Engedjem a lányomat az anyámhoz költözni?
Teljesen kiborít, ami itthon folyik.
Van egy 13 éves lányom az előző kapcsolatomból és egy 2 évesem a férjemtől.
A nagylányom mellett soha nem volt apa, sajnos, nem tartják a kapcsolatot.
Én az apa hiányát túlkompenzáltam, nagyot hibáztam, elismerem.
Nagyon-nagyon elkényeztettem az anyámmal közösen. Mindent megcsináltunk helyette, mindent megengedtünk neki.
(én pakoltam be még nem régen is az iskolatáskát, szobába viszem a kaját sokszor, gyakran még inni is tőlem kér, nem állna fel és öntene magának, ruháit én készítem ki reggel,stb)
A férjem ezeken rettenetesen kiakad, jogosan).
Nálam is betelt a pohár egy éve kb, azóta csak elvétve szolgálom ki, sok vita van emiatt.
Lányom ilyenkor látványosan megsértődik, sír mint egy ovis, duzzog, nem szól hozzánk, majd anyámnak panaszkodik jól felnagyítva a dolgokat (hogy mi terrorban tartjuk őt, kiabálunk, főleg a férjem). Persze arról már nem szól a fáma, hogy ő is hibás, hogy előtte lett neki szépen szólva 100x.
A férjemmel nagyon sokat vitázunk ezen. Én kérem, hogy ne legyen ilyen temperamentumos, legyen kicsit elnézőbb. Ő meg fortyog, hogy hogy lehetett így elrontani ezt a gyereket.
Az anyám teszi fel a pontot az I-re.
Neki a lányom az isten, ha nála van, még az ételt is a szájába teszi (szó szerint értsd, van hogy ágyba viszi neki és eteti), velem pedig kiabál napi szinten, hogy terrorban tartjuk a gyereket = próbálom kicsit nevelni.
Anyám kitalálta, hogy költözzön hozzá a gyerek és a gyerek is szeretné.
Viszont 80 km távolságról van szó.
Őszintén, a szívem szakadna meg, ha elmenne, de én már nem tudok mit tenni, kevés vagyok, elfogyott a türelem.
Egyszerűen tanácstalan vagyok.
Nem akarom őt elveszíteni, de a mindennapos veszekedésből is elég.
Mit tegyek?
válasza:Ne engedd. Anyukám, a nagymamám és én mindig is együtt laktunk, most pedig, hogy a mamám 24 órás figyelmet igényel, biztos, hogy így is marad. De ha valaha is külön laktunk volna, anyukám pedig hagyta volna, hogy a mamámhoz költözzek... Tuti teljesen összetörtem volna. Nem azért, mert nem szeretem a mamámat, hanem mert képes lett volna a saját anyám arra, hogy elutasítson. Mert ez valamilyen szinten az. Az ember kiben bízzon, ha nem az anyjában. Ez konkrétan olyan, mintha szépen kirekesztenéd az épetedből. Akkor is, ha ő találta ki, hogy költözik.
A nevelés... ha nekem parancsolnak, csakazértsem teszem meg. Ha azonban megbeszélik velem, nyugodt körülmények között, kedvesen, úgy mintha nem nevelés, hanem csak egy baráti beszélgetés történne, akkor szinte bármire hajlandó vagyok
A kamaszok amúgy is lusták, ha nem lett volna elkényeztetve, akkor is hasonló lenne a helyzet.
Próbáld mindig csak egy apró dologra rávenni.
A szobáját meg ne takarítsd, max ha van hozzá elég hely, akkor porszívózz. Majd mikor ciki lesz a barátok előtt, hogy egy disznóólba lakik, akkor úgyis kitakarít.
Javaslom, azt is próbáld megbeszélni vele, hogy ne hívogassa a mamáját a terror miatt, mert nincs terror. De semmiképp se ordibálj és vitatkozz vele, csak rosszabb lesz.
Részedről és a férjed részéről pedig türelem kell. Sok. De legyetek megértők, képzeljétek magafokat a helyébe. Biztos nehéz mist neki, mert hirtelen akartok tőle változást, javulást látni - ezt eddig nem kellet.
Úgy láthatja, hogy vele nincs elegt foglalkozva, nincs eleget szeretve. Néha csak menj oda hozzá és öleld meg. Ugyan ez a kicsire is igaz. Érezzék, hogy szereted őket, de ettől nem vagy a bejárónőjük.
Remélem tudtam segíteni.
15l
válasza:
válasza: válasza:Én megpróbálom kicsit a gyerek helyébe képzelni magam úgy, hogy előrevetítem ettől még: az elkényeztetés borzasztó, ennek persze véget kell vetni.
DE!!! És ez nagy de: eddig ő így élt, ezt ismerte. Egy emberi lény beleszületik ebbe a világba, ő azt látja, amit tanítanak neki. Szóval ő - akármennyire is eltévelyedetten - meg volt győződve róla, hogy ő a világ közepe, és ennek így kell lennie. Anya, nagymama körülugrálja. Azt hitte, mindig így lesz.
Erre mi történt? Jött egy idegen férfi, beköltözött. Aztán jött egy baba is. A férfinek nem tetszik, hogy ő el van kényeztetve (valahol jogosan, valahol nem - ez külön megérne egy misét), a babával foglalkozni kell, anya fáradt és nem tűr már annyit.
Mit gondol a gyerek: idegenek felborították az életemet, és elvették anyukámat tőlem, a nagy meg messze van! (A leírásodból azt veszem ki, előtte vele éltetek, vagy legalábbis közelebb.)
Nem elküldeni kell!
Nem szabad hagyni, hogy elkényeztetett legyen, ez is egyértelmű.
Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a változást egyik napról a másikra kell várni, hiszen mégiscsak 10+ évig így élt. És gyerek még.
Beszélgetni kell neki, magyarázni, bevonni a felnőttebb életbe. Az új férfi pedig ne kiabáljon vele, mert ehhez nincs joga, és ne érződjön egy pillanatig se (még tévesen se), hogy ti, felnőttek összefogtok ellene. Te nem a férjeddel értesz egyet, hanem a lányod mellett állsz, ez így helyes! Meg kell nevelni? IGEN!
Jól csináljátok jelenleg? Szerintem NEM.
válasza: válasza: válasza:Nekem ennek olyan szaga van, mintha szabadulnál a gyerektől. Bocs, hogy ezt így írtam le.
Nem, nem engedném. Nem tudom mi vezethetett idáig, de még nem késő mindig megnevelni. Te gyereked, melletted a helye, nem pedig az anyád mellett.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!