Egykék! Csak én érzem így magam?

Egyke vagyok és nem zavar.

Van két unokatesóm (2 és 8 évvel idősebbek), velük mondhatni testvéri a viszonyom. Ráadásul barátaim is vannak.

A lányom csak félig egyke, mert a férjem révén van egy idősebb testvére. De nem tervezünk több gyereket.

Nála a tesókérdés is megoldott, mert "hiszen ott van neked X, ő a nővéred" érvelésre ő sem erőlteti a dolgot tovább.

Egyke vagyok és én imádom. Nem idegesít senki, a szüleim szeretete csak az enyém, mindent én kapok meg, nem kell osztozkodjak. Igen, önzőn hangzik, de rengeteg osztálytársam nap mint nap veszekszik, verekedik a tesójával, nekem ez a stressz nem hiányzik. Meg aztán nem biztos, hogy a testvéri szeretet megmarad. Szomszédunk folyamatosan marakodik a testvérével, sokszor hallom, hogy otthon szídja őt és a halálát kívánja.

És nem vagyok magányos. Rengeteg barátom van, akiket szeretek, mintha a testvéreim lennének. Én sem tervezek egynél több gyereket felnőtt koromra.

Egyszerűen imádok egyke lenni, szerintem sokkal több előnye van, mint hátránya.

Mondjuk nekem van két féltesóm, de velük eddig nagyjából háromszor találkoztam egész életemben, még az iskolatársaimat is jobban ismerem, mint őket.

Ráadásul gyerekként volt egy "testvérpótlóm", ugyanis a szomszédban lakott egy lány, aki csak 8 hónappal volt fiatalabb, mint én, 11 éves koromig össze voltunk nőve, ő volt a legjobb barátnőm. Aztán én elmentem egy gimibe, ő pedig maradt általánosban, de mindig tartottuk a kapcsolatot, és most ő is átjött ugyanabba a gimibe. Igaz, most ő is el van a saját osztálytársaival, meg én is az enyémekkel, de szoktunk beszélgetni, meg csetelni facen.

És nekem ott voltak még az unokatesóim, az egyik 10, a másik 8 évvel idősebb, de van egy 2 évvel és egy 5 évvel fiatalabb is. Mindenkivel nagyon jóban vagyok, támogatjuk egymást, főleg a nálam kisebbekkel és a 8 évvel idősebbel jó a kapcsolatom.

Szóval úgy érzem én egykeként is voltak "testvéreim".

Nem számít, hogy van-e testvéred, ha olyan kapcsolatokat alakítasz ki magad körül, amelyekben boldog vagy. Hidd el, ha most születne testvéred (nem láttam, hogy írtad volna a korodat, de a már biztosan vagy 10 éves, szóval a korkülönbség alsóhangon 10 év lenne), akkor azt már nem tudnád úgy megélni, mintha kisgyerekként lettetek volna tesók. Nem lesz veszekedés egy játékon vagy csokin, nem lesz verseny a csúszdáig, nem lesz együtt pocsolyába ugrálás vagy zsírkrétával falfirkálás. Persze ezeket mindet csinálhatod tizenévesen is, de nem olyan érzés lesz, mint gyerekként. Szóval most már kár is keseregni ezen, nem tehetsz semmit sem, sőt gyerekként sem tehettél volna semmit az "ügy" érdekében.

Nagyon nem szeretem azokat az embereket, akiknek valami csekélység az életük problémája, főleg, ha akkor sem tudnának rajta változtatni, ha piros hó esne (és ezt ők is tudják). Nem azért nem szeretem őket, mert nekik nincsenek bajaik és irigylem őket, hanem mert egy apróságot állítanak be katasztrófának. Csak keseregnek, eljátsszák a hattyú halálát.

Ha úgy érzed, hogy TÉNYLEG ez áll életed középpontjában, nem tudsz rajta túllépni, akkor beszélj erről a szüleiddel/barátaiddal, hátha tudnak segíteni, végső esetben orvosi segítséget (pszichológus) is igénybe vehetsz.