Van a családotokban olyan akit gyerekkorában hiperaktívnak diagnosztizáltak, mi lett vele felnőtt korában?

Én gyerekkoromban az voltam. Túlnyűzsgő, hírtelen döntő és hirtelen fellángoló, és ráadásul még verekedős is. Figyelemhiányos és magatartászavaros. Első és második osztályban egy órát sem tudtam kibírni, így mikor untam magam, kikéredzkedtem wc-re. Harmadikban rájött a tanár és már nem engedett ki. Nagyon nehéz eset voltam, a szabályokat és a monotonitást nehezen tűrő.

"Normális" felnőtt lettem, kötetlenebb melót végzek, a szabadság és függetlenség érzet még mindig fontos és a jövés-menés is. A monotonitást még mindig nem tolerálom, és messziről kerülöm is. Maximalista lettem magammal és másokkal szemben is. Megfontolt és következetes.

A hiperaktivitás Nekem azzal is együtt jár/járt, hogy volt időszak, (amikor még jobban engedte az időm) sokat utaztam. Szinte mindig úton kellett lennem, hogy az a bizonyos nyugtalan érzés megszünjön, ami gyakran hatalmába kerített.

Olyan voltam/vagyok, mint az ajtónyílásba állított gyertyaláng. Folyton vibrál körülöttem a levegő.

Normális családi életet élek, s bár még mindíg nem vagyok könnyű eset, nagyon sok mindent elértem az életben. Küzdök a sikerélményekért, nem is hiába. Gyerekkoromban nem volt túl könnyű életem, ezért korán megtanultan küzdeni. Szerencsésnek és sikerenek tartom Magam.

Van négy gyermekem, abból az egyik szintén hiperaktív. Nehezen kezelhető, temperamentumos. Olyan, mint Én gyermekkoromban.

Kedves utolsó... ha te hiperaktív lettél volna valaha is, akkor valószínűleg nem így gondolnád. De mivel nem voltál az, ezért csak azt szajkózod te is mint amit az értelmiséginek titulált emberek. Nem lennék meglepve, ha szerinted a diszgráfia sem létezne meg a diszkalkulia... Egyáltalán nem látsz bele ebbe, azt sem tudod, hogy milyen kezelések léteznek ezzel kapcsolatban, csak te kitaláltál valamit és neked most ez így jó.

Ha kicsit tovább látnál az orrodnál akkor rájönnél, hogy a hiperaktivitás nem azt jelöli a legtöbb esetben, hogy a gyerek mozgékony és nem tud megülni egy helyben. Ez már csak egy következménye. Nyisd ki kicsit a szemed és keress dokumentumfilmeket az adhd-ről. Eléggé meglepődnél, ha látnád, hogy páran mennyit szenvednek vele és hogyan nyomorítja meg az életüket az, ha nem kapnak gyógyszert mert olyan súlyos. Nem csak a sarki közértestől meg az okoskodó tanító néniktől meg a nagy okos nővér ismerősöktől kéne tájékozódni, hanem hiteles forrásokból. De még keresned sem kéne nagyon, mert az egyik magyar csatorna pont most adott a héten egy filmet adhd-s gyerekekről. Nem szeretnék rosszat kívánni, de remélem megtapasztalod majd egyszer, hogy milyen egy elég súlyos hiperaktív gyerekkel lenni...