22 éves egyetemista lányunkat meghívta egy 30 éves fiatalember New Yorkba. Minket, szülőket félelemmel tölt el ez az utazás, amit a lányunk már tervezget, decemberre. Ti mit tennétek a helyünkben?
Figyelt kérdés
A történethez hozzá tartozik, hogy itt, Budapesten ismerkedtek meg augusztusban, egy szórakozóhelyen. Utána még egyszer találkoztak. Azóta Neten tartják a kapcsolatot. Nekünk, szülőknek, ez a tempó gyors, és nagyon féltjük a lányunkat, aki annyi9ra naiv, hogy szerinte ebben semmi furcsa nincs, és természetesen semmi baj nem lehet (mármint szerinte). Ti erről hogyan vélekedtek? Mit tennétek, mert egyáltalán nem örülünk, hogy belevág a nagy ismeretlenbe. Főleg így, hogy nem rokonhoz megy oda. Most abban reménykedünk, hogy a repüléstől való félelme miatt mond le az utazásról, mert semmilyen észérvünket nem hallgat meg. Fiatalok véleményét is megköszönném…2016. szept. 11. 21:26
41/42 anonim válasza:
Valószínűleg közeleg a ZH, majd a vizsgaidőszak és rájött a tanulhatnék a lányra! :-)
Nekem is sok randim ugrott, mert a csajnak, tanulnia kellett.
Egyébként EU - Kanada szabad kereskedelmi egyezmény nyélbe lett ütve, szóval kanadai leánycégen keresztül importálták a csávót...
42/42 anonim válasza:
"szexel fizet a pasinak"
Ez vicc? 30 évesről van szó, nem 50 évesről. Egyesek hol élnek? A nők is ugyanúgy élvezik a szexet. Milyen világban éltek? Elmegy nyaralni, közben szexel egy számára vonzó férfivel, mi ebben a gond?? 22 éves nem 16. Én nem hagytam volna hogy a szüleim beleszóljanak az életembe. Voltak is utazások és tudták hogy tudom mit csinálok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!