Két hét múlva családi banzájt csinál a párom, arra hivatkozva hogy nekem névnapom lesz, csak hogy utálom a családját és viszont! Hogy éljem túl?

Ja, hogy tényleg próbálkoztál, de elutasítóak voltak? Ha ezt már láthatóan lejátszott meccs, akkor én is kerülném a családot, a kötelező körökön kívül (azt csak akkor, ha tényleg elviselhetetlenek).

Persze, hogy nem mindig csináljuk azt, amit szeretnénk, de azért törekedni lehet rá, én szoktam. Ez pont az a szitu, amikor azt csinálok, amit akarok, ha el akarok menni motorozni az Alpokba, akkor azt, mégis ki kényszeríthet a bulira, ha én nem akarom? Nem értem.

A másik 74%-os vagyok :-): az anyákhoz a kulcs az, hogy beszélgetsz a gyerekükkel, pl. megdicséred a ruháját, haját, akármijét, mekkorát nőtt stb, megkbálod sütivel, megkérdezed, milyen üdtőt inna, megkérdezed anyutól, szereti-e a gyerek a csirkét pl., vagy inkább mást adj neki, millió sztereotip kérdés és dicséret van, amiből már elindulhat egy beszélgetés. Ha régi közös bulikról beszélnek, légy vevő a humorra, kérdezz közbe, hallgasd érdeklődéssel, hiszen a párodról is szól a történet, nevess velük, aztán mesélj a saját élményeitekről. Vidd körbe őket a házban, mutasd meg az új dolgokat, mesélj az elképzeléseidről, esetleg kérj tanácsot, a lakberendezésről is lehet csacsogni.:-)

A kínosnak ígérkező szitukra úgy szoktam felkészülni magam is voltam már nemszeretem társaságban), hogy elhatároztam: JÓL FOGOM ÉREZNI MAGAM. Ez egyszerűen ennyi, beállítod az agyad erre. Nem kell görcsösen megfelelni, ez a te bulid, a te ünneped, te vagy otthon, a többiek el fognak menni - ez legyen a szemed előtt, hidd el, működik. Pszichológiában jártas ember 5 perc alatt leveszi, mit csinálsz (nálunk a tesóm szakember, az egyik alkalommal végig azon röhögött, hogy pontosan látta a technikámat), de még ez sem számít, mert nem lehet belekötni.

Itt mindenki ennyire szubmassz., hogy vigyort erőltetve szenved?

Hogy jön ide az hogy egy munkahelyen is sok mindent el kell viselni?

Ez egy névnap!

Biztos elküldeném a búsba azt, aki olyan programot erőltet rám a névnapomon (bár pont nem ünneplem, csak a szülinapot) az én "érdekemben", amihez semmi kedvem.

Azon is elgondolkoznék, hogy ismer-e engem egyáltalán az ötlet gazdája.

Számos más alkalmon lehet jópofizni, ha akar

Én a válaszolókhoz szólnék, az első oldaltól a harmadik oldalon lévőkhöz leginkább.

Szociálisfóbiám volt, illetve van. Olyan szinten, hogy telefonálni, bemutatkozni nem mertem. Ez egyfajta pánik betegség. És képzeljétek el. Az ilyen betegségeket, betegséget nem úgy kezeljük, hogy belökjük a beteget a minimum 10 fős összeszokott csoportba, hogy akkor most ismerkedjen, és gyógyuljon meg. Csak még nagyobb félelmet keltünk benne ezáltal. Én egy ilyen után 20on évesen pánikrohamot kaptam, fuldokoltam. Mikor ez elmúlt jött az önbántalmazás a bűntudat miatt. Egyenként, fokozatosan lehet ezeket meglepni.

De szerintem a kérdezőnek nincs szociális fóbiája. Okosan kell ezeket csinálni. Ha a férj azt szeretné, hogy jóban legyen a szüleivel a párja, akkor ne az egész családnak mutassa be rögtön, hogy jóban legyenek, hanem csak a két szülőnek. Legyenek négyesben többször.

Na jó, én kiszálltam: a normális válaszokat lehúzzák, csak az a menő, hogy mutasd meg, Te is vagy valaki, hagyd ott a fenébe őket, a Te névnapodon nehogymáneérezdjól magad!

Aztán csodálkozunk, hogy miért olyan sz@r a világ... mert senki nem képes a másik emberért semmit tenni, összefogni, normális kapcsolatokat alakítani, létesíteni, ne adja Isten megpróbálni szeretni - mindenki csak a saját kis kalitkájába zárkózik.

Feleslegesen erőlködök és próbálom megmagyarázni, hogy ha hosszú távon szeretnéd ezt a kapcsolatot, akkor Neked is tenned kell a rokonság elfogadó magatartásáért.

Aki azt írta, hogy észre kell venni a pozitívumokat, dicsérni kell az anyós frizuráját, tanácsot kérni tőle - nos, Ő nagyon is jót írt, de Ő is le lett húzva.

Érdekes, nekem sosem volt problémám az anyósokkal :-)

Ok, meghívja a családját a névnapodra.

De a szülei barátait is meghívja? Mert ez nekem nem egyértelmű.

És ha igen, miért? Neked nincsenek barátaid, családod, akiket meghívj, ha már a te névnapod lesz?

Én megértelek, bár nálunk nincs ex, sem másik gyerkőc.

Szimplán annyi, hogy páromnak van egy megszokott baráti köre, kb. 8-10 fő. Hétvégente gyakran összejövünk egyiküknél. Totál más az érdeklődési körük, mindenki ilyen szenvedélyes sportoló. Én csak futni szoktam, a csapatjátéktól lever a víz. Ebben a társaságban amolyan laza fiús nők vannak, semmi smink, rövid haj. Én meg szeretek nőiesen öltözködni, sminkelni. A világon semmi közös témánk nincs. Viszont a párom imádja őket, ők is a páromat, 20 év barátság van mögöttük. Ezért mosolyogva üldögélek köztük, igyekszem a semleges témáknál bekapcsolódni. Igaz, pár sör után másról sem szól az egész, mint hogy"Emlékszel mikor 98 nyarán így meg úgy..."hahotáznak, én meg kb mintha átlátszó lennék. Én úgy oldom meg, hogy hagyom a párom egyedül menni akkor is, ha minket hívtak meg, de néha megyek, mert tudom, hogy szereti ha vele megyek.

Én vagyok a 32-es, konkrétan lesz.rom a pontozást, nem ettől függ az önbecsülésem.:D Nagy famíliánk van mindkét részről, vannak benne nehéz emberek. Ennek ellenére normális a kapcsolat, akiket kevésbé bírok, azokkal csak a kötelező alkalmakkor találkozom, de ezt sértődés - és szenvedés:-) - nélkül értem el.

Amit írtam, segítő szándékkal tettem, tapasztalat alapján, és egyedül a kérdezőnek szólt, nem a frusztrált, vagy szociális fóbiás kommentelőknek.:-) Rajta múlik, mit hasznosít belőle, és mit nem.

Sok sikert.

#35: Nem feltétlenül. Lehet úgy leélni valakivel egy életet, hogy a családjával nincs nagy kapcsolat. Mondjuk inkább akkor elképzelhető ez, ha tényleg zűrös a család s még a másik fél is inkább kerüli őket...

S nem mondom, hogy ne nyisson, de igenis ne szenvedjen így beleugratva egy ilyesmibe. Jó ötlet volt, hogy egyszerre kevesebben jöjjenek...