Csak az én kedvesem dolgozik Húsvét hétfőn?
Szakmája szerint asztalos, de már csak hobbiból csinálja, hiszen a főállásával elég jól keres. Felkérték egy kocsma bútorainak (boxoknak) az elkészítésére, illetve a régi helyett kell újat csinálni. Persze a kocsma csak húsvét hétfőn zár be pár órára, így a kedvesemnek akkor kell megcsinálnia. Idegesít, mert az elmúlt egy évben kb 5 szabad hétvégéje volt.. akkor is vagy pihent vagy a munkatársával bográcsoztak (nélkülem) vagy elment sörözni. Nem sajnálom tőle ezeket a perceket, de naponta kb 1 órát találkozunk, azután fekszik és alszik. Kértem, hogy legalább a hétvégéket töltsük együtt, ha mást nem, minden 2. hétvégén csináljunk valamit közösen (séta, filmnézés). Nem, ő sohasem ér rá. A főnöke egy bunkó, ott használja ki ahol lehet. Tavaly az egész nyarat végigdolgozta, arra nem volt lehetőségünk, hogy egy szombat vagy vasárnap délután elmentünk csak 1-2 órára strandra. Amúgy is mélyponton van a kapcsolatunk, mert én barátokkal barátnőkkel megyek ide-oda (mégsem ülhetek itthon egész életemben mert van egy kapcsolatom), ő pedig féltékenykedik. Nem tehetek róla, hogy 20 éves fejjel nem tudok itthon ülni, egyszerűen megbolondulok hogy 30 napból 30-at a 4 fal között töltsek.
Mérges vagyok, mert nincs rászorulva erre a 25 vagy 30 ezerre (250 E fölött keres egy hónapban, és ennek nagy részét félreteszi, sok költsége nincs hisz a szüleivel él..), és nem vagyok fontos neki annyira, hogy ezt az egy napot velem töltse. Hétfőtől péntekig a munkahelyén dolgozik, hétvégenként meg asztalos. Ha megkérem, hogy néha 1-1 munkát ne vállaljon el, leüvölti a fejem. Legalább 2-2,5 hónapja nem volt normális szeretkezés, mindig csak ilyen 5-6 perces, hogy neki jó legyen, utána alszik.
Elnézést, hogy hosszú lett, csak szomorú és dühös is vagyok, és jól esett, hogy kiírhattam magamból. 20L
Beszéltél már vele arról, hogy miért fontos neki a pénz? Ha még a szüleivel lakik, az is lehet, hogy a közös jövőtökre gyűjt, hogy végre együtt lehessetek.
Ha azt akarod, hogy többet legyen veled a barátai helyett, akkor próbáld kicsit megerőltetni magad, légy a megtestesült derű és bűbáj, amikor vele vagy. Nem kizárt, hogy azért kapcsolódik ki inkább a barátaival, mert téged már csak nyafogni lát. Az ember azzal szeret lenni, akivel jól érzi magát. A túl sok nyivákolás a szerelmet is megöli. Ha kell neked ez a fiú, akkor erre mindig figyelj oda!
és hétköznap mennyit dolgozik?
nem igaz,hogy melo mellett nem lehet ráérni a másikra...
én sokat 12 órázok,de ha 8 után,akkor 8 után vagyok a párommal,meg gyakorlatilag ki lett iktatva rajta kivül minden...
miért?
mert szeretem...
ha szeretne téged igazán,akkor nem a haverjaival lenne,meg nem vállalna el mindent ami létezik,mikor nincs rászorulva...
mire gyüjt?
Persze, én mindig vidám és mosolygós vagyok, ritkán van, hogy szóba hozom neki, de akkor sem nyafogok. (most itt igen, egy kicsit, de már betelt a pohár..)
Hiába főztem vagy sütöttem neki, akartam meglepni pl. mozi vagy színházjeggyel...nem érdekelte.
Persze, lakásra gyűjt, de ez nem zárja ki azt, hogy néha velem is foglalkozzon. Fél7re megy dolgozni, fél5ig van ott, utána megy német tanárhoz, utána haza, és úgy jön fel fél 9 körül. Vacsizik, nézzük a Barátok köztöt és alszik.
minden hétköznap tanár?
ez komoly?
Szeretne már saját lakást, és van neki x összeg a széfjében. (Mikor rákérdeztem mennyi, azt mondta semmi közöm hozzá, így nem is nyaggatom, mert nem érdekel.)
De ha nem lesz senki akivel összeköltözhessen, jó lesz neki a lakás? Egyedül egy 2 szobás lakásban, nem lesz kihez szólnia..
jah,hogy nincs közöd hozzá mennyi pénze van?
ő mindent tervez,csak veled közös jövőt nem...
normális pasi büszkén mondaná a barátnőjének,hogy igen,már van másfélmillió,lassan elég ahhoz hogy adjanak hitelt,lassan lehet kinézni egy házikót,ugye összeköltözünk?
nah,te ilyet nem fogsz hallani,felejtsd el ezt a pasit,fiatal vagy,keress olyat,aki imádna téged...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!