Mit tegyek? Már reménytelennek érzem a helyzetet.

Mit tegyek ha alig bírok itthon lenni. Nemcsak a szüleimmel van a gond de a testvéreim is rendesen szívják a vérem. A családból szerencsére nem bántalmaz fizikailag senki de mentálisan úgy bántalmaznak mintha fizetnének nekik érte. De komolyan, rendesen nem telik el úgy nap, hogy ne sírnám duzzatra a szemem. Ma is rendesen összevesztem a szüleimmel pedig csak le akartam velük ülni, hogy normális ember módjára megbeszéljük a konfliktusokat és, hogy kompromisszumot kössünk. Én ugyanis teljes mértékben hajlandó lennék arra. Nem vagyok rossz gyerek. Mindent megcsinálok a ház körül ha megkérek de soha annyit se mondanak, hogy köszönöm...csak a hibát keresik a munkámban, hogy mit tudnának leszólni. Naszóval a tanulás az ami nálam kicsit necces. Megértem amikor arra panaszkodnak viszont az tényleg rosszul esik mikor tudják jól hogy tanulási rendellenességem van és nekem tízszer olyan nehéz megtanulnom két mondatot mint egy átlagos velem eggyidősnek. Minden nap szóbajön, hogy tanulhatnék jobban. Amire én törekszem is ugyanis minden nap hosszú órákig ülök a könyv és füzethalmazok fölött de sajnos nem sok arad meg a rendellenességem miatt. Aztán gye jön az, hogy én soha nem tanulok semmit az ég világon soha. A lényeg, hogy mivel nem vernek meg semmi a gyámügyhöz nem mehetek. Elszökni meg nem akarok (bár azért gondoltam rá) mert abból rosszabb sülhet ki. Megbeszélni a dolgokat pedig hááát.... csak ugy kb 6-7 éve próbálkozom de semmi erdmény. Ne értsetek félre azért hálás vagyok hogy eltartanak de ha szabad élnem ezzel a szóval ebben a lelki terrorban kicsit nehéz élni. Amiket leírtam abból nem biztos hogy kiderül milyen rossz ahelyzetem de próbálkoztam normális szöveget összeírni. De sajnos a rendellenességem miatt a megfogalmazás is necces. A helyesírási hibákért előre is elnézést kérek. Szóval ha valakinek van valami jó tanácsa mit tegyek azt megköszönném ha leírná. 16/L