Mit tegyek?! A férjem agresszív.

A nőket amúgy azért verik a férfiak, mert a nők HAGYJÁK amint ezt a fenti példából is jól láthatjuk.....

Aki egyszer is megüti a másikat, azt ott kell hagyni a francba!!!

Igen. Ez nálunk is így volt. Apám jól keresett, mindig volt pénzünk, anyám ezért félt otthagyni, mert hogy akkor nem fogunk megélni, és tűrte a veréseket. A végére eléggé eldurvult a dolog. És mi az eredménye, anyám a végén mégis elhagyta, mert mi a gyerekei rábeszéltük, hogy nem legyen már ennyire buta. Te is ezt akarod a gyerekeidnek? Biztonságot kellene számokra nyújtanod, nem a rettegést. Azt hiszed azt jó a gyerekednek végignézni, ahogy a férjed azzal üt, ami a kezébe kerül, hogy szíjjal, hol a vadiúj mosógép levágott kábeljával, hol vascsővel, vagy bármi mással. Vagy azt végignézni-hallgatni, hogy apa fényes nappal szopiztatja , vagy éppenséggel erőszakolja anyát? Vagy éjszaka a rendőrök kopogtatnak a bejáraton? Tudnék még mesélni, van mire visszaemlékeznem. Vagy amikor apa célbadobósat játszik részegen? Késsel. Esetleg vasvillával. Mondjam még? A birka anyám meg persze tűri, mert hogy őt is, és téged is idézzelek: amúgy jó ember, és bocsánatot is kér, meg hát éppen ideges szegénykém. Ja jó ember, csak éppen egy szadista állat. Bocsánatot is kér persze, csak éppen nem gondolja komolyan. Éppen ideges. És ki nem? Én is ideges vagyok, mégsem dobom a bicskámat a gyerekem után úgy hogy ha anyám nem ugrik elém, és így nem őt éri a szúrás, pont beleáll a méhembe a kés. Szép kis családi idill. Te is ezt szeretnéd? Akkor hajrá. Ja, és utána milyen verést kaptam, mert kihívtam a mentőket anyámnak. Hogy az nem volt szép, mert most mit mondjon nekik. Na mégis? Talán az igazat, hátha lecsuknak. Erre persze még pár pofon lett a jutalmam, mert hogy mondhatok ilyen apámnak.

Ja, hogy még ti nem tartotok itt? Nyugi. Csak maradj még otthon, tűrj még egy kicsit, és fogtok. A te dolgod. Felőlem mindenki azt csinál, amit akar. Te is. De ha adhatok egy tanácsod, sűrgősen jöjjön meg a jobbik eszed, és húzzál el onnan. Mindegy hova, csak ne vele legyél. Ha ez így igaz minden, amit írsz. Ha meg csak szórakozásból bekamuztál valamit, akkor egy nagyon gusztustalan humorod van.

Tudod, miért vagyok 28 éves szűz nő? Mert attól rettegek, hogy ha párkapcsolatom lesz, úgy végzem, mint anyám. Hogy biztos olyannal fogok összejönni, aki agresszív, és biztos nem merem majd elhagyni, és csak egy statisztika leszek, hogy ennyi nő hal meg bántalmazásban.

Az én anyukám a végén lépett, és elmenekültünk, de szerintem túl sokáig várt.

Neked fontosak a gyerekeid?

Apám is így kezdte. Akkor még jó helyzetben voltunk anyagilag. Elkezdett inni, lecsúsztunk és mindig mindenért anyukám volt a hibás. Ebben valóban volt valami... Nem kellett volna 3 gyereket szülnie egy ilyen embernek és nem kellett volna 26 évig vele lennie. 16 éves voltam, amikor elköltöztünk, mert én erőltettem. Addigra az apám elüldözte a nővéremet és gyakorlatilag pokollá tette a gyerekkorunkat.

Most ott tartunk, hogy az életünk rendeződött, apám pedig haldoklik és teljesen nyugodtan, kellő mizantrópiával fogom végignézni, ahogyan feldobja a talpát. Hogy mit adott ez a gyerekkor nekem? Tudom, hogy sosem lennék együtt egy olyan férfival, aki képes megütni, vagy ha mégis, akkor az lenne az utolsó hőstette férfiként. A szememben nem férfi az, aki megüt egy gyengébbet, sőt nem is ember. Csak valami korcs képződmény.

Sok, "nem agresszív" és "jó" férjecske azért gondolja, hogy egy-két pofon elnézhető, mert vannak a kedves kérdezőhöz hasonló nők, akik eltűrik.

Nem, kedves kérdező, hogyha szeretne meg minden, akkor nem bántana. Mert a szeretet azt jelenti, hogy tudnék valakit bántani, de nem teszem, mert szeretem. Oké, hogy neked ez belefér, mármint egy-két zöld folt, de a gyerekeidet ronccsá tudod ezzel tenni. És én őket sajnálom igazán.

Szeretjük egymást

Mi lenne, ha nem szeretnétek...

hét éve együtt vagyunk abból öt év a házasságunk

Gyűlölöm az agresszív bunkókat (és akár van oka, akár nincs, a férjed egy agresszív bunkó, nincs az az ok, ami indokolhatja a verést); de egy éve voltatok együtt, amikor terhes lettél, ő kényszerből elvett, és te azóta is sorozatban szülsz... Azért valahol sajnálom őt is (ami nem menti fel nyilván)

Nekem is rohadt stresszes a melóm, sokszor megyek haza "idegállapotban", de mikor az asszony megkérdi mi bajom, nem leütöm, hanem a)elmondom, addig is lenyugszom, 2)megkérem adjon 5 percet és kifüstölgöm magam.

Egy dühteràpia jót tenne neki, de ha megüt, mert megkèrdezed mi a baja, képzelem mit lépne, ha elküldenéd, hogy kezeltesse magát...