Mit tegyek, hogy könnyebb legyen a családomnak?

25 éves vagyok, nem pszichológushoz kell járnom (mert nem lelki gondjaim vannak főként, hanem mentális betegség) hanem pszichiáterhez és igen, ott voltam már, de jelenleg nem szedek gyógyszert, gondolok itt antidepresszánsokra és nyugtatóra. Persze, próbálok máshogy viselkedni, ha ideges vagyok vagy rossz állapotban vagyok akkor nem emberek közé menni, attól függetlenül néha minden előjel nélkül rám törnek ezek a hangulatingadozások amikkel kellemetlen helyzetbe hozom őket, például egyik percről a másikba a bolt közepén egy síró vagy éppen düh roham, ilyenkor próbálok egyedül lenni vagy hazamenni, de az egyedüli közlekedéssel is vannak sokszor problémáim, többnyire a párom kísér el mindenhová emiatt. Még gyerekkoromban alakult ki ez az egész, pontosan már nem emlékszem mikor, sok nehéz helyzetben voltam egyedül, rendszeresen féltem, úgy éreztem nem volt kibe kapaszkodnom, gyerekként is folyamatosan szorongtam. Olyan segítségre lennék kíváncsi, hogy amíg nem tudok otthonról elmenni, hogy azzal javítsam ezt a mostanra borzalmasra kialakult helyzetet, addig mi az, amit tudok tenni esetleg? Nem gondolom megoldásnak, ha minden nap nyugtatót szedek amíg nem tudok valamerre elmenni, de azt sem tartom megoldásnak, ha nekik lesz miattam valami bajuk vagy teljesen tönkremegy az életük emiatt. Van valamilyen átmeneti megoldás (a nyugtatókon kívül) ilyenkor? Hobbi, sport és egyebek amik miatt másra koncentrálok már próbálva volt. A munkahelyemen is egyre nehezebb titkolóznom, hogy miért vagyok minden reggel kisírt szemekkel olyan állapotban ahogy. Kilátástalannak látom a dolgokat egyenlőre.

Gondolkodtam ilyen "bent lakásos" intézetek terén is, bár nincs velük semmilyen tapasztalatom és fogalmam sincs munka mellett hogyan működne ez, azonban egy időre megoldhatnám azt, hogy ne kelljen minden nap hazamenni és mások terhére lenni. Ha esetleg önként szeretnék egy ilyen helyre menni, akkor onnan járhatnék dolgozni? A munkahelyem ezt megtudná?

Átmeneti "szállás" miatt mennék főként, hogy legyen hol laknom egy kis időre és mivel van is problémám be is feküdhetek elvileg. Muszáj megoldanom azt, hogy lehessek valahol, akkor is, ha nem a legjobb megoldás amíg a párommal ki nem találunk valamit vagy nem tudunk szerezni olcsón helyet.

Nem csak a családról van szó, persze elsődlegesen azt szeretném, hogy otthon javuljanak a dolgok legalább egy minimális szinten, de tudom jól, hogy akinek nincs ilyen problémája, az nehezebben lát ebbe bele, ők is nem véletlenül hiszik azt, hogy direkt csinálom, egyszerűen tudom, hogy egy józan ember nem tud mást hinni ezzel kapcsolatban, számukra elkezelhetetlen milyen érzés mikor úgy érzed a falak összenyomnak, mikor 2-3 napig nem alszol mert annyira félsz, szorongsz. Próbáltak régebben megértőek lenni, de azt is el kell fogadnom, hogy nagyon nehéz együtt élni egy erős hangulatingadozásokkal rendelkező beteggel, nem tudják ezt kezelni, nem szakemberek, az évek során pedig bizonyára belefásultak, aztán csak rosszabb lett a helyzet, főleg, hogy mostanra úgy vannak vele "pszichiáterhez csak az őrültek járnak" és többször is megkapom, hogy zárt osztályon lenne a helyem mert nem normális ez vagy az. Tudom, hogy nem normális, sokat szenvedek miatta, de a családomban is van rossz egészségügyi állapotú ember és azt mondják miattam lesz sokszor rosszul, mert nem tudja elviselni, hogy ilyen vagyok és én nem szeretném ezt, félek, hogy valami baja lesz ha továbbra is ennyit veszekedünk. Többször tettek utalást, hogy menjek el, a fizetésem nagyon kevés, de amíg valami megoldást nem találunk, úgy gondoltam egy ilyen intézménybe legalább más betegek és toleráns szakemberek között lennék.