Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális, hogy fel tudnám rúgni?

Normális, hogy fel tudnám rúgni?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Amióta az eszemet tudom, apámmal sosem volt jó a kapcsolatom. Gyerekkoromban is folyamatosan beszólogatott, lelkileg terrorizált. Tulajdonképpen egy jó emlékem sincs vele kapcsolatban. Amikor nagyobb lettem akkor is ugyanez ment, csak akkor azzal a különbséggel, hogy minden téren megpróbált nekem ártani, keresztbe tenni, direkt tönkretette a dolgaimat (pl.a szobámban lévő üvegasztal közepét is összekarcolta, amit nyilván nem vallott be, volt olyan ami simán "magától" kettétört a polcomon). Amikor felnőttem, akkor már nyilván visszaszóltam, nem hagytam magam, nem tudott ezzel mit kezdeni. Olyankor volt, hogy nekem jött, amit természetesen nem hagytam és igen, volt hogy dulakodtunk.

Anyu ebből az egészből keveset látott, mert általában 2-3 munkahelyen dolgozott, hogy legyen pénz. Amikor lett párom, akkor mégrosszabb lett a helyzet. Neki is beszólogatott, az elején (rám való tekintettel) csendben maradt. Mivel marha nagy a ház, így beköltöztünk a másik felébe (ikerház). Ha valami elromlott bárhol, akkor barátom csinálta meg, a kertet is mi tartottuk rendben, igazából apám egész nap a tévé előtt ült, vagy netezett. Ellopta, majd eladta az aranyaimat, folyamatosan eltűnt a pénzünk és a kajánk is, a gyógyszereinkkel együtt. Néha még dezodorok vagy hajzselék is eltűntek.

Aztán anyu egyre többet volt itthon és neki is kezdett elege lenni. Egyre több volt a vita, neki is tűntek el dolgai, míg egy szép nap fogta és kivágta itthonról. Nyilván a költözés alatt még elvitt ezt-azt ami nem az övé volt. Ellenem fordította a nagyszüleimet, akik úgy haltak meg, hogy évekig nem beszéltek velem.

Most összejött egy fiatalabb nővel (40 kb), akivel lett egy közös gyerekük. A minap egy közösségi oldalon apám adatlapjára tévedtem, ahol hosszú kommenteken keresztül arról áradoznak, hogy milyen mintaapa és így viselkedik egy igazi apa a kislányával, mert egy rendes férfi mindig hercegnőként kezeli a lányát. Akkor elöntötte az agyamat a foooos és tzdtam volna ezt-azt írni a képei alá, de szerencsére nem tőle örököltem az eszemet, így hamar lenyugodtam.


Valahol bűntudatom is van, mert egyáltalán nem hiányzik, csak haragot érzek és emiatt a képmutatás miatt szívesen fel is rúgnám a Holdra. Engem sosem vitt sehova, még a játszótérre sem, ezzel a gyerekkel meg folyamatosan megy mindenhova. Nem vagyok féltékeny, csak nem értem én mivel voltam másabb 2-3 éves koromban és vajon mit ártottam neki. Ilyenkor irigylem azokat, akiknek normális apjuk van.

Szóval csak undort és haragot érzek és arra vagyok kíváncsi, hogy más is volt-e hasonló helyzetben. Megbánják ezt egy idő után vagy ő is annyira carik rám élete végéig, mint én rá?



2017. febr. 3. 12:12
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
29N
2017. febr. 3. 12:13
 2/12 anonim ***** válasza:
82%
Nagyjából alteregom vagy. Annyi hogy nekem elmondhatatlanul fáj
2017. febr. 3. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
96%

Teljesen normális, amit érzel, és tudom, hogy milyen nehéz feldolgozni, ha egy "apa" ilyen.


Leírom az én sztorimat, bár nem tudom, neked ez miben segít.

Apámnak az első házasságából született két fia, de elváltak, mivel félrelépkedett. Innentől a két gyerek nem is létezett, még láthatásra se ment, és gyerektartást se szeretett fizetni.

Anyám ezt tudta, mikor megismerkedtek, de persze elhitte, hogy teljesen megváltozott. Nagyon akart tőle is gyereket, ez lettem én. Hatalmas boldogság, hogy kislány, ment a játék, hogy ő lett a mintaapa. Csak annyi, hogy akkor még nem volt facebook.

Aztán a mintaapa ugyanúgy bejelentette anyámnak is, hogy ő másba szerelmes, és lelépett.

Pár évig még kb. fél évente, évente jött láthatásra, de tíz éves korom óta nem láttam.

Addig ugye az új nőnek is csinált egy gyereket, akinek megint csak beadta ezt a teljesen megváltozott, és már mintaapa dumát, és itt nálam megszakadt a film, mivel többé egyikükkel se találkoztam.


De azért tanultam annyit a történelemből, hogy ha esetleg elvált apával ismerkednék, és azt látom, hogy a gyerekével nem tartja a kapcsolatot, nem jó apa, akkor nem akarok tőle semmi komolyat. Megváltozni senki nem fog, főleg nem felnőtt fejjel.


A helyedben nem foglalkoznék velük. Még bármi lehet. Lehet, hogy ennyi idő alatt tényleg benőtt a feje lágya, és most akarja pótolni az "új gyerekkel" azt is, amit neked nem adott meg, és a bűntudatát is rajta éli ki. De az is lehet, hogy rájön újra pár év után, hogy ő mégsem pont így gondolta ezt az apaságot, és otthagyja őket is a fenébe.


Azt pedig te is tudod, hogy nem ártottál neki semmit, és nem a te hibád, hogy ilyen az apád. Úgyhogy próbálj meg túllépni az egészen, felnőttként nem kattoghatsz örökké azon, hogy milyen volt a gyerekkorod.

2017. febr. 3. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
91%
Örülj neki, hogy apád most másokat boldogít.
2017. febr. 3. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
12%
Akit terrorizálnak, az felnőttként nem marad otthon, pláne nem viszi oda a "párját". Ha ott maradtál, akkor hiszti.
2017. febr. 3. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
3%

"Normális, hogy fel tudnám rúgni?"


A kérdésed alapján te is igencsak agresszív valaki vagy, semmit nem vethetsz a szemére!

2017. febr. 3. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Azért maradtam otthon, mert nem akartam megvárni amíg a fél házat szétlopkodja, nem mellesleg az én nevemen van a ház, amihez neki semmi köze mert egy fillért nem rakott bele soha, nyilván nem én fogok menni. Ráadásul anyu már mondogatta amikor kilopta a pénztárcájából a pénzt, hogy legyek türelemmel, mert ki fogja rakni. Ennyit a hisztiről. ;)

De nem olyan kötekedős emberek véleménye érdekelt, akik itt élik ki a perverz vágyaikat, hanem olyan emberek véleménye érdekelt, akik hasonló helyzetben voltak.


Mellesleg ha nem ide költözünk a külön lakrészbe, akkor el kellett volna adni a házat, mert apám az ellopott pénzek mellett a fizetése negyedét is letagadta, viszont a fűtést szerette ha kell ha nem bejapcsolni, meg a vizet folyatni.


Ja és igen, agresszív vagyok, mert éveken keresztül lopkodott és próbált szívatni ahol csak tudott, így igen, a képmutatásèrteg tudnám csapkodni. ;)

2017. febr. 3. 18:28
 8/12 A kérdező kommentje:

#3! Igen, én sem állnék össze olyannal aki nem tartja a gyerekeivel a kapcsolatot vagy nem úgy viszonyul hozzájuk ahogy azt egy apának kellene. Lehet, hogy idővel azt a gyereket is hanyagolni fogja, most egyelőre jól megvannak az új nővel. Egészen addig amíg fel nem élik a nagyszüleim örökségét, utána gondolom már nem lesznek annyira vidámak.

Sajnálom, hogy másoknál is hasonló a helyzet...én mondjuk abból a szempontból "szerencsés" vagyok, hogy egyáltalán nem hiányzik. Tényleg csak akkor nyílik ki a bicska a zsebemben amikor meglátom, hogy mekkora mintaapa...

2017. febr. 3. 18:33
 9/12 anonim ***** válasza:
6%
Az a gond, hogy te ugyanúgy viselkedsz mit ö, azaz te sem leszel különb.
2017. febr. 3. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Ha már elköltözött onnan neked meg saját életed van akkor szard már le magasról. Keress valami sportot vagy szabadidős tevékenységet amivel le tudod magad fárasztani. Hidd el sokat segít.


Sok embernek kell szarban felnőnie, de mikor végre a saját útjára lép akkor már ne verje magát még mindig a régi szarokkal, mert azzal csak végleg lesüllyed.

2017. febr. 3. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!