Szerintetek is én vagyok a gonosz?

5 hete terhességem 20. hetében elvesztettük ikerbabáinkat; akikre 6 évet vártunk, lombikkal fogantak.

Amikor hazajöttem a kórházból annyit kértem, hogy ne most faggassanak a részletekről- képtelen voltam beszélni róla.

De, hogy még 5 héttel később se hívjon fel SENKI a közvetlen családból- az kicsapta a biztosítékot nálam, és kiosztottam őket.

A bátyámék még egy sms-t sem 'dobtak' rám, hogy 'sajnáljuk; ha kellünk, itt vagyunk...'.

Ma ezzel szembesítettem és a válasz az volt, hogy neki meg sz@rul esett, hogy nem mentünk el -2,5 héttel a gyermekeink elvesztése után- az ő gyerekünk 1 éves szülinapjára...

Anyámékkal csak a kutyáról tudunk most beszélgetni meg az időjárásról. Próbálnak úgy tenni, mintha nem történt volna semmi; ami nekem nagyon rosszul esik.

Mai kiborulásom végkonklúziója az lett, hogy velem van baj; menjek el pszichológushoz. Ezt én már korábban megtettem, mert a páromon kívül senki sem segített, hogy fel tudjam ezt dolgozni; és elkeserítőnek találom, hogy ezt egy idegennel kell megtennem 10.000/ alkalomért...

Nyilván a család azt várja, hogy egyszer csak meg lesz ennek az eredménye, és egy nap majd ugyanaz az ember lép be az ajtójukon, aki a vetélés előtt voltam. De én nem tudom, hogy meg tudom-e nekik valaha bocsátani azt, hogy nem álltak mellettem életem legnehezebb heteiben...