Erkölcsi kötelessége -e a szülőnek erejéhez mérten lakáshoz segíteni a gyerekét?

Azt hiszed csak Neked rossz?

40 felett elváltam és új életet kezdtem.

Még 6 évig fizetem a panelra(új lakásomra) a CHF hitelt

Ha van neki mibol, szerintem is erkolcsi kotelesseege, ha nincs, vagy csak nagy aldozat utjan tehetne meg, akkor termeszetesen nem.

En a lakasomat sajnos az anyai oroksegembol vettem szivesebben tettem volna hitelbol. Viszont nagyon sokaig laktam otthon, nagyon jol kerestem es szinte az egeszet a szuleimnek adtam mert szukseguk volt ra. Akinek van, az odaadja, errol szol a csalad.

Ha megteheti a szülő, vagy ezt diktálja a lelkiismerete jó anyagi háttér mellett, hát tegye, de - tapasztalatok szerint - ezért több hálát, szeretetet, gondoskodást nem fog kapni később. Én nem kaptam indulásként semmit, de nem is vártam, tisztában voltam a lehetőségeinkkel. Akkori párom - férjem - kapott egy bp-i garzont indulásként, azóta eltelt 10-15 év, és nem beszélnek néhány éve, mert szerinte a féltestvére többet kapott, és csak akkor áll szóba az anyjával, ha fizet neki is még négymilliót... hol élünk?.. még éltében ki kell zsigerelni a szülőket? Nem elég az örökség?

Egyet tudok érteni egy most nyugdíjba készülő, igen jó körülmények között élő munkatsammal, aki megmondta a gyerekeinek, tőle ne számítsanak örökségre, mert nyugdíjasként elveri, amilye van, utazgat, megveszi az autót, amire mindig is vágyott, és úgy él, ahogy megteheti. Mindenki teremtse meg magának azokat a feltételeket, ahogy élni szeretne, ne mástól várja a megváltást.

Nem kötelessége,de ha van miből,akkor a családot szerető szülő segíti a gyerekeit,és a gyerekek is segítik a szülőt,ha rászorul.

Aki pedig azt állítja,hogy régen sem volt könnyebb lakáshoz jutni,annak nincs igaza.

Ma csak az tud lakást szerezni,akinek magas a jövedelme és van tartalékban 10-20 milliója.

Régen a 60-as évektől kezdődően ,mindenkinek volt biztos munkahelye, jövedelme,sokuknak még másodállása is. A fiatalaok a szülőknél kezdték a közös életüket,és megfértek egymással,mert alkamazkodtak egymáshoz. Akkoriban nem volt albérleti lehetőség,csak nagyon kevés.

A fiatalok 5-6 évig spóroltak,és szülői segítséggel, meg a szoc.pollal,hitellel vagy lakást vettek,vagy belevágtak a házépítésbe. Ebben nemcsak a rokonok,hanem a munkatársak,sok esetben még a munkahely is segített. (Anyaggal,fuvarral stb.) Ha megvolt a lakás,akkor sokan vettek hobbit,esetleg kocsit is.

Igaz,hogy nem éltek nagylábon,nem jártak minden hétvégén szórakozni,nem vettek meg minden divatos dolgot,nem jártak márkás cuccokban,mert fontosabb volt az önálló lakás.,Sőt még a gyerekeket is INGYEN tudták egyetemre járatni.

Soha nem hallottam,hogy bármelyik szülővel vita lett volna amiatt,hogy segítettek a gyerekeiknek. Ez csak újabban lett divat.

A rendszerváltás óta viszont,ha a szülő nem milliomos,vagy nem magasabb az átlagnáál a jövedelme, egy fiatal párnak esélye sincs lakáshoz jutni.

Régen a gyerekek úgy érezték nem csak jogaik hanem kötelességeik is vannak.

Örültek ha kaptak, de nem követelőztek.

Az együttélés azért is ment mert a fiatalok képesek voltak tolerálni, alkalmazkodni.Manapság ez már kiahalt tulajdonság.