja érteni, hogy anyukád párja hogyan jött egyáltalán képbe, ha nem ő az apa és nem is él már az ,,anyával". Nem fogjátok tudni hazugság nélkül tisztázni csak az apai oldalt.

Nem értem, mi a probléma azzal, ha elmondanák neki a teljes igazságot. Sokkal rosszabb, ha csak a féligazságot tudja meg a lány, mert biztos, hogy neki fog támadni az ,,anyjának", hogy akkor ki az igazi apja, és miért állította azt az anyukád párjáról, hogy ő az, amikor nem így van.

2 lehetőség van. Vagy elmondjátok neki a teljes igazságot és ezzel tisztázódik minden, vagy nem mondtok neki semmit és él tovább a hamis tudatban.

De féligazságok elmondásával csak még rosszabbá és zavarosabbá válna az ügy.

2017. aug. 7. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!