A temetés kapcsán hogyan reagáltatok volna a helyemben?
Apám apja meghalt. Nem nagyon tartotta vele a kapcsolatot, sőt. Életemben nem láttam, nem is ismerem. Még születésem után sem volt hajlandó látni.
Apám rokonaival sem tartjuk már a kapcsolatot évek óta; az unokatestvéreimet sem láttam bő 15 éve.
Nem mentem el a temetésre, eszembe sem jutott, hogy ott legyek. Számomra egy idegen az apám apja, sőt a rokonai is azok számomra egytől egyig. Viszont anya mondta, hogy a temetésen a búcsúztatáson az elköszönők közt az én nevem is ott volt. Valamint az egyik koszorúra is felkerült a nevem (csak tudnám, hogy...).
Jogosan vagyok mérges, hogy én is "belekeveredtem" akaratomon kívül a temetésbe? Úgy, hogy szó szerint nem volt közöm apám apjához és a családjával sincs semmilyen kapcsolatom?
"Elég tapintatlan és ostoba volt"
Kérlek fejtsd ki, hogy mi is ebben pontosan a tapintatlanság és ostobaság.
Én alapbol nem járok temetésekre,mert nem hiszek benne.Illetve én nem igy gyászolok.Ha illik,ha nem.Én ezt már megbeszéltem a családdal.Mára elfogadták.Igy nem várják el hogy részt vegyek,de azért a nevemet ráirják a szalagra,vagy bucsuzáskor megemlitik,ha ök ugy gondolják.
Szerintem tulságosan felfujod a dolgot.
Szerintem meg totál jogtalanul osztjátok a kérdezőt.
Én nem olyan régen könnyesre nevettem magam majdnem a nagyanyám temetésén, amikor azt találta mondani a búcsúztató hölgy, hogy "minden unokájával szeretett együtt tölteni időt, rengetek vigyázott rájuk, nyaralni vitte őket, stb", amikor a nagyanyám olyan régen nem látott, hogy a nevemet is elfelejtette (nem, nem demencia agy időskori elbutulás) Ráadásul egy szekáns, rosszindulatú öregasszony volt, akit a végére minden rokona megutált, a saját nővére sem jött el a temetésére...Őszintén szólva én is kissé felháborodtam a sok hazugságon, amit ott összehordtak.
A kérdezőnek: Én teljesen megértelek, gondolom már csak azért sem szeretted volna, hogy rákerüljön a neved, mert ezzel is jelezni kívántad volna, hogy mennyire nem vagy része az elhunyt életének, és halálában sem akartál a része lenni. Szerintem jogos.
Jöhetnek a lepontozók :D
Nem, utolsó, nem vagy ugyanabban a helyzetben. Te elmentél, ott ugyan megmondhattad, ha valami nem tetszik, egyébként meg semmi közöd hozzá, hogy ki mit hazudik össze, vagy sem. Ha nem tartottad vele a kapcsolatot, nem is ismerhetted igazán, lehet, hogy csak veled volt utálatos. Ha nem bírtad őt, akkor meg képmutatás is elmenni, de mielőtt füstölni kezdene az agyad a feszültségtől, ezt befejeztem.
A kérdező viszont el sem ment, akkor nem érdekelte, hogy mi van, akkor most mit pattog, mert ráírták a nevét egy nyomorult kis csíkra? Mi az ő neve basszus, hogy senki ki sem ejtheti az engedélye nélkül??
Nem hinném, hogy csak velem lett volna utálatos, ha egyszer a saját nővére, és a 4 unokája közül 2 úgy döntött, hogy nem megy el.
Egyébként, nem füstöl az agyam ilyesmi miatt, és csupán édesapám iránti tiszteletből mentem el személy szerint a temetésre, nem amiatt a gonosz, lelketlen nő miatt, aki a természet tréfája folytán a a"nagyanyám".
A kérdezőnek pedig joga van "pattogni". Nem arról van szó, hogy senki se ejtse ki a nevét, de ha az elhunyt életében nem volt olyan fontos, hogy tartsák a kapcsolatot, akkor semmi nem indokolja, hogy bárhol megjelenjen a neve. Persze, mert mit szólnak az emberek...?
És el kéne végre fogadni: csak mert valaki meghal, attól még nem kéne szentnek beállítani, ha egyszer életében szar ember volt.
#21
Valakinek akaratán kívül a nevét felhasználni, és így beleavatkozni a kettejük viszonyába ostoba és tapintatlan. Furcsa, hogy ez egyáltalán magyarázatra szorul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!