Gyerekkel együtt vagy külön?

A gyerekeknek közös lakást venni elég sok hátulütőt tartogat magában. Eleve csak akkor jöhetne a szóba, ha a tesók jól kijönnek egymással, és nem megy a testvérharc, mert különben halomra "ölik" egymást egyedül.

És mi lesz később, ha családot alapítanak? Melyik gyereké lesz? A másik hova megy?

Láthatóan egyáltalán nincs határozott elképzelésed a jövőről, és feltett szándékod, hogy életed végéig ellásd és pátyolgasd az összes utódod. Ez nagyon rendes és becsülendő dolog, csak nem célravezető. Közös lakásból, öröklésből, haszonélvezősdiből, ezekből mindig csak a baj van, akármilyen a viszony a családtagok között. Amennyiben nem a nyakatokon akarnak lógni a gyerekeitek 40 éves korukig, úgy valószínű, hogy előbb-utóbb a saját útjukat szeretnék járni.

A legjobb az lenne (gondolom bőven van pénz kecóra, ha felmerült több lakás vásárlása), ha egy házat vennétek, akár kétszinteset, sok szobásat, és amíg a "gyerekek" a saját lábukra állnak, addig természetesen ott lakhatnának. Ünnepekkor pedig hozzátok mehetne mindenki, bőven lenne hely. Aztán ugyanúgy rájuk lehet hagyni, ha eljön az idő.

Mindenképpen szerencsés, ha valakinek segítenek a szülei, és bizony sokszor szükség is van rá, de én azt vettem észre, hogy akinek, khm, mindent a feneke alá tesznek, annak sokkal-sokkal nehezebb dolga lesz, ha valamit egyedül kell megoldania.

Teljes mértékben támogatnám a gyerekeimet mindenben, de már családon belül is tapasztaltam, hogy ha 20-21 éves koráig nem kezdjük el noszogatni őket az önállósodás felé, akkor évről-évre nehezebb lesz, és a végén ott tartunk, hogy a harmincéves fiaink még nálunk laknak és eszük ágában sincs elköltözni.

Én nem gondolom, hogy egy fiatal, ha van lehetősége tanulni, akkor ne tudna kis segítséggel elindulni. Amíg a szükséges dolgokban segítünk, és még ott van előtte a rengeteg lehetőség és esély a saját életének felépítésére, addig felesleges ezt helyette megtenni.

De persze én csak magamból indulok ki, fiatal fejjel még úgy gondoltam nyilván, hogy hú, mekkora királyság, ha kapok lakást meg autót, mennyire zsír, hogy eltartanak... viszont ha ez megtörtént volna, akkor most rengeteg tapasztalattal, sok rossz, de még több jó élménnyel lennék szegényebb. De főleg tapasztalattal... nem voltak egyszerűek a hónapok, amikor azt sem tudtam, hogy éppen melyik országban kapok munkát és találok lakást, de most már nem sok olyan akadály lehetne, amit ne tudnék átlépni. De aki sosem küzd semmiért, az az elsőnél általában feladja.

Bocs, ha hosszú volt.

Ha kirepülés előtt vannak a gyerekek, akkor költözésig már nem adnám el a jelenlegi lakást, ha nem muszáj. Akkor magamnak vennék egy akkorát, amekkora nekem kell, félretennék egy vésztartalékot magamnak, a fennmaradó részt pedig elfelezném közöttük. Lakásra nyilván nem elég, de önerőnek, törlesztésbe beforgatásnak, albérletre vagy félretenni későbbre jó.

A közös vagy közös használatú tulajdon tényleg sok probléma forrása lehet, főleg egy másfeles két testvérnek: ha már ragaszkodnátok ehhez, akkor két szobás, mert abban legalább mindkét gyereknek lehet privát szférája.

Azt meg, hogy a nyakukra jársz (akármilyen segítő szándékkal is) gyorsan felejtsd el! Ha önállósodnak, önállósodjanak! A felnőtté váláshoz az is hozzátartozik, hogy legyen kaja a hűtőben, legyen főtt étel és meg legyen szerelve a csap.

"minden nap ott lennék,van e kajájuk,rend van e,stb! "

Na ezt ne, mert így nem fognak soha felnőni!

BÍZZ bennük!

Normális esetben a 27 évesnek, ha eddig veled lakott, kéne legyen spórolt pénze (vagy eddig elszórakozta az egész fizetését?). Kapja meg a rendelkezésre álló összeg egyharmadát, tegye hozzá a sajátját és vegyen belőle magának.

A kicsivel vagy együtt lakni, és később majd újra eladni a lakást, amikor ő összegyűjt egy jelentékenyebb összeget, vagy (ha vállalja), akkor egyharmad részt kiadni neki, vegyen föl melléje hitelt és legyen lakása abból. A harmadik harmadból pedig magadnak vegyél lakást.

Mellesleg: felnőtt emberek a gyerekeid. Miért idegenekkel beszéled ezt meg, miért nem őket kérdezed meg, hogy ŐK (!!!) mit szeretnének?

Az meg rendkívül rossz ötlet, hogy naponta odajársz a nyakukra. Szerencsére az én anyukám ennél bölcsebb volt, így is éppen elég vitám volt vele.