24 évesen 2-es stádiumù emlörákkal diagnosztizáltak. Hogyan tudnám megértetni a családommal, hogy egy kis nyugalomra van szükségem?

Nagyon szeretem a családomat, összetartó kis kolónia vagyunk. Mióta elmondtam a rossz hírt, azonban ùgy érzem megfoltanak. Egy fél percre nincs nyugtom. Mindig ott sürögnek forognak körülöttem, már majdnem ott tartanak, hogy a wcre is utánam jönnek. Nagymamám átállt egy süti sütö masinává, csak ùgy ontja magából a sütiket. Mindenki ùgy néz rám, mintha a daganatom barmelyik pillanatban kimászhatna a mellemböl és átvághatná a torkom. Nem tudunk semmi másról sem beszélni csak a mütétemröl, a kemóról és arról, hogy nem halhatok meg. Örültnek tartanak, ha éppen a vacak idojarasrol szeretnek beszelgetni.

Eleinte jól esett a törödésük, és gondoltam így dolgozzák fel. Egy pontig megértem, hiszen a szüleimnek én vagyok az egyetlen gyermekük.

De tùl kell ezen lepniük vagy beleörülök. Én attól még ugyanaz az ember vagyok, nem csak egy nagy rák.

Na meg persze jönnek a távoli rokonok és a rég nem látott barátok a kis praktikáikkal mit kellene csinálnom és mit nem. Dugdossák az orrom alá a konyveiket az alternativ gyogymodokrol és a mindenféle csodakezelésekröl. Ráadásul hatalmas lelkesedéssel ellenzik a kemoterápiát és a mellem levágását, mert még fiatal vagyok és megölöm magam.

A csaladom szerencsére minden orvosi dontésemben támogat, csak valahogy ezeket a kéretlen prédikátorokat kellene elhajtani. Én eldöntöttem, hogy harcolni fogok az utolsó lélegzetemig. Ez egy háborù. A mellemben ott van egy kis dög, ami bennem élösködik. Mindent megtesz azért, hogy életben maradjon, ezért a nehéztüzérséget kell bevetni. Ha kell ledobom a bombát a szemétládára, és ha az kell akkor viheti a mellemet is, mint járulékos veszteség. Akár mindkettöt is. Odaadom az utolsó szál fél méteres hajamat is. Nem a mellem miatt leszek nö. Ha ez kell, azért, hogy életben maradjak hát legyen, én készen állok.

A mütétem két hét mùlva hétfön esedékes, ezért ùgy döntöttem, hogy befizetem magam egy két éjszakás wellnesre elotte. Konzultáltam az orvosaimmal, nem látták akadáját. Sajnos a családom már nem ilyen támogató. Nagy az ellenkezés, hogy nem kellene tùlterhelnem magam és velük kellene maradnom. Nekem pedig egy kis randira van szukségem magamra, higy eröt meritsek és átgondoljak mindent.

Nem tudom, hogyan tudnám öket kicsit megnyugtatni. Ha beszélek velük, mintha meg sem halgatnának.

Köszönöm szépen a segítséget!

24N