Mit tehetek ebben a helyzetben én? Bővebben lent.

Szia!

Azt hiszem annyit tehetsz, hogy a párod mellé állsz és megpróbálod biztatni, hogy ne vegye fel a dolgokat. Persze, könnyű mondani...

Arra viszont ügyelj, hogy ne mártsd bele magad a családi gondokba, olyan értelemben, hogy nem mondhatsz semmit sem az anyának sem az apának mert úgyis te (ti) húzod (húzzátok) a rövidebbet. Főleg így a kapcsolat elején.

Szerintem most már szeptemberig "csendben el kell tűrni" a dolgokat, aztán kialakul minden...ha elköltözik otthonról akkor a szülők hozzáállása is változik majd.

Mondjuk jó lenne tudni, mivel indokolja az anyuka, hogy ki akarja rakni a fiát, azért csak nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél...ezzel nem azt akarom mondani, hogy szép amit az anyja művel, csak lehet, hogy valami kicsi alapja mégis van a dolgoknak, ami miatt nem jönnek jól ki. Beszélt erről a barátod? Mi az amin összekapnak? Talán ha ő is toleránsabb lenne...

Igazából nem tudom mit mondhatnék, nem védem az anyukáját, csak nem tudom mi az oka annak, hogy így viselkedik.:-S

Kitartás:)

2o-L

Itt tényleg nincs más megoldás, mint a különköltözés. Sok nyugati országban az a szokás, hogy a gyerek 18 évesen, érettségi után tényleg lelép otthonról, és szerintem ez egy jó dolog. A szülőnek az a dolga, hogy felnevelje a gyereket, nem pedig az, hogy élete végéig pátyolgassa. 18 évesen az ember már képes az önellátásra: el lehet menni nyáron dolgozni, és egy kis indulótőkét összeszedni a főiskolára, sőt, még főiskola mellett is lehet dolgozni. A barátod jól tudja ezt, és nagyon normálisan áll a dolgokhoz.

Én az anyját is megértem, bár az tényleg rossz húzás volt, hogy a barátod nyáron keresett pénzét elvette mind egy szálig. A munkahelyi frusztrációt sem a családján kellene levezetni, de erre magának kellene rájönnie. Mindenesetre egy hozzá közelálló ember igazán elbeszélgethetne vele (mondjuk a barátod, de te magad ne!).

Összességében a barátod még mindig szerencsés: van hol laknia, élnek a szülei. Már ez a tény is egy akkora előny, amivel sokan nem rendelkeznek. Egy barátnőmnek pl. 16 éves korában meghalt az anyukája, 18 évesen meg az apja. Nemcsak, hogy korán a saját lábára kellett állnia, és semmilyen segítsége nem volt (sőt, még az ágyhoz kötött beteg nagymamáról is neki kellett gondoskodnia), de azt is ki kellett járnia, hogy a nála két évvel fiatalabb húgát ne vigyék intézetbe. Ehhez képest a barátodnak arany élete van, nem?