Mért nem fogadják el egyes szülök ha a gyerekük családot alapít?
Szia.
Hasonló cipőben járok,25 éves vagyok(pont ma:)))) ) és 8 éve vagyok a párommal,aki 39 éves,és van 3 gyermeke az előző házasságából,tehát elvált.Imádjuk egymást,amit a szüleim látnak,de már azt is nehezen emésztették meg,hogy nem úgy házasodtunk össze,mint ők szerették volna(igazság szerint sehogy sem szerették volna,jobban örültek volna egy élettársi viszonynak,mondván,hogy a párom úgyis lelép),mikor aztán bejelentettem,hogy gyerkőcöt szeretnénk,közölték,hogy oda nem vihetem,ha megszülöm,akkor utána a babát(mivel hivatalosan náluk lakunk) nem jelenthetem be hozzájuk(igaz,hogy az anya után az állandó lakcíme a törvény szerint automatikusan oda került volna.).Aztán jött a feketeleves,hogy 8 éve vagyunk együtt,de a párom gyerekei,akikkel heti kapcsiban vagyunk,még egyszer sem voltak náluk,sőt anyámat már attól is kirázza a frász,ha ugyanabban a városban járnak a gyerekek.Nyáron,mikor nyaralni mentünk velük,be kellett mennem anyám boltjába,a férjem,és a gyerkőcök pedig mint a bankrablók az autóban vártak 2 utcával arrébb,mert nem engedte közelebb őket.A pont az i-re pedig az volt,amikor teherbe estem nagy nehezen,és elvetéltem 8 hetesen,akkor meg felhívni sem mertem a currette után,mert tudtam,hogy vígasz helyett lehordana.Aztán jöttek a hormonkezelések,minek hatására 40 kilót híztam,akkor meg már azzal indokolta,hogy nem akar unokát,hogy kövér vagyok,és hogy még kövérebb lennék,meg beteg lennék.
Tehát a cipőnk hasonló sajna,mi most úgy oldottuk meg a dolgot(mivel kiderült hogy 95%-os meddő vagyok),hogy felköltöztünk Pestre,így havonta egyszer talizunk,és nem kell az állandó veszekedésben részt vennem.Vannak olyan szülők,akik nem tudják azt elfogadni,hogy mi felnőttünk,ők pedig megöregedtek.Az mondjuk nagyon nem szép a szüleidtől,hogy még meg sem látogatnak.
Békés szép életet kívánok:Lizy
Hát mit mondjak sajnos egyikőtök története sem szép,de az enyém sem:(
Én 20vagyok és 9hónapja vagyok a párommal sőtt már egy 6hónapos baba lakhelye van a pocimban.
Tud
Hát mit mondjak sajnos egyikőtök története sem szép,de az enyém sem:(
Én 20 éves menyasszonyka:) vagyok a párom 25 és 9hónapja vagyunk együtt azóta szinte együtt is élünk.Sőtt már egy 6hónapos baba lakhelye van a pocimban.
Tudom ez még nem egy hosszú kapcsolat de azt is tudom egész életre szóló SZERELEM!!Ezért az sem volt kérdéses,h megtartjuk e a babát.Persze anyám nem pont ezt várta Tőlem.A párom ellen semmi kifogása nem volt az első perctől imádta hisz jóképű,dolgos,megbízható,jószívű és őszinte....De a babára azt javasolta vetessem el,mert szerinte egy gyerek állandó de a pasi nem(mondjuk ő kétszer vált és egyedül nevelt fel engem és a tesóimat)Sztem ez akkor sem jelenti azt,h velem is ez fog történni!!Mind1 már 4hónapja nem áll velünk szóba.Eddig köszöntünk Neki az utcán de mindig csak elcsapta a fejét sosem köszönt vissza szal már nem is próbálkozunk.Nem tettünk mi ellene semmi rosszat!Egyébként sztem szégyenli,h terhes vagyok,mert van egy jóval fiatalabb pasija akinek még gyereke sincs akkor mégis,h néz az ki,h neki meg jön az unoka?!A pasi még nem is tudja ezért nem akarja sztem,h tartsuk vele a kapcsolatot.De előbb utóbb ha összefutunk vele az utcán úgyis észreveszi aztán meg Ő ég,h miért nem mondta neki.
Hála a jó istennek a párom édesanyja egy tüneményes nőszemély.Már alig várja,h meg legyen az unoka.Még lakásfelújításba is kezdett a baba miatt,mert itt lakunk náluk(a páromé a ház fele).Gondolhatjátok milyen kellemetlen Nekem,h itt mindenki várja a babát az Én anyám meg hallani se akar még rólunk se.Mindenki kérdezi mit szól hozzá a bizalmasabb ismerősöknek megmondom az igazat,h még csak nem is beszél velem a távolabbiaknak meg kimentem mindig vmivel.Jajjjjj ez nagyon gázos.Am aki tudja mindenki elítéli de hát ezzel nem sokra megyek sajna:S A két szülő még csak nem is ismeri egymást hát nem kell mondjam melyik anyukán múlik.Sokat gondolok arra is,h mindenki jön majd látogatni ha megszülök Ő meg nem...:S De sajna ez van......:(
Neked azt tudom tanácsolni,h ne foglalkozz Velük,mert nem érdemlik még,csak h szóra is méltasd őket!Majd ha magukra maradnak rájönnek,h milyen rosszul cselekedtek!Micsoda szívtelen dolog 2évig még csak meg se nézni az unokáját!Szégyelhetik magukat mind a ketten!
Húúúú hát a válaszoló sztorija se semmi!!Ott is voltak ám "szép" dolgok!!Jól tettétek,h kiszakadtatok abból a közegből!Háááát csajok mi aztán kikaptuk az értelmes szülőket!!Le a kalappal mindegyik előtt!!Egy a fontos MI SOHA NE LEGYÜNK ILYENEK!!Milyen jót ás szépet mindenkinek!!
Jól tettétek,h elköltöztetek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!