Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Azt hiszem bepillantást...

Azt hiszem bepillantást nyertem egy normális család életébe, és most össze vagyok zavarodva?

Figyelt kérdés
Nagyon légyszi normális válaszokat, mert kicsit sokkolt állapotban vagyok. Szóval, 14 éves vagyok, egy vidéki kisvárosban élek a szüleimmel és az 4 testvéremmel. Budapesten él a nagynéném, aki anyukám testvére, a férje, és a két gyerekük. Én még nem nagyon találkoztam velük, bár kiskoromból emlékszem a nagynénémre. Nem vagyunk valami barátkozós család, bár itt a városban eleve elég magának való mindenki, amit én eléggé utálok. Valahogy eszembe jutott és kérdezgettem anyát, de mondta, hogy nincsenek jóba, ne is zavarjam ezzel, úgyhogy gondoltam megkeresem Facebookon. Nagynehezen megtaláltam, mert elég átlagos nevünk van, és ugye házas is. (de -né, szóval lánykori vezetéknév alapján meglett). Bejöltem, láttam, hogy velem egykorú gyerekei vannak, így bejelöltem őket is, hogy van e kedvük barátkozni, ami olyan jól sikerült, hogy megbeszéltük, hogy jó lenne találkozni. Mondtam a tesóimnak is, de nagyon maguknak valók, ezért nem voltak rá vevők. Na felhoztam anyának, hogy szeretnék találkozni velük, amibe egy veszekedés és sok szájhuzogatás után belementek apával, de mikor. Az volt a baj, hogy drága a vonatjegy, stb, de azt mondták azt kifizetik nekem, úgyhogy ezután kifogytak az érvekből. Igazából nagyon hülyén érzem magam a látogatás óta. Tudom, hogy piti dolog, de sokat olvasgattam róla aztán is gyakorin, de nagyon hülyén éreztem magam, amikor pl. asztalnál ettünk, vagy, hogy normálisan volt megágyazva mindenkinek, vagy, hogy eleve van kaja a hűtőben. Szóval nálunk mindenki ott eszik, ahol akar, igazából ünnepekkor se ülünk össze, vagy kaja nem igazán van. Menzásak vagyunk, de úgy főtt kaja csak hétvégén van, amiből marad hétfőre, de aztán leginkább magának oldja meg mindenki az étkezését. Vagy pl. a mi szobánkban van egy kanapé és én azon alszom egy díszpárnán és egy pokróccal takarózóm be, pzsamam sincs, melegitőben és pólóban alszom, de azokat kintre is hordom. Én ezekért nagyon furán néztem, még egy kis "beszólást" is elejtettem pl. az ágyazás miatt, amit nem annak szántam, csak kicsúszott a megszokás miatt. Ami nagyon furcsa, hogy okosak a nagynénémék. Pl. megmutatták a várost, és egy szobornál az unokatesóim megkérdezték, hogy ki az és elkezdett a nagynéném mesélni. És megint a furcsa érzés: Kinek? Minek magyarázza? Meg minek? És a gyerekek figyeltek, meghallgatták. Én meg nem igazán érettem az okát. (Nálunk is vannak szobrok, meg múzeum is, de mindenki elsétál mellettük, én pl. sose voltam. Igazából nem jellemző, hogy szükség lenne arra, hogy az ember okos legyen, mert senkinek nincs olyan munkája, amihez kellhetne. Anyukám pl. bolti eladó, apa. autószerelő.) Szóval most ne nézzetek hülyének, össze vagyok zavarodva. Első éjszaka után nagynéném a konyhában tett vett, kész reggeli volt, amikor felkeltünk és megint mindenki asztalhoz ült. Zavart is a dolog, fölösleges időhúzásnak éreztem, ugyanakkor élveztem is. Meg ők beszélgetnek is. Tehát megint hülye dolog, de hazajött a férj munkából, megkérdezte: "Milyen napod volt?", Ő meg mesélte, és a nagynéném meghallgatta. Szóval őszinténszólva én furán néznék, ha valaki elkezdené magyarázni a napját, mert minek? Miért kell elmesélnie? És miért kell nekem azt tudni? De ugyanúgy anyám is biztos nézne, ha leállnék vele beszélgetni. Értitek mit próbálok mondani? Olyan hülyén érzem magam. Az unokatesóimmal meg társasoztunk, meg beszélgettünk, meg filmet néztünk de pl. az otthoni ruhájuk is úgy hatott nekem, mintha ki lennének öltözve, pedig az utcai ruhájuk sokkal szebb volt. Vagy olyanok, hogy volt otthon egy csomó üdítőjük, amiket nem loptak el maguknak (nálunk nem nagyon van, de ha vesz valaki, azt elteszi magának), és mindenki szépen pohárba töltötte. Vagy pl. nálunk rend van, meg elég nagy tisztaság, és igazából nálunk nagy a káosz ahoz képest, mármint nekem ez normális, csak pl. mi ledonjuk a dolgokat a földre, vagy nem töröljük le a szekrény tetejét, vagy az olyan polcokat, amiken szobrok vannak stb. Szóval igazából most azon örlődök, hogy mi vagyunk igénytelenek, vagy ők úrizálnak e? Mióta hazaértem, ilyeneket csinálok, hogy "Mi van, ha leülök az asztalhoz? Most ez normális dolog?" meg ilyenek.
2017. jan. 19. 18:47
1 2 3 4 5 6
 21/51 A kérdező kommentje:
Nen tudom melyik vagy, de az aki minden gyennynek elhordta anyamat, akkor igen lepontoztalak. Es ha 0-as vagyok akkor az nem aert van mert az igazadat hajtod hanem azert mert ezt bunkon teszed. Ha valamit megtanutam a csaladomban az az hogy a karomkodassal es a bantassal semmire nem megy senki. Ha en tirpakkent rajovok erre neked is mehetne ha mar ennyire lesajnalsz midenki mast
2017. jan. 19. 21:20
 22/51 anonim ***** válasza:
4%

Sajnálom, de nem fogok lakatot tenni a számra. És aminek ki kell jönnie, annak ki kell.

De egyébként mindegy, mert a tartalmán nem változtat. Ugyanez lett volna akkor is a véleményem, ha staniolpapírba csomogolom és átkötöm egy piros masnival.

2017. jan. 19. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/51 A kérdező kommentje:
Nagyapam mondta, hogy attol, hogy a cigány báliruhát vesz, a szaga megmarad. Vegulis ha szepen irod le is egy utolso bunko maradsz aki nem kulonb azoktol akiket szid igazad van.
2017. jan. 19. 21:30
 24/51 anonim ***** válasza:
35%

"Szóval igazából most azon örlődök, hogy mi vagyunk igénytelenek, vagy ők úrizálnak e? "


Igaza volt itt valakinek. Kár, hogy nem lehet visszacsinálni a pontozást. Visszapontoznám nagyon szívesen.

EZ tényleg kamunak tűnik nekem.. Ilyen elbszott család egyszerűen nincs, és mégis van!


- A ruhájukat ledobálják a földre, és ezt nevezi ő tisztaságnak

- Nem takarítanak, tiszta por lehet ott minden, és ezt nevezi ő tisztaságnak

- Étkezés után az asztal nincs letörölve, évezredes koszok lehetnek rajta

- Mint egy hajléktalan ledől a KANAPÉRA (még csak nem is rendes ágy!), és azon alszik kérdező a díszpárnán, meg egy ócska pokróccal, alatta az ő UTCAI RUHÁJA! És így alszik el, ahogy a jó Isten meg..aszta! Nem tudom, ha én hazamegyek, első dolgom ahogy a cipőmet levettem, hogy megyek azonnal kezet mosni, majd pedig átöltözöm otthoni ruhába és nem az utcaiban szambázok...

Főleg nem abban alszok el, mint egy rühes kutya! Miféle disznó módra élnek már ezek... És nem jön rá, hogy igénytelenek??

- Nincs a hűtőben étel, mondván úgy is a menzai koszton leélik az egész életüket.

- Nincs ünnepekkor se étel..........

- Nem ülnek le egy asztalhoz, hanem, mint az ősemberek mindenki szana-szerte-széjjel ki merre lát.... ott zabál. A csirkecsontot, a kenyeret amivel morzsázik, mindent...

- Nem ülnek le egy asztalhoz, NINCS kommunikáció!!! Értitek?! Ez nekem felfoghatatlan, hogy elvileg egy családról van szó, és ezek azon kívül, hogy esznek, tosznak, wc-re mennek és zabálnak, NEM IS SZÓLNAK EGYMÁSHOZ, nincs is közük egymáshoz!!!!


- Szerencsétlen kérdező életében nem hallotta, hogy megkérdezték volna egymástól a családtagok, hogy mi van veled, mi újság, hogy telt a napod? Ez szegénykémnek "fura", hogy az emberek családon belül beszélnek egymással...

Én nem tudom milyen két ősbunkó nevelte, azaz nem nevelte, de az IQ és EQ szintjük a béka feneke alatt van...

Tovább megyek:

- Mindenki magának vesz ételt, és italt??? Dugdossák egymás elől az üdítőt????? Mi vvvan????

- Nem látott még soha olyan a 14 éve alatt, hogy egymást megkínálják, KÖZÖSEN töltenek egymásnak, EGYÜTT esznek, isznak, beszélgetnek, KOMMUNIKÁLNAK????


Ezt nem akarom elhinni!


Meg, hogy kinek, minek magyaráz a nagynénje, amikor elhaladnak egy szobor előtt, és felteszi egyik gyerek a kérdést, hogy ki ez és a nagynéni TUD rá válaszolni, és ELMAGYARÁZZA a gyereknek, hisz ez a normális, hogy mit is látnak!


Ezek meg akárhol flangálnak, csak mint a barmok sétálnak el egyik emlékműtől a másikig, igazából az ilyen embert nem is érdekli, cseszik rá nagy ívben, ÉS NEM IS TUDNA RÁ VÁLASZOLNI!!!


Bunkóciéknak nincs hozzáfűznivalójuk, MERT CSAK ÚGY TENG BENNÜK A KULTÚRA!


Ősembereket nevelnek, és saját maguk is ősemberek módjára élnek a barlangjukban!


Igazából ez a szomorú, hogy ilyen egyáltalán van!!!


Lehet, hogy kemény a mondanivalóm, de ezt másképp nem lehet elmondani bssza meg! Ez annyira felháborító....


Két ekkora kretén szülő, aki idáig juttatta a saját gyereküket. Kérdező te most fogdd be a füled.


De ezt akkor se lehet szó nélkül hagyni, mert annyira felháborító, hogy ilyen van... létezik!


Mint egy lakatlan szigeten BARBÁROK KÖZT NŐTT FEL, teljesen olyan!!!


Se kultúra, se intelligencia, se kommunikáció, semmi! Úristen...


Hálát adok az égnek, hogy én nem!

És elnézést a mocskos számért, de ez annyira felháborító... hogy nem is találok rá szavakat!

2017. jan. 19. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/51 A kérdező kommentje:
Utolso a jo isten aldon meg olvasd mar el mit irtam. Az iromanyod egy reszet nem is irtam sehol, mas reszeben meg kiforgatod ami irok.
2017. jan. 19. 21:51
 26/51 anonim ***** válasza:
8%

A 9-es válaszoló Metioninnal értek egyet.


Ezért haragszol rám, mert én meg kimondom az igazat. Szembesítelek vele azzal kérdező, amit Metionin fogalmazott meg. Te most pontosan ebben a fázisban vagy. És ezért zavarodtál össze.

Felnőttél félig egy bunkó tirpák családban, és most megtapasztaltad a jót, az olyan családot, amit úgy hívnak a szó legnemesebb értelmében is, hogy CSALÁD, és nem csak papíron létező fogalom.


Ez zavar most téged! Nem is kicsit.

Hogy kitekinthettél egy olyan világba, AMIT CSALÁDNAK MERÜNK NEVEZNI, mert ilyennek kellene lennie igazából minden egyes normális családnak!


És nem csak az amerikai filmekben...


Bizony, hogy van ilyen! Már ahol normálisak voltak a szülők is, és ezt a példát és ezt a mintát adják tovább a gyerekeiknek..

2017. jan. 19. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/51 anonim ***** válasza:
14%
Mindig meglepődök azon, hogy felnőtt embereket így meg lehet vezetni, mint a gyk közönségét...
2017. jan. 19. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/51 A kérdező kommentje:
De ki a retkes brant haragszik? :D :D egy suttyo vagy aki engem tirpakoz le. Ertettem amit mondtal, de ha nem ilyen alparian afod elo is ertem. Ennyit mondtam.
2017. jan. 19. 22:03
 29/51 anonim ***** válasza:
86%

Az a normális, ahogy a nagynénédék élnek. Az hogy ti 6-an vagytok egy háztartásban és nem érdeklődtök egymás iránt... na az furcsa. Azért kérdezzük meg a másiktól, hogy milyen napja volt (még akkor is, ha nem érdekel), mert törődünk a másikkal. A testvéreid is azért maguknak valók, mert sose érezték, hogy igazán érdekelnének bárkit is. Ami valljuk be elég szomorú.

Az is furcsa számomra, ahogy a művelt emberekről vélekedsz. pl szobrokat felismerni és tudni pár szót az illetőről, szerintem az alapműveltség része, legyél építő segédmunkás, eladó vagy mérnök. Pl ha neked érdeklődő gyereked lesz és megkérdezi, hogy ez milyen szobor? Te pedig mit mondasz? Ő hagyd már Fiam/lányom, ne érdekeljen, de amúgy se tudom... Na ez ultragáz.

Az, hogy a kanapén van helyed aludni nem baj, de az, hogy nincs saját normális ágyneműd és pizsamád az gáz, és igénytelen. Ezek a dolgok nem a te hibád, hanem a szüleidé. Ők tették számotokra ilyenné a környezetet, tettek tieteket érdektelenné mind egymással, mind a környezetetekkel szembe.

Szar dolog, de ez van, ez az igazság. Nem urizálás, ahogy a nagynénédék élnek, és ez nem is függ az anyagiaktól, hanem szimpla figyelmességek, alap viselkedési normák, mint pl hogy az asztalnál eszünk.

2017. jan. 19. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/51 anonim ***** válasza:
19%
14 évesen aludnod kéne, holnap iskola...
2017. jan. 19. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!