Időnként elmegyünk kirándulni a párom gyereke nélkül, kettesben. Ez akkora baj, hogy balhét kell csinálni a gyerek anyjának?

Úristen! Tudtok ám ítélkezni, azzal a pár sorral amit leírtam a történetről már meg is állapítottátok hogy gusztustalan embernek nem nevezhető lények vagyunk. A válaszolók közül vajon hányan vagytok olyanok, akiknek rendszeresen másokhoz kell igazítani az életet? Oké, tudom gyerekes pasi és a gyerek érdekeit kell szem előtt tartani, de a 3 héttel ezelőtti anya részéről átprogramozott nap nem az egyetlen eset volt és mi azt megértettük. Akkor ott az anyuka az embernek nem nevezhető? Ez nem harc az anyjával, a párom SAJÁT MAGA döntötte el hogy ketten megyünk. Mikor felhozta az ötletet kérdeztem hogy akkor hogy készüljek vegyek-e valamit a gyereknek, de akkor mondta hogy most nem fog jönni. Kérdeztem hogy miért azt mondta mert most csak velem akar lenni. Én ezért utáljam? Minden vasárnap itt van nálunk, fogadom, etetem, pakolok utána (tudom ez a dolgom) de ennyi erővel el is mehetnék addig otthonról és otthagyhatnám őket kaja nélkül. Nincs bajom a gyerekkel de néha (évi 4-5 esetben) igenis jó dolog, ha szabadok a hétvégéink. Ez az eset most úgy jött ki, hogy csak előtte nap szólt az anyának az apa (amit az anya sokkal sűrűbben megcsinál). A telefont „természetesen” pedig ma már azért nem vette fel neki, mert tegnap este óta telefonon balhézott, amire ma már nem gondoltuk hogy szükség van. Kidühöngte magát estig, mára már nem akartuk ezt hallgatni. Gratulálok, hogy így vélekedtek de nyilván egyszerűbb lehordani mindennek minket.