Barátnők/feleségek! Ti is érzitek úgy néha, hogy a párotok/férjetek anyjával labdába nem rúghattok?

Én érztem!

A párom testvéreit elvették tőlle a párom kollégista volt 1 osztályos korától.

Majd haza kerűlt.Eltört a lába és az anyja ott hagyta és elköltözöt egy pasihoz.Mikor még középsuliba járt a párom,így elkelet mennie dolgozni( majdnem éhen halt) Végűl a párom megtudta,hol lakik az anyja és utánna ment( a pasi azt sem tudta,hogy van gyereke) odaköltözöt( De az összes pénzt leadta,amikor elment szállozni akkor is haza kűldte a pénzt,mert szinte semmi számla nem volt fizetve. ) Egyszóval,lehúzták( nekem így jönn le) ő azt mondja segítet.

És a mai napig kéregetnek tőlle pénzt( mert nekik nincs,mívvel anno felvettek egy csomó hitelt és azt vonják tőllük) több millió,amiből semmi sem látszik!

De egyszer,amikor mi kértűnk egy 5000 akkor amint tudták,hogy mikor kapunk fizut már kérték is vissza.

De a mai napig így anya,úgy anya,ilyen jó anya,olyan jó anya...mondja a párom...

Az agy vízem felforr amikor szentnek akarja titulálni az anyját,olyan mintha elvakult lenne én meg kűlső szemlélőként nem értem,hogy nem látja az igazságot.

Bár,lehet én vagyok rosszul összerakva..

Nem, mert a két viszonyt nem lehet összehasonlítani. A férjem sokkal több dolgot elnéz anyukájának, mint nekem, de azért más tészta, mert eleve idős is, meg úgy szólván ráhagyja. Régen rossz lenne, ha engem szenilis menthetetlennek tartana. Nálunk teljesen normális, hogy egymás hülyeségeit szóvá tesszük, de egy szülővel nem lehet mit kezdeni, mert nem mi választottuk.

sosem értettem ezt a meny-anyós harcot, nem kell vele labdába rúgni, butaság azt hinni, hogy a férfi az anyját szereti jobban. Másképp szereti, és több mindent elnéz neki.

Én kapcsolatunk elején éreztem ezt. Anyuka szent volt és sérthetetlen, senki se merte neki megmondani a véleményét. Folyamatosan sértegetett engem, a családomat, a saját fiát. Hisztizett és parancsolt, de bármit is tett, a fia szerint jót akart, csak nem tudta magát kifejezni (amúgy egy álnok, kétszínű, számító nő, akit senki sem tűr el a gyerekein kívül)

Én nem akartam vele versenyezni, a fiát se megnevelni, csak úgy gondolom, hogy hiába vagyok fiatalabb tőle, nekem is kijár a tisztelet. Soha nem szóltam bele az életébe, innentől kezdve elvártam, hogy ő se szóljon bele a miénkbe.

Kb 1 évig tűrtem, hogy a fia folyamatosan a védelmébe veszi és szakadt a cérna. Leültettem a páromat és elmondtam neki, hogy ahogyan az én szüleim, úgy az ő anyja se szent, csak kettőnk között az a különbség, hogy én bevállalom, hogy az őseim nem tökéletesek és őt védem, ha gond van, míg ő az egyértelmű támadásokat is elnézi az anyjának. Nem kértem, hogy válasszon kettőnk között, csak arra, hogy nyissa ki egy kicsit a csipáját és legyen objektívabb. Elmondtam neki, hogy én megpróbálom tolerálni az anyja hülyeségeit, de van egy pont, amikor az ember már nem bírja tovább és bizony benne van a pakliban, hogy összecsomagolok és elköltözök, mert nem szeretném úgy leélni az életemet, hogy valaki folyamatosan piszkál és még csak arra sincs jogom, hogy saját magamat megvédjem.

Érdekes módon fél év alatt rájött arra, hogy a kedves mamát sokszor nem a jó szándék vezérli és azóta megtanulta kezelni a kirohanásait.

Nem. A jelenlegi párom nem tartja a kapcsolatot a szüleivel, az előző hosszú kapcsolatomban pedig imádtuk egymást a srác anyukájával, még jobban is megértettük egymást, mint ő a fiával, vagy én a fiával.

De ilyet, hogy valaki ennyire elfogult legyen az anyjával szemben, és még saját magának is bebeszélje a hülyeséget, annyira imádja, hát ilyet még senkinél nem tapasztaltam. Én is a világon mindennél jobban szeretem édesanyámat, de ha valamiben hibázna, pláne, ha valamit szándékosan tenne ellenem, azt bizony megjegyezném. Szóval ez az elfogultság meglehetősen beteges.

De Neked nem kell az ő anyjával versengeni, vagy hozzá hasonlítani magad.

Ha viszont a barátod csinálja ezt, hogy állandóan az anyjáról beszél és őt hozza fel példának, és azt akarja, hogy te is pont olyan legyél, na akkor már baj van.