Nagyon fontos. Hogyan tehetném túl magam a történteken? Mit léphetnék annak érdekében, hogy elrendeződjenek a családi gondjaim? Nem bírom tovább.

A fenti kérdésem első részével kapcsolatban:

Nem lehettem több öt évesnél. Volt egy óvodatársam, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz lelkileg, sokat beszélgettük, "szerettem" őt (amolyan gyerekes módon, viszont nagyon fontos volt a lelki kapocs).

Egyszer megemlítette, hogy menjek át hozzá. A közelben lakik, így természetesen beleegyeztem, hogy átsétálok. Mondtam, majd becsengetek, de ő erősen kitartott amellett, hogy "menjek be csengetés nélkül", csak kopogjak. Végig nyugtalanított az egész, hiszen gyerekfejjel abban sem voltam bizonyos, hogy melyik házban él, a megbeszéltek ellenére sem, és aggódtam, görcsöltem az esetleges gondok miatt, amelyek a csengetés hiányából adódhatnak.

Végül nehezen rávettem magam, beléptem a kapun, és igyekeztem a bejárati ajtó irányába. Ekkor hirtelen kirohant egy tizenhat (?) év körüli, akkori szemmel még férfinak (nem fiúnak) tűnő személy, és brutális jelleggel üvöltözni kezdett minden rosszat felém, majdnem megvert, én pedig sírni kezdtem, majd elszaladtam. Teljesen kikészített pszichésen az "ügy".

Arra is gondoltam, hogy esetleg véletlenül egy másik ház kertjébe mehettem be, mert szorosan egymás mellett helyezkednek el az épületek, de ugyanakkor valószínűbbnek tartom, hogy a megfelelő helyet választottam. Sok év telt el, nem emlékszem konkrétan eme részletre.

(A kérdés másik felével foglalkozva pedig:)

Fehér, magyar ember vagyok, viszont a szüleim gyakran hangoskodnak, veszekednek egymással, olaszos vérmérsékletűek, ahogyan a húgom is. Van egy erőteljes és kellemetlen gyanúm, hogy a környékbeliek cigányoknak gondolhatnak bennünket, pedig nem vagyunk azok. Ha rajtam múlna, csend lenne.

Ráadásul, még régen, egy másik közeli fiatal is megfenyegetett, valamilyen érthetetlen, koholt okból kifolyólag. Máskor viszont átjött a szomszéd, hogy kihívja a rendőröket, ha nem leszünk csendben, illetve aláírásgyűjtésbe fogtak ellenünk. Néhány évvel ezelőtt le is videózott egy közelben lakó férfi, amikor anyukám és húgom kiabált egymással, én pedig olyannyira rosszul éreztem magam és szégyelltem őket, hogy előresiettem. (A garázsból mentünk a ház felé.)

Pszichésen súlyosan beteg vagyok, emiatt (elismerten) képtelen az önálló életvitelre. A szüleimmel élek, mert gyakran egészen jól kijövünk egymással, és sokszor nincs hangzavar, amiből egyébként kimaradok, vagy legfeljebb egy-egy rövid mondat erejéig emelem fel a hangom, annak érdekében, hogy legyen csend és nyugalom.

Nem értelmi fogyatékos lennék, hanem az idegeimmel vannak komoly problémák. Nagyon összetett a "dolog".

És, mintha mindez nem lenne elég, még bélbeteg is vagyok.

(24 éves fiú.)