Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Azt hiszem bepillantást...

Azt hiszem bepillantást nyertem egy normális család életébe, és most össze vagyok zavarodva?

Figyelt kérdés
Nagyon légyszi normális válaszokat, mert kicsit sokkolt állapotban vagyok. Szóval, 14 éves vagyok, egy vidéki kisvárosban élek a szüleimmel és az 4 testvéremmel. Budapesten él a nagynéném, aki anyukám testvére, a férje, és a két gyerekük. Én még nem nagyon találkoztam velük, bár kiskoromból emlékszem a nagynénémre. Nem vagyunk valami barátkozós család, bár itt a városban eleve elég magának való mindenki, amit én eléggé utálok. Valahogy eszembe jutott és kérdezgettem anyát, de mondta, hogy nincsenek jóba, ne is zavarjam ezzel, úgyhogy gondoltam megkeresem Facebookon. Nagynehezen megtaláltam, mert elég átlagos nevünk van, és ugye házas is. (de -né, szóval lánykori vezetéknév alapján meglett). Bejöltem, láttam, hogy velem egykorú gyerekei vannak, így bejelöltem őket is, hogy van e kedvük barátkozni, ami olyan jól sikerült, hogy megbeszéltük, hogy jó lenne találkozni. Mondtam a tesóimnak is, de nagyon maguknak valók, ezért nem voltak rá vevők. Na felhoztam anyának, hogy szeretnék találkozni velük, amibe egy veszekedés és sok szájhuzogatás után belementek apával, de mikor. Az volt a baj, hogy drága a vonatjegy, stb, de azt mondták azt kifizetik nekem, úgyhogy ezután kifogytak az érvekből. Igazából nagyon hülyén érzem magam a látogatás óta. Tudom, hogy piti dolog, de sokat olvasgattam róla aztán is gyakorin, de nagyon hülyén éreztem magam, amikor pl. asztalnál ettünk, vagy, hogy normálisan volt megágyazva mindenkinek, vagy, hogy eleve van kaja a hűtőben. Szóval nálunk mindenki ott eszik, ahol akar, igazából ünnepekkor se ülünk össze, vagy kaja nem igazán van. Menzásak vagyunk, de úgy főtt kaja csak hétvégén van, amiből marad hétfőre, de aztán leginkább magának oldja meg mindenki az étkezését. Vagy pl. a mi szobánkban van egy kanapé és én azon alszom egy díszpárnán és egy pokróccal takarózóm be, pzsamam sincs, melegitőben és pólóban alszom, de azokat kintre is hordom. Én ezekért nagyon furán néztem, még egy kis "beszólást" is elejtettem pl. az ágyazás miatt, amit nem annak szántam, csak kicsúszott a megszokás miatt. Ami nagyon furcsa, hogy okosak a nagynénémék. Pl. megmutatták a várost, és egy szobornál az unokatesóim megkérdezték, hogy ki az és elkezdett a nagynéném mesélni. És megint a furcsa érzés: Kinek? Minek magyarázza? Meg minek? És a gyerekek figyeltek, meghallgatták. Én meg nem igazán érettem az okát. (Nálunk is vannak szobrok, meg múzeum is, de mindenki elsétál mellettük, én pl. sose voltam. Igazából nem jellemző, hogy szükség lenne arra, hogy az ember okos legyen, mert senkinek nincs olyan munkája, amihez kellhetne. Anyukám pl. bolti eladó, apa. autószerelő.) Szóval most ne nézzetek hülyének, össze vagyok zavarodva. Első éjszaka után nagynéném a konyhában tett vett, kész reggeli volt, amikor felkeltünk és megint mindenki asztalhoz ült. Zavart is a dolog, fölösleges időhúzásnak éreztem, ugyanakkor élveztem is. Meg ők beszélgetnek is. Tehát megint hülye dolog, de hazajött a férj munkából, megkérdezte: "Milyen napod volt?", Ő meg mesélte, és a nagynéném meghallgatta. Szóval őszinténszólva én furán néznék, ha valaki elkezdené magyarázni a napját, mert minek? Miért kell elmesélnie? És miért kell nekem azt tudni? De ugyanúgy anyám is biztos nézne, ha leállnék vele beszélgetni. Értitek mit próbálok mondani? Olyan hülyén érzem magam. Az unokatesóimmal meg társasoztunk, meg beszélgettünk, meg filmet néztünk de pl. az otthoni ruhájuk is úgy hatott nekem, mintha ki lennének öltözve, pedig az utcai ruhájuk sokkal szebb volt. Vagy olyanok, hogy volt otthon egy csomó üdítőjük, amiket nem loptak el maguknak (nálunk nem nagyon van, de ha vesz valaki, azt elteszi magának), és mindenki szépen pohárba töltötte. Vagy pl. nálunk rend van, meg elég nagy tisztaság, és igazából nálunk nagy a káosz ahoz képest, mármint nekem ez normális, csak pl. mi ledonjuk a dolgokat a földre, vagy nem töröljük le a szekrény tetejét, vagy az olyan polcokat, amiken szobrok vannak stb. Szóval igazából most azon örlődök, hogy mi vagyunk igénytelenek, vagy ők úrizálnak e? Mióta hazaértem, ilyeneket csinálok, hogy "Mi van, ha leülök az asztalhoz? Most ez normális dolog?" meg ilyenek.
2017. jan. 19. 18:47
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
32%

Most ez engem lesokkolt.😐😐

Főleg az, hogy anyukád ennyire nem anya, nem teremt számotokra otthont. Nem csupán hétvégén kell főzni, meg azt sem értem, hogy miért mindenki magának oldja meg a hétköznapi betevőjét??!

Nagyon oda kell figyelni a tisztaságra, mosogatás, porszívózás, a rendre! Nem csak azért mert így jobban is érzed magad, de így nem terjednek a baktériumok.

Másrészt ti nem huzatoltok? Semmi ágynemú? Pedig így higiénikusabb lenne.

A nagyanyádéknál normális minden, ott tényleg úgy viselkednek egymással, mint ahogy egy család. Ezt hívják otthonnak, ahová szeretsz hazamenni, ahol kommunikáltok egymással, nem pedig egymás mellett éltek.

:( szomorú, nem a te hibád, szüleidnek kellene ezt az otthont megteremteni, megmutatni dolgokat.

2017. jan. 19. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 anonim ***** válasza:
29%

Én vagyok a mocskos szájú. De annál inkább igazat mondó, aki nem buksisimivel akarja elhitetni veled, hogy az a jó, ahol most vagy...

Legszívesebben fognálak kérdező és elvinnélek magamhoz (egyébként a mocskos szám ellenére ami mutatja az indulataimat ilyen téren egy nagyon is kultúrált nő vagyok) minden látszat ellenére, pont ezért is háborító fel az, amiről te írsz, amit itt tapasztaltam.


Én sajnálom az ilyen sorsú gyerekeket, és legszívesebben fognálak és elvinnélek magamhoz és faragnék belőled egy My Fair Lady-t! :D


Nálam aztán megtanulhatnál szépen késsel, villával enni, hogyan kell leülni egy asztalhoz, hogyan kell társalogni, hogyan kell kommunikálni, megtanítanám neked mi az a művészet, kultúra, és hogy fogékony legyél rá!


Talán még nem lenne annyira késő, talán még lenne egy-két éved.

Sajnálom, hogy 14 éves kordodban csak "ezt" tudták neked nyújtani a szüleid...


Ennyi erővel akár az utca is nevelhetett volna.

2017. jan. 19. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 A kérdező kommentje:
Utolso! Olvas vissza amiket eddig irtam. Milyen bakteriumok? Nem egy csotanyos ferges helyen lakunk csak nincs tiptopsag. Irtam, hogy en nem huzatolok milvel nincs agyam.
2017. jan. 19. 22:13
 34/51 A kérdező kommentje:
Utolso elotti
2017. jan. 19. 22:14
 35/51 anonim ***** válasza:
19%

Mi az a huzatolás?


Egyébként azt nem én írtam :D


Azt más valaki írta.


De ettől függetlenül - "huzatolhatnál" is -, azaz HÚZHATNÁTOK ÁGYNEMŰT IS, még, ha csak egy kanapén alszol, akkor is!


És nem utcai ruhával bedögleni az "ágyba" és úgy aludni!


Egyébként pedig én nem kizárólag ebben látom a hanyatlás alfáját és omegáját!

Egy dolog az, hogy valahol kosz és mocsok van, mint a disznó ólban, (igen tudom, hogy néha mostok és felmostok), és egy dolog az, hogy egymással a családtagok rendesen kommunikálnak, szeretik egymást, odafigyelnek egymásra, és nem mint a disznók kiterülnek egyik erre, másik arra, és mindegyik éli a maga kis "világát"!

Ezt már bocsoka, de nem nevezik egy családnak.


A család pont attól lesz többek között család, hogy ténylegesen érdekli a másik sorsa, ÉRDEKLŐDNEK, beszélgetnek egymással, és néha persze vitatkoznak, mert azt is kell :)


De nem feltétlenül azon, hogy ki zabálta fel a hűtőből a 10 deka parizert!

Ennél azért komolyabb témák is vannak!


Látod kérdező az a nem normális, hogy olyanokon kattogsz, hogy: "Mi van, ha én most leülök egy asztalhoz? Most ez normális dolog?"


Sajnos az a nem normális, amit ti csináltok.

2017. jan. 19. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 anonim ***** válasza:
91%

Egyszer sajat csaladod lesz es ugy csinalod ahogy te szeretned.

Fel a fejjel ahany haz annyi szokas

2017. jan. 19. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 anonim ***** válasza:
97%

Attól hogy nincs külön ágyad, még szokás huzatolni, ágyneműt használni. Ha hozzám vendég jön, akkor a kanapén alszik, mert ott van hely, de mindig adok neki ágyneműt, sőt még alvós göncöt is, ha nincs neki. A saját gyerekemnek pedig alap, hogy nem egy "nesze pokróc aluggyá" megoldást választanék, hanem neki is lenne saját ágyneműje.

Szomorú, hogy 14évesen kell látnod, hogy élnek normálisan az emberek. Viszont még nem késő változtatni, attól, hogy a te családtagjaid csak egymás mellett éldegélnek, te élheted az életed másként, viheted többre mint a szüleid, lehet műveltebb, lehet jobb szakmád és a leendő gyermekeidet nevelheted szeretetben, érdeklődéssel.

2017. jan. 19. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 A kérdező kommentje:
De nem utcai ruhaban alszok basszus! Irtam mar! Es attol hogy hosszasan kifrocsogod magad jobb lett valakinek? Felfogtam, szarok vagyunk. Orulok hogy neked jo. Befejezzuk vagy van meg ilyen hosszas mondandod?
2017. jan. 19. 22:35
 39/51 A kérdező kommentje:
Jo hat nekem a pokroc maradt, meg az jo meleg, nagyon szeretem. Olyan a haz hogy nyaron is huvos van bent ezert kezdtem el a pokrocommal aludni.
2017. jan. 19. 22:39
 40/51 anonim ***** válasza:
78%

"kultúrált nő" :DD


Kérdező, az ilyen stílusú válaszokat nyugodtan töröltesd ki, nem is érdemes rájuk reagálni.

2017. jan. 19. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!