Férjemmel 20 évig éltünk együtt, jelenleg 2 éve külön költöztem. Szeretném a válást elindítani a vagyonmegosztással együtt. A dilemmám az lenne, hogy a házat együtt épültük fel, viszont a férjem nevére került mi jár?
Kedves 8-as!
Éppen most volt a családunkban ilyen eset, hogy az egyik szülő telkére építkeztek.
Felbecsülte az ingatlant egy független szakértő, a telek árát levonták az értékből, az azé lett, akinek a szülei adták és a maradékot el kellett felezniük.
Nem volt benne semmi probléma.
Sőt!
Ha anno az egyikük szülei MINDKETTŐJÜKNEK ajándékozták a telket (mondjuk nászajándék gyanánt) akkor hiába, hogy egyik fél szüleié volt, mivel KETTEN kapták, az is feleződik.
"Még egy kérdésben segítsetek nekem, van-e jogom bemenni a házba bármikor, illetve bele szólhatok-e abba, hogy ki mehet be és költözhet oda? Szerinte egyikhez sincs,de mivel felét jogosnak érzem így úgy gondolom míg nem fizet ki, jogom van bemenni és megszabni ki költözhet oda."
Elvileg jogod lenne bemenni, de ha már két éve nem élsz ott, akkor ennek alapján bele lehet kötni ebbe a jogodba.
Ehhez nem érdemes ragaszkodni, mielött egy ügyvéddel beszélsz, mert adott esetben ebböl lehetnek problémák.
Abba viszont nics beleszólásod, hoyg ki lakhat ott, ileltve ki mehet oda, mert ehhez elég az egyik tulajdonos beleegyezése, ebben az esetben a férjedé.
Viszont elvileg kérhetsz a beköltözött valakitöl lakáshasználati díjat.
Szerintem nem szabhatod meg, ki költözhet oda, hiszen a felével mindenképp a férjed rendelkezik. Ha van még bent ingóságod, oda vagy bejelentve, elvileg bemehetsz, de lehet, hogy ehhez kellene papír, legalább annyi, hogy per alatt áll az ingatlan.
Azt is kérdezd meg az ügyvédtől, hogy ha te két éve nem tudsz élni a tulajdonjogoddal, a terheket viszont fizeted, akkor jár-e valamilyen térítés.
16-os: "Miért nem ő megy el onnan és te maradsz a gyerekkel?"
Miért menne el a férj, neki joga van ott élni, söt ha a kérdezö visszaköltözne - amihez joga lenne - , akkor sem köteles a férj kiköltözni. Ezen kivül akár az élettársa vagy alkalmi barátnök is lakhatnak ott, ha a férj megengedi.
Akkor is a fele jár, ha az egyik egy fillért sem adott bele soha, kivéve ha volt házassági szerződés. Egyetlen esetben lehet eltérni, ha házassági különvagyon is szerepelt mint alaptőke, akkor az nem számít bele.
Ha tehát Janinak a házasság előtt volt egymilliója és utána felvettek még hozzá közösen 9 millió hitelt Jucival egy tízmilliós házra, akkor a vagyonmegosztás alapja 9 millió Ft, azaz 4,5-4,5 mindkét félnek + egymillió Janinak.
Nálatok nagyon egyszerű lesz a vagyonmegosztás, nem pazarolnám a pénzt ügyvédre mert tök egyértelmű a helyzet. Elő kell kotorni minden iratot és ingyenes bírósági panasznapon előadni a dolgot. Aztán befizeted az illetéket és mehet a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!