Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy mondanátok meg egy 15...

Hogy mondanátok meg egy 15 éves lánynak, hogy örökbe fogadták?

Figyelt kérdés

Trollok kíméljenek.


A szitu a következő: anyukám 10. éve van együtt jelenlegi párjával, pár éve házasok, három tesómat közösen nevelik (én már külön élek). Férje első feleségével örökbefogadott egy kislányt, még újszülöttként. A lány kétéves korában elváltak, ő az anyjával maradt, a nő szinte el is tiltotta az apjától, nem engedte látogatni, így teljesen el is idegenedtek egymástól. A kislány most felvette a kapcsolatot anyukám párjával azzal a felkiáltással, hogy meg akarja ismerni az igazi apját. Erre felvették a kapcsolatot az anyával, hogy miért nem tudja a lány, hogy nem ő a vérszerinti apja (az volt megbeszélve mikor örökbe fogadták, hogy eleve eszerint nevelik, pont az ilyen helyzetek elkerülése miatt). Kiderült, hogy nem csak az apjáról nem tud, az anyjáról sem, ráadásul az anya jelenlegi férje is úgy tudja, hogy a nő szülte. A kislány már egy éve próbálta felvenni a kapcsolatot az "apjával", de az anyja nem engedte, nehogy kiderüljön minden. Szerintünk joga lenne tudni, és minél inkább húzoduk a dolog, annál rosszabb lesz. Ráadásul anyukám párja külföldön dolgozik, másfél hetente van itthon két napot (jobb esetben), úgyhogy a saját családjára is alig van ideje, nem igazán tud mit kezdeni plusz egy gyerekkel, akitől eddig tiltották és akit nem is ismer. Mikor akarta tartani a kapcsolatot a kislánnyal, akkor a nő nem hagyta, úgyhogy már nem is próbálkozott egy idő után. Van bonyodalom bőven, vitatkozik mindenki mindenkivel, szegény lány meg nem tud semmiről, csak haragszik az anyjára, amiért akadályozza a kapcsolattartást az apjával. Úgyhogy ez így -szerintünk- nem maradhat.


Egyrészt véleményekre lennék kíváncsi erről az egészről, másrészt pedig tippeket, hogy lehetne ezt megoldani anélkül, hogy a lányt bántanák.

Ha esetleg valaki járt hasonló cipőben, tapasztalatokra is kiváncsiak lennénk.


Köszi!


2017. aug. 5. 15:04
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
11%
Kérdező, _neked_ szerintem tényleg nincs ebbe beleszólásod. Véleményed lehet, egyet is értek vele, de ez akkor is az ő dolguk. Annyit tehetsz, hogy közlöd a meglátásodat anyukád párjával, ő pedig megpróbálhat hatni a lány nevelőszüleire. Szerintem is jól elszúrta a nevelőanyuka, most issza meg a levét. Kár, hogy szegény lánynak lesz (vélhetően) a legrosszabb, de csak még rosszabb lenne a kapcsolata a nevelőanyjával, ha teljesen kívülállóktól hallaná meg az igazságot.
2017. aug. 5. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
30%

"Vétkesek közt cinkos, aki néma"


Ha valakinek tudomására jut olyan információ, amiről tudja, hogy a környezetében van olyan személy, akire az az információ tartozik és azt mások elhallgatják előle, ráadásul ő is elhallgatja az elől, akire az tartozik, az bizony elköveti az összes olyan írott és íratlan vétséget, amit az információ-visszatartással és az információmegvonással elkövethető, aminek következtében a megvonásban részesült személy sérül... Az információhoz mindazoknak joga van, akire az tartozik.

Arra nincs külön szabály, hogy ki hozhatja vagy nem hozhatja tudomására az információtól megfosztottal a rávonatkozó, rátartozó információt. Minél előbb szembesül valaki a rá vonatkozó információval, annál hamarabb van esélye a legjobb döntéseket meghozni, az esetleges sérüléseket kiheverni.

2017. aug. 5. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:

Na, mivel én sem voltam teljesen képben, beszéltem anyummal. A helyzet: a kislány talalkozót kért tőlük, hogy megismerjen mindenkit (apja, az ő párja és három mostohatesója). Találkoztak is, az anyja tudta nélkül, mivel ő ugye nem engedte. Akkor döbbentek rá, hogy a kislány semmiről sem tud, mikor ilyeneket kezdett mondani, hogy "akkor ezt tőled örököltem" meg hasonlók. A lány továbbra is akar hozzájuk mászkálni, összehaverkodtak, úgyhogy ez nincs is ellenükre (ennyit az irigységről meg a rosszindulatról kedves kettes...), csak éppen nem akarnának ők is hazudni, meg nem tudnak mit kezdeni az olyan kérdésekkel, hogy "miért nem kerestél?"

Ha elmondanák az igazat, azzal mindent meg lehetne magyarázni és mindent megértene.

Félreértések elkerülése végett: csak az apai oldalát akarnák tisztázni, az anyait nem, az már az ő dolga. És mivel nem tartották a kapcsolatot, talán nem is rázná meg amnyira. Az anyáról meg nem kell tudnia ebből a szempontból.

2017. aug. 5. 15:58
 14/24 anonim ***** válasza:

"csak az apai oldalát akarnák tisztázni, az anyait nem"

És ezt mégis hogyan, ha közösen fogadták örökbe? Mit mondanának a lánynak, egy újabb hazugságot? Mert az igazságot nem lehet megmondani, ha csak az apai oldalát akarják tisztázni.

2017. aug. 5. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
55%

Találkozzon vele az apuka, és mondja meg neki, hogy "Sajnálom kislányom, hogy eddig nem voltam az életed része, de anyád tiltott tőlem, mert nem akarta, hogy megtudd, hogy örökbe fogadtunk. Ha ezt tudva is szeretnéd velem tartani a kapcsolatot, akkor szívesen találkozom veled a jövőben. Ha nem, akkor viszont látásra!"


Kész.


1 perc alatt letudható a dolog.


Mit kell ezen ennyit gondolkodni?

2017. aug. 5. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:

Az apja mondja meg az anyjának(örökbefogadók), hogy vagy megmondja ő, vagy pedig apai jogon ő mondja meg.


Ti ne szóljatok bele. 16 évesen meg is kereshetné jogszerint a szülőanyját, épp ideje tudnia a dologról. Nem hazudunk a gyerekek védelmében, csak úgy tálaljuk, hogy ne legyen drasztikus. Mostmár nehéz, mert kialakult benne egy valószínűleg rossz kép az örökbefogadásról, ha ebben nőtt volna fel, szép és jó lenne a számára.

2017. aug. 5. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
15 éves lány nem hülye, rég tudja már, gyámhatóság is bizonyára szokott érdeklődni felőle.
2017. aug. 5. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:
9: egyetértek. igen, szakember anyukáméknál is szóba került. Igazából az is megfordult a fejükben, hogy talán nem is rázná meg különösebben, mivel vagy 13 évig nem is látta.
2017. aug. 5. 20:48
 19/24 A kérdező kommentje:
14: nem feltétlenül kell tudnia, hogy örökbe fogadták, csak hogy a vérszerinti apja más. Hogy az anyja elhallgatja előle az igazságot, az már az ő dolga (mondjuk senki nem ért egyet ezzel).
2017. aug. 5. 20:50
 20/24 A kérdező kommentje:
15: ez így szép és jó, csak éppen senkinek sem mindegy, hogy a lány hogy reagál. Vagy jól fogadja, vagy nem, tönkretenni senki sem akarja, viszont nem is hazudhat neki mindenki.
2017. aug. 5. 20:56
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!