Engedjem a lányomat az anyámhoz költözni?

Teljesen kiborít, ami itthon folyik.

Van egy 13 éves lányom az előző kapcsolatomból és egy 2 évesem a férjemtől.

A nagylányom mellett soha nem volt apa, sajnos, nem tartják a kapcsolatot.

Én az apa hiányát túlkompenzáltam, nagyot hibáztam, elismerem.

Nagyon-nagyon elkényeztettem az anyámmal közösen. Mindent megcsináltunk helyette, mindent megengedtünk neki.

(én pakoltam be még nem régen is az iskolatáskát, szobába viszem a kaját sokszor, gyakran még inni is tőlem kér, nem állna fel és öntene magának, ruháit én készítem ki reggel,stb)

A férjem ezeken rettenetesen kiakad, jogosan).

Nálam is betelt a pohár egy éve kb, azóta csak elvétve szolgálom ki, sok vita van emiatt.

Lányom ilyenkor látványosan megsértődik, sír mint egy ovis, duzzog, nem szól hozzánk, majd anyámnak panaszkodik jól felnagyítva a dolgokat (hogy mi terrorban tartjuk őt, kiabálunk, főleg a férjem). Persze arról már nem szól a fáma, hogy ő is hibás, hogy előtte lett neki szépen szólva 100x.

A férjemmel nagyon sokat vitázunk ezen. Én kérem, hogy ne legyen ilyen temperamentumos, legyen kicsit elnézőbb. Ő meg fortyog, hogy hogy lehetett így elrontani ezt a gyereket.

Az anyám teszi fel a pontot az I-re.

Neki a lányom az isten, ha nála van, még az ételt is a szájába teszi (szó szerint értsd, van hogy ágyba viszi neki és eteti), velem pedig kiabál napi szinten, hogy terrorban tartjuk a gyereket = próbálom kicsit nevelni.

Anyám kitalálta, hogy költözzön hozzá a gyerek és a gyerek is szeretné.

Viszont 80 km távolságról van szó.

Őszintén, a szívem szakadna meg, ha elmenne, de én már nem tudok mit tenni, kevés vagyok, elfogyott a türelem.

Egyszerűen tanácstalan vagyok.

Nem akarom őt elveszíteni, de a mindennapos veszekedésből is elég.

Mit tegyek?