Nagyon fontos. Hogyan tehetném túl magam a történteken? Mit léphetnék annak érdekében, hogy elrendeződjenek a családi gondjaim? Nem bírom tovább.
A fenti kérdésem első részével kapcsolatban:
Nem lehettem több öt évesnél. Volt egy óvodatársam, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz lelkileg, sokat beszélgettük, "szerettem" őt (amolyan gyerekes módon, viszont nagyon fontos volt a lelki kapocs).
Egyszer megemlítette, hogy menjek át hozzá. A közelben lakik, így természetesen beleegyeztem, hogy átsétálok. Mondtam, majd becsengetek, de ő erősen kitartott amellett, hogy "menjek be csengetés nélkül", csak kopogjak. Végig nyugtalanított az egész, hiszen gyerekfejjel abban sem voltam bizonyos, hogy melyik házban él, a megbeszéltek ellenére sem, és aggódtam, görcsöltem az esetleges gondok miatt, amelyek a csengetés hiányából adódhatnak.
Végül nehezen rávettem magam, beléptem a kapun, és igyekeztem a bejárati ajtó irányába. Ekkor hirtelen kirohant egy tizenhat (?) év körüli, akkori szemmel még férfinak (nem fiúnak) tűnő személy, és brutális jelleggel üvöltözni kezdett minden rosszat felém, majdnem megvert, én pedig sírni kezdtem, majd elszaladtam. Teljesen kikészített pszichésen az "ügy".
Arra is gondoltam, hogy esetleg véletlenül egy másik ház kertjébe mehettem be, mert szorosan egymás mellett helyezkednek el az épületek, de ugyanakkor valószínűbbnek tartom, hogy a megfelelő helyet választottam. Sok év telt el, nem emlékszem konkrétan eme részletre.
(A kérdés másik felével foglalkozva pedig:)
Fehér, magyar ember vagyok, viszont a szüleim gyakran hangoskodnak, veszekednek egymással, olaszos vérmérsékletűek, ahogyan a húgom is. Van egy erőteljes és kellemetlen gyanúm, hogy a környékbeliek cigányoknak gondolhatnak bennünket, pedig nem vagyunk azok. Ha rajtam múlna, csend lenne.
Ráadásul, még régen, egy másik közeli fiatal is megfenyegetett, valamilyen érthetetlen, koholt okból kifolyólag. Máskor viszont átjött a szomszéd, hogy kihívja a rendőröket, ha nem leszünk csendben, illetve aláírásgyűjtésbe fogtak ellenünk. Néhány évvel ezelőtt le is videózott egy közelben lakó férfi, amikor anyukám és húgom kiabált egymással, én pedig olyannyira rosszul éreztem magam és szégyelltem őket, hogy előresiettem. (A garázsból mentünk a ház felé.)
Pszichésen súlyosan beteg vagyok, emiatt (elismerten) képtelen az önálló életvitelre. A szüleimmel élek, mert gyakran egészen jól kijövünk egymással, és sokszor nincs hangzavar, amiből egyébként kimaradok, vagy legfeljebb egy-egy rövid mondat erejéig emelem fel a hangom, annak érdekében, hogy legyen csend és nyugalom.
Nem értelmi fogyatékos lennék, hanem az idegeimmel vannak komoly problémák. Nagyon összetett a "dolog".
És, mintha mindez nem lenne elég, még bélbeteg is vagyok.
(24 éves fiú.)
14:12
Mindjárt megváltozna a véleményed, ha látnád a hatalmas köteg pszichiátriai jelentést. Aki ismer, tudja, hogy igenis, nagyon beteg vagyok. Te viszont el sem tudod képzelni, hogy min megyek keresztül, attól (is) még, hogy csak egy-két tényezőt említettem meg magamról a kérdésben. Könnyű mások felett légből kapott véleményt alkotni, tehát feleslegesen írtál.
válasza:Az ovison úgy tudod túltenni magad, hogy ha még ismered/tartod a kapcsolatot azzal az ovis társaddal, akkor megkérdezed tőle, hogy miért ragaszkodott ahhoz, hogy ne csengess? Ha még emlékszik a szitura egyáltalán.
Itt erős a gyanúm, hogy nem az fáj, hogy kirohantak a házból és kiabáltak veled, hanem az, hogy talán palira vett az ovis lelkitársad, és bizonytalan vagy.
Ha valami csoda folytán elbeszélgetnétek és emlékezne, és gerincesen bevallaná, hogy azért nem akarta, hogy csengess, mert ... akkor kiderülne, hogy valós a csalódásod benne, vagy mégsem, és akkor megnyugodna a lelked.
Azt viszont nem értem, hogy miért vagy életképtelen, csak meg a szüleid hangosak. És akkor mi van? 24 évesen elköltözöl, más faluba/városba, ahol nem ismernek és napi szinten nem tudnak belerondítani az életedbe. Az életed felépíted, tanulsz, dolgozol, bulizol stb. szóval éled az életed.
Nekem is olyan az apám, amilyen és folyton negatív kritikát gyakorolt felénk, de én nem maradtam mellette és nyalogattam a sebeim, hanem összeszedtem magam, elköltöztem és saját életet alakítottam ki.
14:51
Azóta sem beszéltem vele, nem is láttam, csak talán egy-két alkalommal.
Az utcán rosszul vagyok, nemhogy még átmenjek hozzá.
Mindkettő fáj. Az ordítás megrázott lelkileg, a becsapás pedig más módon zavar.
Az életképtelenséggel kapcsolatos, rövid leírásomat láthatod a 14:12-es válaszolónak írt írásomban, ha megvan még, és nem törölték le a moderátorok (miért is tennék).
Nem túlzok. Teljes mértékben igaz, hogy súlyosan beteg vagyok pszichésen.
(Távol áll tőlem a bulizós élet.)
13:43
Összetévesztesz egy másik Petivel.
válasza:Tényleg ismersz engem... Cs. Peti vagy, beszélgettünk sokat.
Nekem is voltak pszichés problémáim csak engem megerőszakolták 4 évesen és nem megijesztettek és apum előttem halt meg,stb, de ezt te tudod, hisz elmeséltem.
Még mindig csak azt tudom javasolni, hogy meditálj el ,lazulj el, ne érdekeljen, hogy az orvos mit mond, mert én pont azért gyógyulta. Ki, mert nem vettem tudomásul a diagnózist. Az se érdekeljen, hogy masoknak mi a véleménye rólad, hisz magaddal vagy a legtöbbet.
Ezt meg azt kaptad, használd ki. Amit meg atoknak velnel? Javitsd vagy erositsd azt, ami áldás. Pl vannak meg szüleid.
válasza: válasza:Tökre értelmesnek tűnsz. És ha cigány vagy? Akkor mivan? Állítom, a legtöbb emberben van vonó. Én sváb-magyar-szláv-lengyel mix vagyok, lehet kis cigány is van benne, annak ellenére, hogy fehér vagyok mint a fal. >.>
Mi lenne, ha elmennél egy pszichológushoz és beszélgetnél vele? Nem tudom, hogy hol élsz, de pl a Semmelweis Magatartás Tudományi Intézetben tudomásom szerint tudnak segíteni. Egy próbát megér, minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!